Szombaton este lejátszotta első edzőmérkőzését a labdarúgó NB III Alföld csoportjában szereplő Tisza Volán SC. Buchholcz Gábor alakulóban lévő gárdája a Csongrád megyei I. osztályban szereplő Kiszombort múlta felül helyenként jó játékkal.
Két hét kőkemény terhelést követően végre mérkőzés is szerepelt a volános fiúk programjában. Buchholcz Gábor a SZEGEDma.hu-nak elmondta, július 7-e óta megerőltető kondicionális, technikai és taktikai felkészítésen vesznek részt a szegedi labdarúgók, akiken ennek nyomai magától értetődően meg is látszottak a Kiszombor ellen. A Volán 4-0-s vezetést követően némiképp kiengedett, elkerülhető gólokat kapott, még büntetőt is hibázott, de így is magabiztosan nyerte az összecsapást.
Minden játékos egy félidőnyi lehetőséget kapott a mestertől, ugyanakkor többen még sérülés, betegség vagy nyaralás miatt hiányoztak. Aki viszont pályára lépett, azzal Buchholcz Gábor elégedett lehetett. „Mindkét játékrészben 25-30 percig nagyszerűen teljesítettek a fiatalok, remekül bírták a saját maguk által diktált gyors iramot, az agresszív harcmodort. Csúsztak-másztak, ügyesen kombináltak, s szép találatokat értek el szélen vezetett támadások után. A félidők végére persze elfáradtak, de ez ilyenkor teljesen természetesen, a bajnokság augusztus 9-i rajtjáig még bőven van időnk” – foglalta össze a meccs tapasztalatait a vezetőedző, aki hozzátette: külön öröm számára, hogy szép számú szurkolósereg biztatta csapatát szombaton.
A Volán legközelebb szerdán 18 órakor a szintén megyeegyes Mórahalommal csap össze, akkor már a Felső Tisza parti stadion centerpályáján. Azon a mérkőzésen is valamennyi labdarúgó lehetőséget kap, hogy bizonyítsa, posztján ő a legjobb. A második edzőmeccs tapasztalatainak tükrében aztán szűkül majd a keret.
Tisza Volán SC–Kiszombor 5–3 (4–2)
Szeged, Felső Tisza parti stadion, edzőpálya.
Tisza Volán SC: Dongó – Barna D., Mórocz, Garamvölgyi, Szabó A. – Szlobodnyik, Török Á., Mészáros, Szilágyi – Beretka, Bárdosi. Játszottak még: Reguli és Czirják (kapusok), Huszárik, Nagy Zs., Papp Á., Vágó A., Juhász I., Kazi, Herczeg. Edző: Buchholcz Gábor.
Gólszerzők: Szilágyi (2), Beretka, Mórocz, Török Á.