Kultúra

Az átváltozás dokumentumait várják

Az átváltozás dokumentumait várják

2008. június 10., kedd
Az átváltozás dokumentumait várják

Amint arról már beszámoltunk, a Magyar Alternatív Színházi Központ Egyesület (MASZK) idén 18. alkalommal rendezi meg a THEALTER fesztivált, az ország egyik legrangosabb alternatív színházi találkozóját. A nagykorúság a fesztivál életében arculatváltást is jelent. A július 23-27. közti időszak a metamorfózis jegyében zajlik majd.

Amellett, hogy a THEALTER a megszokott programjaival újra megmozgatja az alternatív színjátszást a Tisza-partján,

2008-ban két új rendezvénnyel is színesedik a fesztiválpaletta

.

Benkő Imola Orsolya

, a Maszkaland gyermek és ifjúsági program vezetője olyan eseményeket szervez július 23. és 27. között, ahol interaktív játszóház, alkotóműhely, zene és tánc, illetve gyermekelőadások szórakoztatják majd az ifjú, 10-17 éves korosztályt. Igazi színházi gyerektábor thealteres gúnyában.

Radikális gondolkodás kerestetik

Amit most mégis szeretnénk részletesebben kiemelni, az az Ekisfeszt – egyetemi színházak bemutatkozása – Akadémia programsorozat keretén belül egy pénzdíjas színházikisesszé-pályázat. Az akadémia olyan fiatalok műveit várja, akik új színházi eseményeket dokumentálnak, eredeti pillanatokat, parafrázisokat. Olyan radikális színházi gondolkodókat, akik a szó és a színpad erejét hasonló intenzitásúnak tartják, akik készek a párbeszédre korosztályukkal és a színházi alkotók világával. A pályázat neve: Metamorphozis, amely mögé olyan dolgozatokat kellene felsorakoztatni, melyben a szerzők a színházi átváltozásokat dokumentálják, legyen az darab, rendezés, maga a játéktér, a stílus, a nyelv, a díszlet vagy a világítás, sőt akár a közönség átváltozása.

50 ezret, könyvet vagy Maurits-festményt egy írásért

A pályázat országos megjelenésű, magyar nyelvű, melyen személyenként és közös munka esetén is csak egy művel lehet indulni. A pályázat jeligés. A résztvevők 28 év alatti, egyetemista, főiskolás hallgatók lehetnek. A pályázati anyagot digitális, illetve nyomtatott formában kell benyújtani lezárt, jeligével ellátott borítékban névvel és elérhetőséggel (postacím, telefonszám, e-mail). Beérkezési határidő: 2008. július 4., péntek. A műveket 2008. július 18-áig bírálják el. Eredményhirdetés és díjazás: 2008. július 27. A beérkezett pályaműveket a szakmai zsűri –

Szilasi László

irodalmár és

Szijj Ferenc

költő – mellett a fesztivál ideje alatt a közönség is értékeli. Az első díj: 50 000 forint, a második díj: 30 000 forint, a harmadik helyezett pedig 20 000 forint kézpénzt vihet haza. A közönségdíj nyertesét értékes könyvcsomaggal jutalmazzák. A különdíj egy

Maurits Ferenc

által alkotott festmény. A kiíró a bírálók döntését követően az összes beadott pályázat anyagát közzéteszi a

www.thealter.hu

honlapon. A pályázat további részleteit is ezen az oldalon találhatják meg az érdeklődők.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.