Bulvár

Bűnmegelőzési jótanácsok idősek számára

Bűnmegelőzési jótanácsok idősek számára

2016. október 2., vasárnap
Bűnmegelőzési jótanácsok idősek számára

A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság az Idősek Világnapja alkalmából vagyonvédelmi óvintézkedések megtételére hívja fel a lakosság figyelmét. A főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya a témához kapcsolódóan korábban rajzpályázatot is hirdetett - írja a police.hu.

A szépkorúaknak szóló tanácsok, kiadványok megjelentetése, prevenciós témájú előadások, fórumok és egyéb rendezvények szervezése mellett a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság is igyekszik felhívni a figyelmet, milyen fontos szerepe van a megelőzésben a családtagok, ismerősök törődésének, az idősek környezetében élők odafigyelésének. Részben ez motiválta a főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya által a tanévkezdéshez kapcsolódva meghirdetett gyermekrajzpályázat témáinak kiválasztását is. A pályázaton két téma közül választhattak az alsó tagozatos gyerekek. A Biztonságban az egész család címmel elkészült rajzok mellett számos pályamű érkezett Nagyszüleink biztonsága témában is, melynek kapcsán arra voltunk kíváncsiak, hogyan látják a kisiskolások az egyedül élő, illetve napközben gyakran egyedül lévő nagyszülők védelmét, biztonságát. A rajzok értékelése folyamatban van, de már az előválogató alapján örömmel tapasztaltuk, hogy a pályázó gyermekek rendkívül tájékozottak a választott témát illetően. A szépkorúak biztonsága kapcsán a 107 rendőrségi és a 112 általános segélyhívó telefonszámok ismerete, valamint a hatékony vagyonvédelmi eszközök alkalmazása mellett főként a családtagok - beleértve a fiatalabb generációkat is - támogatására, törődő odafigyelésére helyezték a hangsúlyt. A szépkorúak életkori, fizikai, mentális jellemzőik, egészségi állapotuk, sokszor elszigetelt életmódjuk és anyagi lehetőségeik miatt fokozottan veszélyeztettek bizonyos bűncselekményekkel szemben. Az áldozattá válás megelőzése szempontjából kiemelkedő szerepe van a lakókörnyezetnek. Az idősek sérelmére elsősorban a vagyon elleni bűncselekmények elkövetése gyakori. Az elkövetők az áldozatok jóhiszeműségét használják ki. Előfordul, hogy a tettesek hivatalos személynek, önkormányzati alkalmazottnak vagy gázóraleolvasónak adják ki magukat, hogy bejussanak a sértettek lakásába, onnan főként készpénzt, takarékbetétkönyvet és ékszereket tulajdonítanak el. Az ősz beköszöntével egyre több, tűzifával kapcsolatos hirdetéssel találkozhatnak az újságokban, amelyek nem egyszer jóval a piaci ár alatti értéken kínálják eladásra a tüzelőanyagot. Ilyenkor fennáll a veszélye, hogy az ígértnél kisebb mennyiséget és silányabb minőséget adnak el az óvatlan sértetteknek. A tűzifa bepakolásakor az elkövetőnek lehetősége van a lakóház szemrevételezésére is. Fontos, hogy ne engedjenek be idegeneket az otthonukba! Ha bizonytalanok a tűzifa mennyiségét vagy származását illetően, kérjenek mérlegelési jegyet vagy származási igazolást! A hivatalos személyek mindig fényképes igazolványt tartanak maguknál. Ha kételkednek az igazolvány hitelességében, kérjenek segítséget rokontól vagy a lakókörnyezettől! Fontos az egészséges bizalmatlanság, ne mutassák meg idegeneknek, hol tartanak készpénzt az ingatlanban!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.