Őzgidát nevelnek a Szegedi Vadasparkban


Néhány hetes őzgidát nevelnek a Szegedi Vadasparkban, az intézmény igazgatója szerint azonban nem kellene azonnal magukhoz venni a segítőkész embereknek a természetben talált kicsiny őzeket.
Veprik Róbert
elmondta: az őzsuta, ha veszélyt észlel, egy rejtekhelyen lefekteti kicsinyét, és magára vonva a figyelmet igyekszik elcsalni a közelből a ragadozót vagy az arra sétáló embert. A gida föl sem kell addig, míg anyja vissza nem érkezik hozzá. Az igazgató felhívta arra is a figyelmet, hogy a kis őzeket megsimogatni sem szabad, mert ha a suta megérzi rajtuk az ember szagát, akár az is előfordulhat, hogy valóban magukra hagyja őket. Csöpit, a néhány hetes őzgidát a Csongrád megyei Balástya közelében találták a múlt hét közepén. A Szegedi Vadasparkban
Selmeci Ildikó
viseli gondját. Az ápoló elmondta, a nőstény gida naponta ötször eszik, cumisüvegből kap tehéntejet, alkalmanként egy-egy decit. Az ereklyének számító cumisüveg segítséget nyújtott már a mentőközpontként is működő vadasparkba behozott vidra- és borzkölykök felnevelésében is – tette hozzá a gondozó. Csöpi jól érzi magát, láthatóan ragaszkodik pótmamájához. A gida várhatóan még egy hónapig kap cumiból tejet, ezt követően vegyes darával és szénával etetik majd. A most még aprócska őz egy feketerigó-fiókával lakik társbérletben az állatkert egyik faházában. Amikor megnő, a vadasparkban engedik szabadon, ahol a 45 hektáros fás-ligetes területen már most is szép számmal élnek őzek.