//

Szegedi Fidesz: Ujhelyinek nincs helye a közéletben

Cikkünk frissítése óta eltelt 13 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Ujhelyi Istvánt a közélettől való visszavonulásra, párttársát, Botka László polgármestert pedig az Ujhelyitől való elhatárolódásra szólítja fel a Fidesz szegedi frakcióvezetője, Gyimesi László. Az ellenzéki frakció azt követően adott ki sajtóközleményt – melyet alább közlünk -, hogy a hírek szerint a korábbi államtitkár az MSZP szóvivőjével együtt múlt héten Nagyváradon, a Magyar Ifjúsági Értekezlet zártkörű kampányfelkészítő rendezvényén arról beszélt: ha szavazásra akarják venni az embereket, ellenséget kell keresni, démonizálni kell valakit.

„Minden szavazat számít. Az meg, hogy hogyan szerezzük meg, soha ne derüljön ki.”
„Ha szavazásra akarjuk bírni az embereket, ellenséget kell keresni, ha nincs, akkor démonizáljunk valakit.”

Néhány nappal ezelőtt a Zuschlag-ügyben is érintett szegedi MSZP-s országgyűlési képviselő, Ujhelyi István és a szintén MSZP-s Nyakó István Erdélyben ellenségkép kialakítására és a politikai ellenfél démonizálására buzdított a választási siker elérése érdekében.
A szegedi Fidesz felszólítja Botka Lászlót, hogy határolódjon el Ujhelyi Istvántól.
Ujhelyi Istvánt felszólítjuk, hogy hagyjon fel közéleti és politikai tevékenységével.
Amit Botka László párttársa követendő példának tart, az gyűlöletkeltést és az emberek aljas módon történő egymás ellen fordítását szolgálja és eredményezi.
A szegedi Fidesz meggyőződése, hogy az ország jelenlegi válságában nem gyűlöletkeltésre, hanem összefogásra van szükség, amelyben nincs helye olyan személyeknek, akiknek az emberek egymás ellen fordítása a céljuk.
Meggyőződésünk, hogy közéleti és politikai tevékenységet csak a korrektül, tisztességesen, szakmai alapon lehet folytatni.
Amennyiben Botka László nem tartja a politikában alkalmazandó eszköznek a gyűlölet- és félelemkeltést, úgy elhatárolódik MSZP-s párt- és képviselőtársától!

Default thumbnail
Előző sztori

NBH-ügy: ugye nem csak nekem furcsa?

Következő sztori

Gyurcsány ellen tüntet és közgyűlést oszlatna a Jobbik

Legutóbbi hasonló cikkek