Írjon nekünk

Egyetem

Magyar-román csúcs: nyolc-tíz egyezmény várható

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mti.jpg

Megjelent:

Nyolc-tíz szándéknyilatkozatot, egyezményt ír alá a magyar és a román kormány a két ország jövő heti együttes kormányülésén – közölte csütörtökön Bukarestben Cseke Attila, a román kabinet főtitkárhelyettese.

A tisztségviselő a bukaresti kormánypalotában sajtótájékoztatón ismertette a jövő héten Szegeden rendezendő kormányülés napirendjét. Elmondta: az idén az infrastruktúra, az egészségügy, a közlekedés és az oktatás területén bővül a két ország közötti együttműködés.
Egyebek között várhatóan elfogadják majd azt a dokumentumot, amely a román-magyar határon áthaladó forgalom gördülékenyebb lebonyolítására vonatkozik. Ennek értelmében olyan kijelző táblákat szerelnek fel főleg a határ közelében fekvő nagyvárosokban, amelyekről a gépkocsivezetők megtudhatják, hogy melyik határátkelőnél kell kevesebbet várakozni.
Szintén a határ menti vidékeket érinti az a nyilatkozat, amely a 112-es sürgősségi hívószám együttes működtetésére vonatkozik. Olyan közös rendszer kidolgozásáról születik egyezség, amely balesetek esetében lehetővé teszi a gyorsabb elsősegélynyújtást. A határ menti vidékeken ugyanis román és magyar területen egyaránt előfordul, hogy egy-egy balesethez a szomszédos államból rövidebb idő alatt helyszínre érhetnek a mentők vagy a tűzoltók – magyarázta Cseke.
Egy másik megállapodás az egészségügyi szolgáltatások kölcsönös igénybevételére vonatkozik. A kormányülésen döntés születik majd az oktatási és kutatási oklevelek kölcsönös elismeréséről is. Cseke szerint ez azt jelenti, hogy az érettségi, illetve az egyetemi alapképzés után kiadott oklevelet, mesteri és doktori diplomákat a két ország kölcsönösen elismeri majd, ami fölöslegessé teszi a különbözeti vizsgákat.

Kommentek

Egyetem

Rekordra készülnek elektromos autójukkal az SZTE diákjai

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mti.jpg

Megjelent:

Szerző:

Az egyetem STECO csapata részt vesz az idei Shell Eco-marathon Europe versenyén.

Tovább olvasom

Egyetem

Az Egyesült Államokba várják szakmai gyakorlatra az SZTE orvostanhallgatóit

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mti.jpg

Megjelent:

Szerző:

Texasba és Kaliforniába.

Tovább olvasom

Egyetem

Magyar szakos kínai hallgatók évzáró ünnepségét tartják az egyetemen

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mti.jpg

Megjelent:

Szerző:

Június 19-én, szerdán 11 órakor.

Tovább olvasom

Aktuál