Írjon nekünk

Közélet

Belső vizsgálat az orvostanhallgató halála ügyében

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mti.jpg

Megjelent:

Belső vizsgálatot indított a Szegedi Tudományegyetem klinikai központja annak a huszonéves német orvostanhallgatónak az ügyében, aki a Délmagyarország című napilap információi szerint hantavírusban hunyt el a belgyógyászati intenzív osztályon – tudatta szerdán az MTI-vel a szervezet vezetése. A medikus hétfőn hunyt el.

Amíg a vizsgálat le nem zárul (várhatóan egy hétig), nem nyilatkozik az ügyben a klinikai központ. A vírusról Tombácz Zsuzsanna, a regionális ÁNTSZ járványügyi osztályának vezetője elmondta, hogy magas lázzal jár, és vérzéses folyamatokat indít különböző szervekben.

A vírus Magyarországon is megtalálható, évente hat-nyolc eset fordul elő a statisztikák szerint. Rágcsálók hordozhatják szervezetükben, akár tünetmentesen is. Különböző váladékokon keresztül jut ki a szervezetükből, a külső környezetbe kerülve pedig beszárad és a légtérbe porlik. Az emberi testbe a légutakon keresztül jut be. Emberről emberre általában nem terjed.

A vírusfertőzésnek több típusa van, de elsősorban két szervre terjed ki. Az egyik a vesét károsítja, a másik a tüdőt. A vesét érintő fertőzés enyhébb lefolyású, halálozási aránya 2-3 százalék, a tüdő érintettségénél ez 50-60 százalékos. A vesemegbetegedést okozó típus magas lázzal, fejfájással, borzongással jár, majd testszerte kialakulnak a hajszálér-bevérzések. Pár nap után eléri a vesét, ennek következtében a betegek dialízisre szorulnak.

Sokkal súlyosabb a tüdőt érintő változat. Ez is magas lázzal, fejfájással, köhögéssel kezdődik, és súlyos tüdővizenyő alakul ki. Ha ezt nem sikerül megszüntetni, a légzőfelület teljes elpusztulása miatt beáll a halál. Magyarországon inkább a vesét károsító forma fordult elő, de tíz éve nem találkoztak a betegséggel a Dél-Alföldön, amit kötelező bejelenteni a szakhatósághoz.

Tovább olvasom

Közélet

Eggyel nőtt a fertőzöttek száma Csongrád-Csanád megyében

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mti.jpg

Megjelent:

Szerző:

4877-re emelkedett az azonosított koronavírus-fertőzöttek száma Magyarországon.

Tovább olvasom

Egészség

Amíg felügyelni tudjuk a gócokat, nincs baj – mondja a szakember

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mti.jpg

Megjelent:

Szerző:

Kevesebb idős ember kerül intenzív osztályra.

Tovább olvasom

Hírzóna

Majdnem minden második hajléktalan közterületen húzza meg magát

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mti.jpg

Megjelent:

Szerző:

Minden negyedik fedél nélküli gazdasági okból (fizetésképtelenség vagy munkahely elvesztése) került utcára.

Tovább olvasom

Aktuál