Szórakozás

Szerda - boszorkányok és rovásírók

Szerda - boszorkányok és rovásírók

2008. július 9., szerda
Szerda - boszorkányok és rovásírók

Boszorkányok árnya suhan át ma Szeged belvárosa felett, és ott köröz néhány napig. Aki az én mélyebb dimenzióit kutatja, látogassa meg a fogyatékkal élők művészetét bemutató tárlatot a héten, hétvégére pedig keressünk szabadtéri családi programot!

Délelőtt már

megnyitotta kapuit

a VI. Nemzetközi Fogyatékosok Hetének keretében megrendezendő kerülő kiállítás, melynek műveit fogyatékkal élő művészek alkották (SZTE Tanulmányi és Információs Központ, Szeged, Ady tér 10.). A tárlat péntekig 9 és 16 óra között látogatható. A

X. Közművelődési Nyári Egyetem előadásai már szintén zajlanak

, a mai előadások címekben: Két kultúra árnyékában, Kisebbség és kettős identitás, Kínainak lenni Magyarországon. (A holnapi programot lejjebb adjuk közre!)

Délután fél öttől

ismét lesz közönségtalálkozó a Marica grófnőért rajongóknak (Reök átriuma, Szeged, Tisza Lajos krt. 56.), ezúttal

Lehoczky Zsuzsa, Pindroch Csaba

lesznek a vendégek.

Délután hat órától

"Őszintén a székely - magyar rovásírásról" címmel képes ismertető előadáson vehet részt, aki ellátogat a Nemzeti Klubba (Szeged, Szent-Györgyi Albert u. 2.). A Közéleti Kávéház vendége

Szép László

nyírbátori tanárember, beszélgetőtára

Pecze László

rovásírás-kutató és

Apró Juhász János

lesz.

Este hét órától

, szintén a Közéleti Kávéház szervezésében "Diófa kerekasztal az egyenes útra" címmel

Veres János

és

Bene Gábor

tart előadást a Diófa Étterem teraszán.

Ma egy újabb fesztivál kezdődik

, ahol öt napig boszorkányosan a boszorkányok körül forog majd a világ. A vasárnapig tartó

II. Szegedi Boszorkányfesztiválon

a Dugonics és az Árpád téren számos boszis program várja a publikumot.

A mai programok öt órától kezdődnek

. A hétvégére

két programról szólunk jó előre

. IV. Szegedi Várjátékok keretében

Vár-jazz napok

: péntektől vasárnapig, míg az Újszegedi Partfürdőn szombaton és vasárnap az

Első Szegedi Családi- és Kalandnap

várja azokat a vállalkozó kedvű családokat, akik egy izgalmas kalandtúra keretében szeretnék próbára tenni magukat, vagy egyszerűen csak egy kellemes, élményekben gazdag hétvégére vágynak, szép környezetben. Mindehhez sportprogramok, kézműves játszóház, táncház és számos egyéb érdekes program csábítja az érdeklődőket. A család a kalandtúra során akár az idei nyaralásra valót is megnyerheti, hiszen a helyezettek díja három értékes vásárlási utalvány. A belépés mindenkinek ingyenes! A

X. Közművelődési Nyári Egyetem csütörtök délelőtti előadásai

(MTA Szegedi Akadémiai Bizottság székháza, Szeged, Dóm tér): 9.00:

Bölcsőtől a sírig

– a cigányok mindennapi kultúrája -

Bánlaky Pál

szociológus, főiskolai tanár (Wesley János Lelkészképző Főiskola Általános Szociális Munkás Szak) 10.15:

A romák társadalmi helyzete, szegregációja

-

Ladányi János

szociológus, egyetemi tanár (Corvinus Egyetem Szociológia és Társadalompolitika Intézet) 11.30:

Akarnak-e tanulni a cigány gyerekek?

-

Forray R. Katalin

tanszékvezető egyetemi tanár (Pécsi Tudományegyetem BTK Romológia és Nevelésszociológia Tanszék)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.