Közélet

A szocialisták hadat üzentek a vidéknek

A szocialisták hadat üzentek a vidéknek

2008. augusztus 29., péntek
A szocialisták hadat üzentek a vidéknek

Fotó: Gémes Sándor

Mi az igazság a közoktatás mai helyzetét illetően? Erre a kérdésre kereste a válaszokat Magyar Anna, a Csongrád Megyei Közgyűlés elnöke és Kovács Kálmán, a Csongrád Megyei Közgyűlés oktatásért felelős alelnöke (képünkön) pénteki sajtótájékoztatójukon, melyen a szocialista sikerpropaganda árnyoldalaira igyekeztek rámutatni.

"A kisebbségi kormány a tanévkezdés apropóján önmaga dicséretébe kezdett az iskolatámogatások kapcsán. Közben a magyar közoktatás történetének talán legmélyebb válságát éli át a megszorító intézkedések, a pedagóguselbocsátások és az iskolabezárások következtében. A szocialisták ismét hadat üzentek a vidéknek: sorra zárnak be a vidéki kisiskolák, és sorra bocsátják el a tanárokat" - hívta fel a figyelmet

Magyar Anna

. A több oktatási intézményt fenntartó Csongrád Megyei Önkormányzat szűkös anyagi forrásai ellenére igyekszik tompítani ezt a hatást. Maguk is tizenhat helyen voltak kénytelenek (gazdasági, szervezeti) összevonásokat eszközölni, azonban ezt úgy sikerült megoldaniuk, hogy nem kellett a tanerőt utcára tenni, az oktatás továbbra is a régi intézményekben és tantermekben zajlik. Amíg országszerte a tantestületek leépítése folyik, addig itt, a kezelésében lévő iskolák változatlan tanári létszámmal vágnak neki az új tanévnek. A körkérdésükre a megye harmincnégy településről kaptak adatokat: hat faluban már egyáltalán nincs iskola, kettőben szeptembertől nem indulhat meg az oktatás, kilenc helyen történt összevonás, négy alsó, illetve felső tagozat szűnt meg, összességében négyszáz pedagógust bocsátottak el, s már a kétezer lélekszám feletti településeken is gondot okoz az osztályok indításához, megtartásához szükséges gyermekszám - törvényben előírt - biztosítása. Információik szerint az országos helyzet még lesújtóbb: tízezer pedagógusi állás szűnt meg, a kormány negyvenmilliárdot von ki a pedagógusbérekből az év végéig. "A közoktatás jelenlegi helyzete is azt igazolja, hogy a megyék a vidéki ember utolsó végvárai. Rájuk hárul az a feladat, hogy az országos pusztítás hatását mérsékeljék lehetőségeikhez mérten" - hangsúlyozta a Csongrád Megyei Közgyűlés oktatásért felelős alelnöke, majd hozzátette: ami vidéken történik, az menthetetlenül begyűrűzik a nagyobb városok külvárosaiba. Csak Szegeden három iskolát és egy óvodát zártak be az elmúlt időben.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.