Írjon nekünk

Sport

Peking 2008: Vajda Kolonics emlékének ajánlja az aranyat

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mti.jpg

Megjelent:

Fotó: Gémes Sándor – SZEGEDma

A kenu egyesben olimpiai bajnok Vajda Attila (képünkön) a július 15-én elhunyt Kolonics György emlékének ajánlja aranyérmét.

“Próbáltam úgy versenyezni, ahogy egy elhunyt versenyző tiszteletére ezt illik. Azért, mert Koló fizikailag nincs itt, lélekben velünk volt, hiszen neki ez volt az élete. Az aranyérmet az emlékének ajánlom – mondta a 25 éves kenus, hozzátéve, hogy a múltat fel kell tudni dolgozni. – Köszönöm, hogy együtt dolgozhattam és versenyezhettem vele. A halála még jobban összekovácsolta a csapatot.”
Vajda nem érezte plusz tehernek, hogy neki kellett megszereznie a magyar küldöttség első aranyérmét.
“Az az igazság, hogy nem ezzel voltam elfoglalva, hanem próbáltam megcsinálni azt, amit begyakoroltam. Az, hogy én nyertem az elsőt, jó is, meg nem is. Nekem persze jó, de sajnálom, hogy másnak nem sikerült, pedig sokszor csak kicsin múlott.”
A szegedi versenyző kijelentette, büszke arra, hogy sikerült legyőznie a címvédő spanyol David Calt.
“Négy éve ő volt az első, akkor én harmadik lettem. Azóta már megnyertem a világbajnokságot, most pedig sikerült bebizonyítanom a világnak és főleg magamnak, hogy én vagyok a legjobb.”
Vajda hozzátette, tudta, hogy a spanyol lesz legnagyobb ellenfele.
“Bemelegítésnél mentem egy jó pályát, aztán a verseny elején csak a rajtra figyeltem. Nagyon kemény küzdelem volt, 600 méternél éreztem, hogy meg kell indítanom a hajót, aztán 800-nál megint, s az utolsó 100-nál éreztem, hogy sikerült leszakítani Davidot.”
Vajda szavait megerősítette edzője, Vécsi Viktor is:
“Attila ezért kezdett el sportolni, én pedig edzősködni, hogy olimpiai bajnok legyen. Tudtuk, hogy a spanyolra kell figyelni, az volt a taktika, hogy menjen végig vele, s próbálja lehajrázni. Ez olyan jól sikerült, hogy szinte végig előtte volt. Én már 750-nél éreztem, hogy megvan az arany.”
Vajda szombaton 500 méteren is éremesélyesként áll rajthoz:
“Döntőben vagyok, s ott már bármi lehet. Az 1000 volt a kötelező, innentől minden ajándék, de azért küzdeni fogok” – mondta az első pekingi magyar aranyérmes.

Hírzóna

Elkészült a fitneszpark Zákányszéken

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mti.jpg

Megjelent:

Szerző:

A beruházást továbbiak követik majd, a cél egy rekreációs tér kialakítása.

Tovább olvasom

Sport

Tavasszal fokozná a szegedi focilázat a Szeged-Csanád GA

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mti.jpg

Megjelent:

Szerző:

Hazaköltözés, remek pillanatok, sok szurkoló és néhány fájó vereség. Röviden így foglalható össze a Szeged-Csanád GA másodosztályú labdarúgócsapatának őszi szezonja

Tovább olvasom

Sport

Qatch Challenger Cup Szegeden kézilabda legendákkal

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mti.jpg

Megjelent:

Szerző:

Tovább olvasom

Aktuál