Bulvár

Jogerősen elmarasztaló ítélet a szegedi kollégiumi beavatás ügyében

Jogerősen elmarasztaló ítélet a szegedi kollégiumi beavatás ügyében

2008. október 14., kedd
Jogerősen elmarasztaló ítélet a szegedi kollégiumi beavatás ügyében

Jogerősen húsznapi közérdekű munkára ítélte a 2006-ban történt szegedi kollégiumi beavatás ügy - a másodfokú ítélet ellen egyedüliként fellebbező - vádlottját a harmadfokon eljáró Szegedi Ítélőtábla kedden.

Az ügy további tizenhárom vádlottja esetében már korábban jogerőre emelkedett a Csongrád Megyei Bíróság a fiatalkorú elkövetők esetében egy esztendőre próbára bocsátást, a tizennyolcadik életévüket a tett elkövetésekor már betöltött diákokra pedig húsz nap közmunkát kiszabó ítélete. A Csongrád Megyei Bíróság - az ítélőtábla által helyben hagyott döntése szerint - a szegedi kollégiumban a tanév elején hagyomány volt az elsősök hivatalos avatása, melyen tanárok is részt vettek, májusban a nagyobb diákok azonban egy másik avatást is szerveztek. A két óránál is tovább tartó esemény az elsősök ébresztésével kezdődött, a mezítláb és pizsamában érkező kisebb diákok kezére és arcára rajzoltak a vádlottak. Az elsősöknek a tanulószobában és a vizesblokkban különböző feladatokat kellett megoldaniuk: egymást pofozták, fejükkel kopogtak az asztalon vagy a táblán, ürülékkel teli vécébe kellett állniuk, s fogkrémes kenyeret is etettek velük. A történteket a 29 sértett különbözőképpen élte meg volt, akit megviselt, megszégyenítőnek, megalázónak tartotta, de olyan is volt, aki viccesnek találta az avatást. A vádlottak egy része is úgy érezte eldurvultak az események, túllőttek a célon. A harmadfokú eljárásra azt követően kerülhetett sor, hogy a Csongrád Megyei Bíróság részben megváltoztatva az első fokon eljáró Szegedi Városi Bíróság ítéletét: a vádlottak bűnösségét 29 rendbeli társtettességben elkövetett személyi szabadság megsértése mellett további egyrendbeli társtettességben elkövetett személyi szabadság megsértése bűntettében is megállapította.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.