Tudnivalók a mosolygósan kritikus tömegről

Cikkünk frissítése óta eltelt 15 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
Fotók: Gémes Sándor

A kritikus tömeg, ha kerékpárra száll, nem attól kritikus, hogy jelszavakat skandál, transzparenseket hordoz, a kormányt vagy a városvezetést szapulja, még ha a kerékpározás helyi lehetőségeit tekintve van is miért… A kritikus tömeg fajsúlya, mennyisége, nagysága és minősége a kritikus. Hogy a “Critical Mass” valójában milyen hatást tud elérni e módon, mennyire figyelnek rá a politikusok, a városi közlekedésért felelős döntéshozók és hivatalnokok, az más kérdés. A megmozdulás célja a figyelemfelhívás és nem utolsósorban egy jó kerekezős közösségi együttlét, amit a szabályok betartásával, nemre és korra való tekintet nélkül mindenki nyugodtan bulira vehet.

A Critical Mass a világszerte elterjedt városi kerékpáros felvonulás neve, melyet Magyarországon áprilisban, a Föld Napján, illetve szeptemberben, az Autómentes Napon tartanak meg az ország több városában. A felvonulások során a kerékpárosok egy kihirdetett útvonalon – általában rendőri biztosítással – haladnak. Gyakori, hogy előre meghatározott helyeken vagy a célban megállva a résztvevők fejük fölé emelik kerékpárjaikat, ezzel felhívva a figyelmet ezen közlekedési forma létjogosultságára, illetve hátrányos helyzetére. (E súlyemelés persze a résztvevők közül senkire nézve nem kötelező, sokan megpakolt kosarakkal, csomagtartóval gurulnak végig.)

Az első “Critical Mass”-t (röviden CM) 1992. szeptember huszonötödikén szervezték San Franciscóban.
New Yorkban a hatóságok először támogatták, majd évek múltán korlátozásokat vezettek be a kerékpáros felvonulás megfékezésére, sőt 2004 folyamán rendőri akciók keretében tömeges letartóztatásokra és kerékpárelkobzásokra került sor.

Budapesten több civilszervezet is szervezett a rendszerváltás óta kerékpáros felvonulásokat. Négy éve szeptember huszonkettedikén az “Autómentes Nap” alkalmából a korábban is aktív csoportok új aktivistákkal megszervezték a „Critical Mass Budapest” demonstrációt. Egy évvel később ezen a napon már vidéki városok is bekapcsolódtak az akcióba, így Debrecen, Győr, Hajdúböszörmény, Orosháza, Pécs, Szeged. Ez évben a Föld Napjához kapcsolódva Budapesten nyolcvanezer ember vonult fel, megdöntve ezzel minden korábbi rekordot. Szegeden is minden évben egyre többen gyűlnek össze a kerékpáros közlekedés hívei a Dóm téren. Idén tavasszal a zuhogó eső sem állhatta útját a bringás programnak, s a várost körbejáró táv első negyedére az égi áldás is alábbhagyott, majd még a Nap is kisütött.

A szervezők mindig is hangsúlyozták a rendezvény “szigorúan” politikamentes jellegét, egy éve egy Nagy-Magyarország zászlót vivő kerékpárost a rendezők kérésére a rendőrség ki is emelt a kritikus tömegből. És valóban, jókedvű, sok mókás emberrel megáldott, akár még flörtölésre is alkalmas, egyre nagyobb csapat szokott összeállni egy-két órára…

A növekvő kritikus tömeg szeptember 22-én, hétfőn kel útra 17 órakor a Dóm térről, hogy aztán a polgármesteri hivatal előtt is megemelje – kalapja helyett – biciklijét. A hétvégén pedig különböző kerékpáros és közlekedésbiztonsági programok várják a “saját erős” közlekedés híveit. (Ezekről és a hétfői felvonuláshoz kapcsolódó tudnivalókról rövidesen részletesen is beszámolunk portálunkon!)

Előző sztori

Ma folytatódik a Szabadegyetem-Szeged sorozat

Következő sztori

Szerda: szegedi Hyde Park, irodalom és buli