Bulvár

Álrendőröket vettek őrizetbe Szegeden

Álrendőröket vettek őrizetbe Szegeden

2008. szeptember 16., kedd
Álrendőröket vettek őrizetbe Szegeden

Álrendőröket vettek őrizetbe Szeged-Kiskundorozsmán; a két férfi értéktárgyakat lopott el egy lakásból - tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője kedden az MTI-t.

Tuczakov Szilvána

elmondta: a gyanú szerint a két szegedi férfi május közepén felkeresett egy kiskundorozsmai házaspárt, nyomozónak adta ki magát, így jutott be a lakásba. Bár igazolványt nem mutattak, a házaspár lányával kapcsolatban érdeklődtek, ezért elhitték róluk, hogy rendőrök. Az álrendőrök nem távoztak üres kézzel: elterelték a figyelmet, közben két telefont és egy karórát vettek magukhoz. A személyleírás alapján előállították és gyanúsítottként hallgatták ki a két férfit, akiket hétfőn őrizetbe vettek, és indítványozták előzetes letartóztatásukat. A gyanúsítottaknak nem először van dolguk a hatósággal: a főkapitányságon már folyamatban van ellenük egy büntetőeljárás zsarolás megalapozott gyanúja miatt. Az elmúlt hónapokban több megyében is elfogtak álrendőröket. Mezőkövesden szeptember elején pénzt és bankkártyát vittek magukkal egy családi házból a csalók, hasonló eset történt korábban Komáromban, Esztergomban és Kocson is.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.