Befejeződött a szegedi Vedres István Építőipari Szakközépiskola felújítása

Cikkünk frissítése óta eltelt 14 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Mintegy 740 millió forintba került a szegedi Vedres István Építőipari Szakközépiskola 112 esztendős épületének rekonstrukciója és bővítése – közölte Botka László polgármester a beruházás ünnepélyes átadásán szerdán.

A szegedi önkormányzat törekszik arra, hogy a város iskoláiban biztosítsa a megfelelő infrastruktúrát, ezért idén több mint kétmilliárd forintot fordít 54 oktatási intézményének rekonstrukciójára – mondta a politikus.
Elhangzott: a belvárosban található műemlék épület felújítását 2006 nyarán kezdte el a Délépítő Zrt., a beruházást a következő tavaszon azonban megszakította a cég felszámolása. Az újabb közbeszerzési eljárást a Ferroép Zrt. nyerte el, amely 2007 őszétől folytathatta a 4400 négyzetméteres épület felújítását, valamint több mint 1800 négyzetméteres új épületrész kivitelezését.
A mintegy ötszáz diákot oktató iskolában a homlokzat felújításán és az épület belső rehabilitációján túl új közösségi tereket is létrehoztak. Épült egy üvegtetővel fedett háromszintes zsibongó, a tetőtérben pedig számítógépes kabineteket, tantermeket és egy új könyvtárat alakítottak ki. Megújult az iskola adatátviteli- és energetikai hálózata, a szellőzési és világítási rendszer és elkészült egy mozgáskorlátozottak által kerekesszékkel is használható lift is.

Előző sztori

Csütörtök: drámaverseny és fesztiválok

Következő sztori

Nehezen, de megszületett a második Pick-siker