Írjon nekünk

Kultúra

Évadzáró igazgatóváltással

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mtiszegedma.jpg

Megjelent:

A Szegedi Nemzeti Színház szerdai évadzáró ülésén hivatalosan is átvette kinevezését Gyüdi Sándor, a teátrum új főigazgatója Botka László polgármestertől. Az új vezető július elsejétől irányítja az intézményt.

„A 125 éves teátrum Szeged kultúrájának zászlóshajója, s több is annál: az hogy mi történik a Szegedi Nemzeti Színház falai között, alapvetően kihat a város egész életére” – mondta a politikus.
A színházat 2003 óta irányító, leköszönő főigazgató, Székhelyi József elmondta: az öt esztendő alatt a szegedi közönség 33 opera- és 52 prózai premiert, valamint felújítást láthatott. A balett produkciókkal, koncertekkel és vendégjátékokkal együtt a bemutatók száma meghaladta a 130-at.
A most véget érő évadban csaknem 320 alkalommal gördült föl a függöny a csongrádi megyeszékhely játszóhelyein, az előadásokat több mint 84 ezer fizető néző látta. A bérletesek száma megközelítette a 18 ezret, a jegy- és bérletbevétel 138 millió forint volt – közölte a színész-rendező.
Az évadzáró társulati ülésen átadták a Szegedi Tudományegyetem közönségdíjait, melyet Márkus Judit, Melkvi Bea és Járai Máté vehettek át. A szegedi operabarátok kiemelkedő művészi teljesítményéért az évad énekesének Kelemen Zoltánt, az évad ifjú énekesének pedig Kónya Krisztinát választották. Az énekkari nívódíjat Gyuris Imre érdemelte ki, az operatársulat tagjai a Vaszy Viktor-díjat Kelemen Zoltánnak ítélték oda. A Szegedi Kortárs Balett tagjainak szavazatai alapján az Imre Zoltán-díjat Czár Gergely vehette át, a prózai tagozat Makó Lajos-díját Papp Gabriella, a műszak Varga Mátyás-díját pedig Pesti Józsefné kapta.

Kultúra

“Különösen szép lenne, ha a Dóm árnyékában kezdhetné újra a város a közösségi életet”

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mtiszegedma.jpg

Megjelent:

Szerző:

A Szegedi Szabadtéri Játékoknál még reménykednek, hogy teljes évadot tudnak tartani.

Tovább olvasom

Hírzóna

Online is élvezhetjük a szegedi komolyzenészek koncertjeit

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mtiszegedma.jpg

Megjelent:

Szerző:

Több lehetőség közül válogathatunk.

Tovább olvasom

Hírzóna

Gergely Ágnes kapta a Tiszatáj-díjat

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mtiszegedma.jpg

Megjelent:

Szerző:

XX. századi szerzőként a holokauszt, a vasfüggöny, a rendszerváltás ellentmondásainak túlélője, emlékezője.

Tovább olvasom

Aktuál