Írjon nekünk

Kultúra

Nemzetiségi Napok kezdődtek Szegeden

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mti.jpg

Megjelent:

Nemzetiségi napok kezdődtek csütörtökön Szegeden: a hatnapos programsorozat keretében kiállításokra, könyvbemutatókra, a nemzetiségi önkormányzatok csapatainak vetélkedőjére, folklórtalálkozóra és vásárra várják a látogatókat.

A Szegedi Nemzetiségi Napok nyitó programjaként csütörtökön este mutatták be a szegedi Nemzetiségek Háza tízéves fennállásának történetét feldolgozó, “www.minority-szeged.hu” című filmet. Mint azt Gajda Ferenc, a Nemzetiségek Háza vezetője az MTI-nek elmondta: a Magyar Televízió Szegedi Körzeti Stúdiója készítette a dokumentumfilmet, amelynek címe egyben az intézmény internetes oldalának elérhetősége is.

A „komoly” program azonban pénteken indul fűzte hozzá Gajda Ferenc. Délután „A lélek rezdülései” címmel megnyílik Korom Kati képzőművész kiállítása. Ezt követi a Nemzetiségi Önkormányzatok Társulása, valamint a Nemzetiségi Szövetség könyvbemutatója: a közönség megismerkedhet egy nemzetiségi meséket tartalmazó, gyerekek által illusztrált könyvvel, valamint az itt élő nemzetiségeket bemutató információs füzettel is. Szintén pénteken tartják Interetnikum Laude címmel a nemzetiségi önkormányzatok csapatainak játékos vetélkedőjét.

A nemzetiségi önkormányzatok a hétvégi hídi vásáron is megjelennek, hiszen a testvérvárosok sátrai mellett ott lesz a szegedi kiállítók standja is. Szombaton nyílt nappal várják az érdeklődőket a Nemzetiségek Házában, ahol családi programokkal készülnek.

Vasárnap délután három órakor a Móra Parkban kezdetét veszi a Nemzetiségi Folklórtalálkozó, melyen minden nemzetiség felvonul. Temesvárról érkezik egy gyermekszínház a románok képviseletében, Ivanovics Tünde és Fábri Géza az örmények nevében állított össze produkciót, a Maskarades együttes a görög népzenét mutatja be, a Komlós Néptánccsoport szlovák lakodalmast jár majd, a békéscsabai Balkán Táncegyüttes pedig a bolgárokat képviseli. Az ukrán származású Hartyányi Nikoletta énekel, és végül a jövő héten hatvanadik születésnapját ünneplő deszki Bánát Táncegyüttes ropja majd a színpadon a szerb táncokat.

Kedden egy kiállítás-megnyitóval zárulnak a programok: a Nemzetiségek Házában román népi hangszerekből nyílik tárlat.

Hírzóna

Szeged véres farsangjáról tudhatunk meg többet a Móra Ferenc Múzeumban

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mti.jpg

Megjelent:

Szerző:

Egy tudományos konferencia keretében.

Tovább olvasom

Hírzóna

Megnyílt a XXII. Kerámia Szimpózium bemutató tárlata Vásárhelyen

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mti.jpg

Megjelent:

Szerző:

Az ország számos pontjáról, a határokon, sőt a tengerentúlról is érkeztek alkotók.

Tovább olvasom

Hírzóna

Megelevenedtek a nyolcvanas évek az Emlékpontban

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mti.jpg

Megjelent:

Szerző:

Moncsicsitől a karácsonyi banánig.

Tovább olvasom

Aktuál