Sport

NB III: Volán-rajt idegenbeli vereséggel

NB III: Volán-rajt idegenbeli vereséggel

2008. augusztus 10., vasárnap
NB III: Volán-rajt idegenbeli vereséggel

Fotók: Gémes Sándor

Megkezdte szereplését a labdarúgó NB III Alföld csoportjában a nyáron jelentősen megfiatalodott szegedi Tisza Volán SC. Az együttes nem is keltett rossz benyomást Vásárhelyen. A meccs embere Beretka Péter lett.

Buchholcz Gábor

együttese vasárnap az első fordulóban a Hódmezővásárhelyi FC otthonában lépett pályára, s 2-0-s vereséget szenvedett. A két vásárhelyi gól az első játékrészben született

Antal Krisztián,

illetve a korábbi három évet éppen a Volánban eltöltő, amúgy miskei származású középcsatár,

Kökény Tamás

révén. A szegediek vezetőedzője a vereség ellenére is elégedett a megyei rangadón látottakkal, hiszen mint azt a SZEGEDma.hu-nak elmondta, talán most kapta vissza először azt, amit várt: a maximális küzdést, hajtást, erőbedobást. Más kérdés, hogy ez ezúttal idegenben, a masszív Vásárhely ellen nem volt elég még az egyik pontra sem. "Az első játékrészben volt négy-öt lehetőségünk, ezekkel azonban sajnos nem tudtunk élni. De mindenképp biztató, hogy míg az edzőmeccseken még a helyzetek kialakításával is hadilábon álltunk, most már a kapura sokkal veszélyesebben játszottunk. A védelmünk is jól állt a lábán, de két pontrúgás utáni kihagyásunk sajnos megbosszulta magát. Úgy érzem, a meccs nagy részében irányítani is tudtuk a játékot, de el kell ismernem, a hazaiak előtt több igazi gólhelyzet adódott, így győzelmük megérdemelt" - nyilatkozta Buchholcz Gábor, hozzátéve: a következő fordulóban, szombaton, az Érd elleni hazai meccsen megpróbálnak javítani, s mindent elkövetnek a három pont begyűjtéséért. A Tisza Volán SC-nél - mint az

a pénteki szurkolói ankéton

elhangzott - hagyományteremtő szándékkal ebben a szezonban minden mérkőzést követően megválasztják a találkozó legjobbját. A megtisztelő címet ezúttal

Beretka Péter

érdemelte ki odaadó és hasznos játékával.

Hódmezővásárhelyi FC - Tisza Volán SC 2-0 (2-0)

Hódmezővásárhelyi FC:

Molnár – Szűcs,

Antal,

Huszár, Czibere A. – Nagy, Varga, Kis (Sípos), Marton (Mucsi) –

Kökény

(Czibere K.), Rácz.

Edző:

Rostás Károly.

Tisza Volán SC:

Dongó - Vida, Udvari, Grünwald, Barna - Szilágyi, Mórocz, Mészáros (Török) - Beretka - Kazi (Baji Sz.), Baji R.

Vezetőedző: Buchholcz Gábor. Gólszerző: Antal, Kökény. Jók a Volánból: Udvari, Grünwald, Mórocz, Szilágyi, Beretka, Baji R., Dongó. Kiállítva: Vida a 90. percben.

Az 1. forduló további eredményei:

Izsáki Sárfehér SE - Jászapáti VSE 1-0 Újbuda TC - Bp. Honvéd II. 0-2 Orosháza FC - Gyulai Termál FC 2-1 Érdi VSE - Budafoki LC 3-0 Monori SE - FC Dabas 2-1 Kiskunfélegyházi HTK - Kecskeméti TE II. 1-4 Algyő SK - Szolnoki Spartacus 2-2

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.