Vitézek, nótafák és művészi lebegés

Cikkünk frissítése óta eltelt 13 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Határrendész nap kezdődik szombaton délelőtt kilenc órától a Dózsa-pályán, látványos bemutatók és gyermekprogramok invitálják a civileket a helyszínre, míg késő délután a reneszánsz megidézése jegyében indulhatunk családostól a szegedi belvárosba, a Klauzál térre. Ugyanitt egy nappal később a leghíresebb szegedi prímásra, Dankó Pistára emlékeznek, de ugyanezt teszik vasárnap a város több helyszínén. Vasárnapra egy különleges hódmezővásárhelyi kiállítást ajánlunk figyelmükbe, és ne feledjék, már csak két napig vár boldogot és boldogtalant a ligeti a sörfesztivál és programkínálata.

A határőrök, határrendészek védőszentjére, Szent László királyra emlékeznek szombaton a Dózsa-pályán. Ez alkalomból szakmai – fegyvertechnikai, szolgálati gépjármű, járőrkutya – fegyelmező, elfogó, csibészelő – bemutatókra is sor kerül, de a gyermekek sem unatkozhatnak, mivel rájuk számos program, úgy mint lovaglás, arcfestés, ugráló vár, valamint a „Léghajó” színház szórakoztató előadása.
Szombaton este fél héttől Reneszánsz Zenés Forgatag kezdődik a Klauzál téren zászlós, dobszólós felvonulással, majd héttől a Bourdon Trió ad elő korabeli zenéket, bemutatva olyan hangszereket, mint a zergekürt vagy a töröksíp. Ezt követően az Egri Vitézlő Oskola mutatja be humoros színjátékát Balassi Bálint életéről, majd a Renaissance Consort muzsikál, melyhez a szegedi Pavane Táncegyüttes adja elő kosztümös műsorát. (A program kicsiknek és nagyoknak kihagyhatatlannak tűnik!)
Vasárnap ugyanitt délután hat órától Dankó Pista születésének 150. évfordulója tiszteletére nótaest várja a nem kisszámú dalos kedvű szegedit.
(Közreműködik: Szolnok Város Új Generáció Cigányzenekara id. Rácz László, a Magyar Köztársaság érdemkeresztjével kitüntetett zeneszerző és zeneművész vezetésével és a Dankó Pista Nóta- és -dalverseny díjazottjai. Műsoron: Brahms-táncok, Dankó-nóták, Villám Csárdás, Cigánydalok, Cigánycsárdások, Rákóczi-induló.)
A nótaest döntője – amelyre nemzetközi mezőnyt várnak – délelőtt kezdődik a Bálint Sándor Művelődési Házban, majd délután háromtól a Belvárosi moziban mutatkoznak be a dalverseny győztesei a nagyközönség előtt, mellettük több előadó is fellép.
Szokásunkhoz híven Szeged környéki programokat is ajánlunk: az elektromágnesességre alapozva lebegő szobrokat készít egy fiatal szobrász. A vásárhelyi Alföldi Galériában vasárnap délben nyíló tárlaton Komlovszky-Szvet Tamás négy lebegő alkotását is megtekinthetik az érdeklődők a vásárhelyi és vásárhelyi kötődésű fiatal művészek kiállításán, ahol sok ígéretes tehetség kapott bemutatkozási lehetőséget.

Előző sztori

Janicsék Pekingben, Gyökösék és Síkék szétlőnek

Következő sztori

Közgyűlés: falusi polgármesterek és sci-fi parkok