Szeged

Március elsejétől ötödével olcsóbb lesz az utazás Szeged és Szabadka között

Március elsejétől ötödével olcsóbb lesz az utazás Szeged és Szabadka között

2024. február 28., szerda
Március elsejétől ötödével olcsóbb lesz az utazás Szeged és Szabadka között

Nyolc évnyi szünet után tavaly novemberben 28-án napi tíz járattal, öt vonatpár közlekedésével indult újra a vasúti személyszállítás Szeged és Szabadka között. A Szerbia és Magyarország között rendszeresen ingázók visszajelzései alapján a MÁV-VOLÁN-csoport március 1-jétől 20 százalékkal csökkenti a menetdíjakat, hogy az egyre népszerűbb járat a munkába és iskolába járóknak még elérhetőbb alternatívát nyújtson a közúti, elsősorban személygépkocsis közlekedéssel szemben.

 

 

A kiszámíthatatlan határátlépéssel terhelt közúti közlekedésnél kiszámíthatóbb, megbízhatóbb menetidőkkel, átlagosan 95 perc alatt teszik meg az utat a korszerű, klímás dízel motorvonatok.

Az újraindított szolgáltatás sikerét és szükségességét jelzi, hogy eddig már több mint 20 ezren vették igénybe a Szeged és Szabadka közötti járatainkat. A két nagyváros, illetve a két térség között magas a mobilitási igény, és a vonatok jelentősen megkönnyítik a munkába és iskolába járást, valamint kiemelten segítik a délvidéki magyarság anyaországi kapcsolattartását is. A járatok többségéhez IC-csatlakozás érhető el Szegeden Budapest felé, így a fővárosból és több nagyvárosból akár egynapos utazás is tervezhető Szabadkára és Palicsra.

 

A forgalom újraindulása óta az egy útra érvényes jegyeket 6,2 euróért lehetett megvásárolni, ezek ára március 1-jétől 20 százalékkal csökken, így már csak 5 euróba fog kerülni. Gyerekeknek 15 éves korig ezek a jegyek csak 2,50 euróba kerülnek. A jegyárak mellett a bérletek díjait is mérsékeljük: a felnőtt bérlet 80 euró helyett csak 64, a diákbérlet pedig 50 euró helyett 40 euróba fog kerülni. Ugyancsak kedvezőbbek lesznek a nem a teljes útvonalra (például Szeged és Hajdújárás között) érvényes jegy- és bérletárak is.

 

 

 

A regionális menetjegyek a MÁV-START nemzetközi jegypénztáraiban, legkényelmesebben pedig a jegy.mav.hu felületén válthatók meg, a bérletek csak a szegedi pénztárban kaphatók.

Az ország- és vármegyebérletek nemzetközi utazásra nem vehetők igénybe, azaz szerbiai úti cél esetén az országhatárig sem érvényesek, az ilyen bérletek tulajdonosainak már Szegedtől kell nemzetközi jegyet vagy bérletet vásárolniuk. A kizárólag belföldön, Szeged és Röszke állomások között utazók természetesen használhatják az ország- és Csongrád-Csanád vármegyebérleteket is.

Ugyancsak fontos tudnivaló, hogy a Magyarországon érvényes kedvezmények csak belföldi utazáshoz vehetők igénybe, így például a Szerbiába utazó gyerekeknek, nagycsaládosoknak és időseknek is Szegedtől nemzetközi jegyet kell vásárolniuk.

 

Napi tíz járat szolgálja az utasokat

Napi öt pár, azaz tíz járat közlekedik a két ország között, ebből négyet magyar, hatot szerb Uzsgyi motorvonat szolgál ki. A menetidő Szeged és Szabadka között nagyjából másfél óra a határrendészeti vizsgálatokkal együtt. Az első vonat Szegedről 5:19-kor indul és 7:00-kor érkezik Szabadkára, Szabadkáról pedig 6:03-kor indul és 7:25-re érkezik Szegedre, ez biztosítja a reggeli hivatásforgalmat (munkába-, iskolába járást). A Nyugatiból 5:53-kor induló Napfény InterCityvel, illetve oda 21:07-kor érkező Napfény IC-vel akár egynapos vasúti utazás is tervezhető a fővárosból Szabadkára vagy Palicsra.

A Szeged–Szabadka vasútvonal felújítását követően, várhatóan 2025-től villamos motorvonatok állhatnak forgalomba, csökkenhet a menetidő és gyakrabban közlekedhetnek a vonatok.

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.