Vízre szálltak a megyei önkormányzat és a sajtó képviselői
Fotók: Gémes Sándor
Rendhagyó sajtótájékoztatót tartott a Csongrád Megyei Önkormányzat ma délelőtt. A Vizek Éve alkalmából készített turisztikai prospektust mutatták be egy tiszai körúton, a Csege nevű hajó fedélzetén. Az új turisztikai kiadványt „Vízben, vízen, vízparton Csongrád megyében” névre keresztelték.
Az 50 százalékbanban a turisztikai célelőirányzat pályázati forrásából finanszírozott, 32 oldal terjedelmű, magyar, angol és német nyelven, összesen 20 ezer példányban kiadott ismertető célja a vízhez kapcsolódó vonzerőkön, szolgáltatásokon alapuló kínálat bemutatása, az egyes kistérségek ajánlatainak széles körű, konkrét ajánlatokat is tartalmazó megismertetése.
Hangsúly a vizeken
Amint azt Sándor Attila (alsó képünkön mikrofonnal), a megyei közgyűlés alelnöke elmondta, a „Kistérségi programajánló 2008″ című turisztikai kiadvány sikere nyomán vágott bele a Csongrád Megyei Önkormányzat az újabb munkába. A kiadvány szakmai tartalmát a megyei településektől, kistérségektől, intézményektől, szolgáltatóktól, egyéb szervezetektől származó aktuális információk felhasználásával állították össze. A tematikus ajánlatok mellett megjelenik számos hasznos információ, térkép, továbbá a programokkal kapcsolatos részletesebb tájékoztatás elérésének lehetőségei. Az alelnök szerint a 2007-es adatok – bár még feldolgozásuk nem teljes – eddig azt mutatják, hogy 11 millió határátlépés történt, 187 ezren aludtak a megyében, és közel három milliárd forintot költöttek itt. A cél az, hogy növeljük a célzottan idelátogatók számát. Ésszerű a vizeinkre helyezni a hangsúlyt, hiszen az ország termálhálózatának a 20 százaléka Csongrád megyében található, nem beszélve tavainkról, folyó- és sportvizeinkről.
A kiadványokat megkapta terjesztésre a Magyar Turizmus Zrt., a Dél-alföldi Regionális Marketing Igazgatóság, a megyében működő Tourinform-irodák, valamint a beutaztató és belföldi utazásokat szervező turisztikai szervezetek. A füzet tartalma Csongrád megye honlapjára is felkerül majd.