Kultúra

Nehézkes operettfőpróba a Dóm téren

Nehézkes operettfőpróba a Dóm téren

2008. július 11., péntek
Nehézkes operettfőpróba a Dóm téren

Fotók: Gémes Sándor

Tegnap - finoman fogalmazva - nem volt zökkenőmentes a Marica grófnő főpróbája. Lehet, hogy a Szegedi Szabadtéri Játékok igazgatósága sejtett valamit, mert a nézőtérre csak a hozzátartozókat és a sajtót engedték fel, összesen mintegy ötven embert.

Eszenyi Enikő

,

Kálmán Imre

operettjének rendezője a „zártkapus" főpróba miatt sajnálatát fejezte ki, bár valószínű, hogy a nap végére ő sem bánta, hogy műanyag székek előtt kellett játszani a darabot. A hangosítás szakemberei annál inkább, hiszen a hangtechnikát olyan nézőtérhez igazították, ahol a sok műanyag visszaveri a hanghullámokat, viszont ma este az ötezer embernyi hús már kevésbé. De nem ez volt a tegnap este legnagyobb problémája. A színészek még nem sajátították el maradéktalanul a szöveget, és a színpadmozgással is akadtak nehézségek. „Ez nulla" - fakadt ki Eszenyi, ráadásul a

Zsupán Kálmánt

alakító

Nagy Ervinnek

a gégész szakorvosa nem engedélyezte az éneklést. A zenészek mindennek ellenére azonban profi munkát végeztek, le a kalappal. Bízunk benne, hogy a premierre összeáll minden, és ismét a tavalyihoz hasonló, sikeres előadást láthatunk majd mától a szabadtérin.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.