Egyetem

Kiss-Rigó László elégedett a tatai döntéssel

Kiss-Rigó László elégedett a tatai döntéssel

2008. június 6., péntek
Kiss-Rigó László elégedett a tatai döntéssel

Fotó: Gémes Sándor - SzegedMa

A legjobb döntés született a tatai Eötvös Gimnázium ügyében az iskola jövője szempontjából, amikor a fenntartói jogokat a városi önkormányzat tulajdonában lévő Városkapu Zrt. kapta meg a Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés határozata alapján – mondta a korábban szintén erre aspiráló szeged-csanádi egyházmegye vezetője, Kiss-Rigó László megyés püspök (képünkön) az MTI megkeresésére pénteken.

A megyés püspök arra emlékeztetett, hogy egyházmegyéjük korábban felajánlotta szolgálatát az egész ország területére olyan esetekre, amikor a fenntartók nem tudják biztosítani az iskola működését „akár személyi, akár szakmai, akár más hiányosságok miatt”. Mint elmondta, Tata katolikus szempontból a győri egyházmegyéhez tartozik, ám ennek a püspökségnek nem volt kapacitása a tatai középiskolai feladatok átvételére, így került szóba a szeged-csanádi egyházmegye, amely jártas a közoktatásban.

Kiss-Rigó László

arra is felhívta a figyelmet, hogy a katolikus egyházban csak egyházmegyék és szerzetesrendek lehetnek iskolafenntartók, ám közülük többen csak néhány intézményt tartanak fenn. A katolikus püspök közölte: az ország közoktatási intézményeinek átvételére vonatkozó felajánlásuk továbbra is érvényes. Ennek alátámasztására megemlítette, hogy a Csongrád megyei kétsopronyi önkormányzattól éppen most vesznek át egy általános iskolát, míg a Békés megyei Telekgerendás településének vezetőségével a napokban tárgyalnak erről. A szeged-csanádi egyházmegye vezetője tanulságosnak nevezte a tatai gimnázium átvételéről szóló tárgyalásokat, véleménye szerint ugyanis a közoktatási törvényben lefektetett világnézetileg semleges közoktatás nem valósul meg olyan esetekben, amikor az egyházakkal szemben túlzott fenntartásokat fogalmaznak meg.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.