/

Francia templomi kórus érkezett a városba

Cikkünk frissítése óta eltelt 15 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
Fotók: Gémes Sándor

Péntek reggel a városházán fogadták a Honvéd téri Református Egyházközség meghívására Szegedre látogató andolsheimi Szent Cecília Kórust. A Franciaországból érkező katolikus közösség a szombati kórushangversenyre érkezett, melyen a Szeged-Honvéd téri Református Egyházközség Kórusa mellett a Szolnoki Református Gyülekezet énekesei is részt vesznek. A dalverseny 16.30-kor kezdődik a Honvéd téri templomban.

A francia kórust a városházán fogadta Kereskényi Sándor vezető lelkész és felesége, Kereskényiné Nemes Lívia, illetve Nemes Gábor, az egyházközség főgondnoka és Oláh János, a Fidesz képviselője, az egyházközség gondnoka. A város részéről Alsóváros MSZP-s képviselője, Tóth Károly mondott néhány szót a városházásról, Szegedről és nevezetességeiről. Az eseményen megjelent Eric Blin, Szeged Francia Konzuli Képviselet tiszteletbeli konzula.

Tóth Károly a külföldi látogatóknak beszélt a városháza udvarának jellegzetes, francia jegyeket tükröző építészetéről, majd bemutatta a házasságkötő, a tárgyaló és a dísztermet is. Utóbbi különösen elnyerte a francia látogatók tetszését, mint mondták egy korabeli, párizsi színházra emlékezteti őket.

A városházi köszöntés után a kórustagok és kísérőik Ópusztaszerre látogattak. A délutáni próbát pedig egy igazi táncház követi majd. Szombaton a városi séta után kezdődik a kórusverseny. Vasárnap is sor kerül majd éneklésre, amit egy családi nap tesz majd teljessé a gyálaréti Borostyán Birtokon.

Előző sztori

Halászcsárda a világháború előtti időkből

Következő sztori

A tavalyinál ezerrel több gólya kezdte meg a tanévet a Szegedi Tudományegyetemen