Vélemény

Elégtelen

Elégtelen

2017. szeptember 29., péntek
Elégtelen

Villámtempóban érkeztek a határozott fityiszek a gettóból. Onnan, ahol még mindig a káosz az úr.

Pedig minden olyan szépen indult! A terv működni látszott. A honi politika doyenje, a választási rendszerek Alexander mágusa, a telitalálat nélküli jós, az egykori MSZMP-s Botka-mentor

Lengyel László

az Népnek szavában papírra vetette, hogy aszondja: káosz vagy kiút! A exmarxista-neoliberális szupertitkos szupertanácsadó megfújta a harci kürtöt, magasba emelte a kékbe borult vörös zászlót, és elkiáltotta magát: megállapodás, egység, kojalíció, de tüstént, a ballibdem ellenzéknek be kell fejeznie „egymás és önmaga” legyilkolását, hogy „kitörjön a gettóból”. A holtpontról pediglen az MSZP, pontosabban: Botka, a csodafegyver mozdítsa el! A kudarcokon őszült Lengyel szálfatermetű hőse értett a szóból. Másnap mestertervet lengetett be. Olyan összefogást, hogy aki mögé áll, az vérbeli európai demokrata, aki nem, az meg szimpla, kisstílű politikai túlélő (áruló). Harmadnapra virradva robbant a Fields-citromdíjra érdemes matematikai elmélet. Mágnestáblázás elméletbeli listás helyekről, úgy jól megharmadolva, ködös százalékokról, messziről bűzlő arányszámokról. A „stábnak” persze nem kell sokáig osztani, szorozni, a kétszer kettő ezúttal sem lett öt. Villámtempóban érkeztek a határozott fityiszek a gettóból. Onnan, ahol még mindig a káosz az úr. Persze ez nem is lesz másként, amíg Botka és a hasonszőrű balliberálisok a népképviseletből éppen a népet felejtik ki. Amíg minden a reménybeli koncról, a pénzről, pozíciókról, mentelmi jogokról szól. Amíg az agymosott globalista érdekkörnek akarnak megfelelni, nem a nemzetnek. Régen rossz úton jár, akinek a konzultáció lezárt karzatokban, megtagadott lakossági fórumokban, bojkottban merül ki. Leülhet, elégtelen.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.