Közélet

Mozgolódó MSZDP-sek Csongrádban

Mozgolódó MSZDP-sek Csongrádban

2008. június 12., csütörtök
Mozgolódó MSZDP-sek Csongrádban

Önálló választási szereplést fontolgatnak a Kapolyi-féle szociáldemokraták

Fotó: Gémes Sándor

Csongrád megyében is megroppanhat a megyei szinten Botka László által elnökölt Magyar Szocialista Párt monopóliuma a baloldali szavazók megszólításában – legalábbis ezt vetítik előre a Magyarországi Szociáldemokrata Párthoz (MSZDP) közelálló forrásaink.

Országos helyzetkép balról

Az elmúlt egy évben – az MSZP neoliberális politikája és népszerűségvesztése miatt, illetve helyi hatalmi harcok következtében – több megyében és a főváros egyes kerületeiben már megtörtént a szakítás. Szocialista önkormányzati képviselők, alpolgármesterek léptek ki az MSZP-ből és alakítottak MSZDP-alapszervezeteket, és jó néhány esetben a „mezei” párttagok nagy része is követte példájukat. Az MSZP-tagság létszáma országosan a pártból történő kilépésekkel (és sok esetben a szociáldemokrata pártba történt átigazolásokkal) a korábbi harmincezer fölöttiből mára húszezer körülire csökkent. Mindez érezhető feszültséget okozott az Országgyűlés MSZP-frakciójában helyet foglaló, Kapolyi László milliárdos nagyvállalkozó vezette Magyarországi Szociáldemokrata Párt és a Magyar Szocialista Párt egynémely vezetője között.

Vármegyei kivárás

A megyei MSZDP-hez közeli, nevük elhallgatását kérő forrásaink szerint a szocialisták és szociáldemokraták szakítására akár megyei közgyűlési, akár települési szinteken még ebben a ciklusban sor kerülhet, ami a személyi feltételek teljesülése esetén akár önálló, MSZDP-s képviselőcsoportok alakításában is testet ölthet. Ha pedig Kapolyiék országos szinten nem húzzák be a kéziféket, az eddig a Csongrád megyében a politikai baloldalon monopolhelyzetben lévő MSZP-nek már a legkésőbb 2010 tavaszán megtartandó országgyűlési voksoláson is több választókerületben MSZDP-s vetélytárssal kell szembenéznie.

Szeged-szövetségek

A politikai időjósok nem sok jóval kecsegtetik Botkáékat Szegeden sem: ha valahol, hát a megyeszékhelyen tényleg él egyfajta revansvágy az MSZDP-sekben. A szociáldemokrata párt szegedi szervezetétől amúgy sem áll távol az önálló megmérettetés: 1998-ban a Nyugdíjasok Pártjával közösen indulva sikerrel vették az akadályt az önkormányzati választáson, s egy mandátumhoz jutottak az amúgy jobboldali vezetésű közgyűlésben. 2002-ben a Botka Lászlóék által gründolt, a Fideszt legyőzni óhajtott „népfrontnak” (MSZP-SZDSZ-MSZDP-Centrum) ugyan tagjai lettek, s vezetőjük,

Beck Zoltán

vagyongazdálkodási tanácsnoki kinevezést kapott, ám a 2006-os választások előtt a szegedi szociáldemokraták nagy öregje csúnyán összeveszett Botkával, és egy civil szervezettel összefogva ismét önállóan vágott neki a választásnak. És ismét sikerrel: Beck személyében továbbra is lett szocdem képviselő az önkormányzatban. Bár Beck Zoltán a szegedi városháza közgyűlési termének baloldalán foglal helyet, és sok esetben megszavazza a kormánypárti előterjesztéseket, máskor szembemegy az MSZP-s, s főleg SZDSZ-es úthengerrel (erre példa Beck legutóbbi közgyűlési felszólalása, melyben kifogásolta, hogy a

Nagy Sándor

szabaddemokrata alpolgármester által jegyzett előterjesztés szerint a városban egy méter kerékpárutat rekordösszegű, negyvenezer forintos költséggel építenek meg).

Centrumtól balra

Beck Zoltán a Kapolyi-párt országos alelnökeként a már csak töredékeiben létező, de hivatalosan még mindig közel négyezer taggal büszkélkedő Centrum párttal történő együttműködés motorjaként is felfogható. A korábban

Kupa Mihály

által vezetett Centrum egykor szebb napokat élt meg Szegeden is: tagja volt a Botka-féle népfrontnak, helyi vezetője, a korábban például KDNP-MIÉP-jelöltséget is vállaló

Pászti Ágnes

kulturális tanácsnoki címet kapott. Sőt önálló frakcióval is rendelkeztek a közgyűlésben, ám a képviselőcsoport másik két tagja (

Pintér Ferenc

és

Molnár Gyula

) a 2006-os választások előtt sietve a szocialistákhoz igazolt, így most az MSZP-frakcióban nyomogatják szorgalmasan a szavazógombot. Pásztit viszont mellőzték a szocialisták, így a Centrum az MSZDP-hez hasonlóan önállóan indult, ám nem szerzett mandátumot. Pászti azonban nem csüggedt, inkább megszerezte az igencsak összezsugorodott pártocska országos elnöki tisztét. Bár két kis pártról van szó, egy kiélezett választási küzdelemben való szereplésük például szegedi szinten sok mindent befolyásolhat. Egy-három mandátum megszerzésével egy MSZDP-Centrum-összefogás akár a mérleg nyelve is lehet a szegedi közgyűlésben.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.