Közélet

Indulatoktól fűtött vita a megyeházán

Indulatoktól fűtött vita a megyeházán

2008. szeptember 24., szerda
Indulatoktól fűtött vita a megyeházán

A szerdai napon ellentmondásos hírek kaptak szárnyra Szegeden, s jutottak el a SZEGEDma.hu szerkesztőségéhez is egy indulatos megyeházi vitával kapcsolatban. Megpróbáltunk utánajárni a történeteknek: egyelőre a megyei közgyűlés elnökének sajtónyilatkozata áll rendelkezésünkre, melyet alább teljes egészében ismertetünk olvasóinkkal.

„A Csongrád Megyei Közgyűlés elnöke és a megye főjegyzője a mai nap folyamán egy szakmai kérdésben indulatosan és hangosan összekülönbözött. Ez természetesen önmagában nem hír, de vannak, akiknek érdekében áll, hogy azt csináljanak belőle. Szenvedélyektől fűtött vitákra minden családban, munkahelyen, intézményben, pártban van példa. Egy elnök és a főjegyző személyes viszonyában is előfordulhatnak olyan rázós jelenetek, amiket utána mindkét fél megbán. A konfliktus emberi oldalát már rendezték egymás között. Kérjük, hogy azok, akik az elnök és a főjegyző mai szóváltásából botrányt faragnak, járjanak utána az elmúlt évtized minden ilyen jellegű konfliktusának, ami polgármesterek, megyei elnökök, illetve jegyzők, főjegyzők között történtek.

Magyar Anna,

a Csongrád Megyei Közgyűlés elnöke és

dr. Csonkáné dr. Balda Ilona

főjegyző szeretné megnyugtatni a közvéleményt, hogy továbbra is együtt kívánnak dolgozni Csongrád megyéért.”

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.