Szórakozás

A baktériumoktól az exobolygókig - ismét gazdag program a szegedi fizikusoktól

A baktériumoktól az exobolygókig - ismét gazdag program a szegedi fizikusoktól

2013. január 23., szerda
A baktériumoktól az exobolygókig - ismét gazdag program a szegedi fizikusoktól

Január 26-án, szombaton 9 és 14 óra között rendezik meg a népszerű Fizika Napja programsorozat 2013-as rendezvényét az SZTE Fizikus Tanszékcsoport Dóm tér 9. számú épületében.

A szervezők ezúttal is gazdag programot állítottak össze, melynek keretében a látogatók négy előadás és számos kísérleti bemutató formájában kerülhetnek kézzelfogható közelségbe a fizika sokszínűségével.

„Lendületes” fizikusok

„Idén is igyekszünk megmutatni az érdeklődőknek, hogy a fizika amellett, hogy izgalmas és változatos kutatási területeket kínál, a mindennapi életünket is átszövi, éppen ezért érdemes minél alaposabban megismerni a törvényszerűségeit. Ezt a kérdéskört járja majd körbe egyetemünk rektora,

Szabó Gábor

nyitóelőadása is, majd

Geretovszky Zsolt

ismerteti meg a hallgatóságot a lézernyaláb szerszámként való alkalmazásának lehetőségeiről. Nagy örömünkre szolgál, hogy a jelenleg is az egyetemen dolgozó kollégáink mellett két olyan kutató is elfogadta a meghívásunkat, akik Szegeden végzett fizikusokként nyerték el a Magyar Tudományos Akadémia Lendület-pályázatán kiírt kutatási összegeket, s külföldről hazatérve alapítottak kutatócsoportot az MTA egy-egy kutatóintézetében” – nyilatkozta portálunknak

Szalai Tamás

, az SZTE Fizikus Tanszékcsoportjának közkapcsolati felelőse.

Galajda Péterről

(MTA SZBK Biofizikai Intézet) és

Kiss L. Lászlóról

(MTA CSFK Csillagászati Intézet) van szó; előbbi a baktériumok fizikus módszerekkel történő vizsgálatairól, utóbbi pedig a távoli csillagok körül keringő, esetenként akár Földünkhöz is hasonlítható bolygókról tart majd előadást – tette hozzá.

Még több bemutató!

Előadások:

10.00-10.30 Szabó Gábor (akadémikus, egyetemi tanár, az SZTE rektora): Érdemes manapság fizikát tanulni?! 10.45-11.15 Geretovszky Zsolt (egyetemi adjunktus, SZTE Optikai és Kvantumelektronikai Tanszék): A lézernyaláb mint szerszám 11.30-12.00 Galajda Péter (Lendület kutatócsoport-vezető, MTA SZBK Biofizikai Intézet): Mikrokozmosz: a baktériumok világa fizikus szemmel 12.15-12.45 Kiss L. László (tudományos tanácsadó, Lendület kutatócsoport-vezető, MTA CSFK Csillagászati Intézet): Bolygók más csillagok körül: idegen világok nyomában

Minden eddiginél nagyobb számú bemutatóval is készülnek, melyek a program teljes ideje alatt megtekinthetők, többségükben a látogatók is aktívan részt vehetnek. A már hagyományosnak mondható, de mindig sokakat lenyűgöző optikai és hullámtani kísérletek mellett kőzetvizsgálat, vonalkód- és QR-kódfejtés és a fizikai alapjelenségek játékos megismerése is szerepel a programban. Több standnál a fizika orvostudományi alkalmazásai lesznek a középpontban: bemutatnak például egy Szegeden fejlesztett, a szénanátha gyógyítására alkalmas fényterápiás eszközt, a vállalkozó kedvűek pedig modern orvosi mérések alanyaivá is válhatnak. A lézerek sokféle felhasználhatóságát a gyakorlatban is megmutatják, s a biofizikai laboratórium is több turnusban fogadja majd az érdeklődőket – sorolta a programokat Szalai Tamás.

Családoknak és továbbtanulóknak

„Igazi családi programnak szánjuk a Fizika Napját, minden korosztály számára igyekszünk érdekes és érthető ismereteket átadni, szórakoztató, de egyúttal tanulságos formában. Nagy hangsúlyt szeretnénk ugyanakkor fektetni a fizika, valamint az egyetemünk képzései iránt komolyan érdeklődő középiskolás rétegre is – számukra külön információs standot tartunk majd fenn, ahol a továbbtanulással kapcsolatos kérdéseikre kaphatnak választ” – tudtuk meg a közkapcsolati felelőstől. A programot az SZTE TTIK Fizikus Tanszékcsoportja, az SZTE ÁOK-TTIK Orvosi Fizikai és Orvosi Informatikai Intézete, az SZTE JGYPK Általános és Környezetfizikai Tanszéke és Technika Tanszéke, továbbá az MTA Szegedi Biológia Kutatóközpontja és az Eötvös Loránd Fizikai Társulat Csongrád Megyei Csoportja szervezi.

További részletek hamarosan a www.physx.u-szeged.hu oldalon lesznek elérhetők.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.