Egyház

Mária-napok a Szent Erzsébet plébánián

Mária-napok a Szent Erzsébet plébánián

2008. szeptember 9., kedd
Mária-napok a Szent Erzsébet plébánián

Több mint hét évtizede, egészen pontosan 1937 óta ünnepli meg Mária születésnapját és névnapját az újszegedi Szent Erzsébet plébánia. Ekkor az újszegedi Ligetben egy Lourdes-i barlangot építettek, ahová az annak idején megtartott rendezvényre tömegek jártak el imádkozni.

Kiss Imre

újszegedi plébános szerint nemcsak búcsú volt ez, hanem egyfajta lelkigyakorlatos rendezvény, amely némi hangsúlyváltással meg is maradt annak napjainkig. Minden évben, függetlenül attól, hogy milyen napokra esik,szeptember 8-a és 12-e között rendezik meg a találkozót, amikor az első nap Mária születésnapját, a zárónapon pedig a névnapját ünneplik. Esténként kezdődnek a programok, amelyek mindig misével indulnak más-más atya vagy püspök celebrálásával. Ezt követik a lelki és zenés programok, imaórákkal. Tegnap délután hat órától

Gyulay Endre

nyugalmazott püspök vezette a misét és az áhítatot. Ma, kedden - szintén délután hat órától -

Kovács József

szemináriumi rektor celebrálja a misét, és az ezt követő egyházzenei áhítaton közreműködik az Újszegedi Szent Cecília Kórus és a közösség zenészei. Szerdán egész napos szentségimádást tartanak. Hat órakor

Laudinyecz Mihály

kanonok misézik. Csütörtökön - ugyanebben az idébőn -

Kondé Lajos

pasztorális helynök tart szentmisét, majd szentségimádás következik. A hét utolsó napján, pénteken a szentmisét

Kiss-Rigó László

szeged-csanádi püspök tartja.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.