/

Szegedi betöréssorozat feltételezett elkövetőit fogta el a rendőrség

Cikkünk frissítése óta eltelt 13 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A rendőrség gyanúja szerint az elmúlt két hónapban több szeged-kiskundorozsmai házba tört be az a két fiatalember, akiket a kedden fogtak el – közölte Lázár Szvetozár alezredes szerdán a csongrádi megyeszékhelyen.

A feltételezett elkövetők jellemzően azt használták ki, hogy a családi házak kertjének kapuit a tulajdonosok általában ugyan bezárták, de a lakás ajtaját nem – mondta a Szegedi Rendőrkapitányság bűnügyi osztályának vezetője. Hozzátette: a gyanúsítottakat az sem zavarta, ha zárt ajtókra bukkantak, felfeszítették a zárakat és a kapukat.
Az egyik férfit öt, a másikat hét vagyonelleni bűncselekménnyel gyanúsította meg a rendőrség, összesen azonban csaknem húsz cselekményt rónak a terhükre. A gyanúsítottak kerékpárt, készpénzt, mobiltelefonokat vittek el a lakásokból, összesen 1,8 millió forint értékben – tudatta az alezredes.
A húsz év alatti gyanúsítottak ellen, más vagyonelleni bűncselekmények miatt jelenleg is büntetőeljárás folyik, egyikük a közelmúltban szabadult az előzetes letartoztatásból – közölte Lázár Szvetozár.

Előző sztori

Szamurájkarddal, vascsővel estek egymásnak a szegedi kidobók, éveket kaptak érte

Következő sztori

Azonosították a szegedi kukások cserbenhagyóit – román gyanúsított