Sport

Kézilabda: a Kielce is elvérzett a szegedi katlanban + FOTÓK

Kézilabda: a Kielce is elvérzett a szegedi katlanban + FOTÓK

2015. szeptember 20., vasárnap
Kézilabda: a Kielce is elvérzett a szegedi katlanban + FOTÓK
pick-kielce22kf

Az előzetesen esélyesebbnek tartott, a BL-ben tavaly harmadik lengyel Kielcét óriási küzdelemben fektette két vállra a MOL-Pick Szeged, amely elképesztően játszott, és megérdemelten kezdte győzelemmel a csoportkört a BL-ben.

A tavalyi Bajnokok Ligája bronzérmesét, a Vive Tauron Kielcét fogadta első idei nemzetközi mérkőzésén a MOL-Pick Szeged, amelynek három játékosát is nélkülöznie kellett sérülés miatt:

Roberto Parrondo

,

Rajko Prodanovic

és

Antonio García Robledo

sem állhatott ma a csapat rendelkezésére.

Lijewski

átlövésből elért találata nyitotta a meccset, amelyet a lengyelek jobban kezdtek: a magyar szövetségi kapitányként is funkcionáló

Talant Dujshebaev

együttese az ötödik percben

Strlek

gyors reakciója után kettővel, 3-1-re vezetett. A 10. percben

Sierra

is elkapta a fonalat a kapuban, védései után pedig ledolgozta hátrányát a Pick, amely egyre jobban bemelegedett az idő elteltével, a 14. percre már másodjára egyenlített, sőt,

Källman

gyorsan végigvitt kontrája után először vezetett a Szeged. (7-6) Sierra továbbra is jól védett, Källman pedig pokolian pontos volt a befejezéseknél, így négy zsinórban lőtt szegedi gól után már kettővel a MOL-Pick Szeged vezetett, a roppant hullámzó mérkőzésen bár a Kielce egyenlítése után megint kettővel meg tudott lépni a Pick, majd a spanyol kapus újabb hárításai után

Ilyés

tett hozzá a közöshöz két kiváló gólt átlövésből, és az első bő húsz perc végén néggyel vezettek

Ancsin Gáborék

. (13-9) Kiválóan működött a zárt védekezés a Picknél, többször is nagyon közel álltak ahhoz a védelem tagjai, hogy labdát szerezzenek - ráadásul Sierra védései után ültek a kontrák is, kívülről pedig nem tudott igazán eredményes lenni a Kielce, amely természetesen nem adta fel, és lassan visszajött egy találatra Jurecki gólja után. (13-12) Az utolsó percekben

Vranjes

és

Thiagus Petrus

is remekelt, előbbi emberhátrányban is be tudott találni, azonban a Kielce nem akart leszakadni, és az első félidő utolsó percének csupán egygólos különbséggel mentek neki a csapatok. (15-14) A nyáron igazolt brazil átlövő aztán egy újabb nagy gólt lőtt, majd Källman háromra hizlalhatta volna a szegedi előnyt, de

Szmal

megfogta a ziccerét - azonban Sierra továbbra sem maradt le kollégájától, és az utolsó másodpercekben bemutatott újabb bravúrja után Thiagus Petrus góljával csak meglett a három gólos MOL-Pick Szeged vezetés a szünetre. A második félidő első részében maradt a háromgólos különbség, majd Vranjes kiállítása után emberhátrányba került a Pick, de ebből elképesztően jól jött ki

Juan Carlos Pastor

együttese, amelynek kontratámadásai továbbra is remekül működtek: előbb Källman, majd a végig pazarul kézilabdázó

Dean Bombac

is végigszáguldott a pályán, a szlovén irányító már a kilencedik gólját jegyezte a 38. percben, ami után hat góllal vezetett a MOL-Pick Szeged. (23-17) A Kielce egy pillanatig sem adta fel, azonban négynél közelebb csak ritkán tudott jönni annak ellenére, hogy rendre válaszolni tudtak a szegedi gólokra. Mintegy tíz perccel a vége előtt

Zorman

talpról bombázott a szegedi kapuba - ekkor jött vissza csupán két gólra a Kielce, de a szegediek spanyol mesterének időkérése után gyorsan szerzett két góllal ismét megnyugodhatott picit a MOL-Pick Szeged. (30-26) Az utolsó hét percben csupán egyetlen gólt szerzett a szegedi együttes, azonban hátulról továbbra is érkezett a támogatás:

Piotr Wyszomirski

honfitársait szomorította, miután megfogta

Bielecki

hetesét, majd átlövését is, de az utolsó egy percre vissza tudott kapaszkodni a Kielce csupán egyetlen gólra

Jurecki

gólja után: az egészpályás letámadás után végül mindössze kettő másodperccel a vége előtt szabaddobást lőhetett a Kielce úgy, hogy Thiagus Petrust kiállították két percre, így kevesebben voltak a falban, de Bielecki lövése a sáncban elhalt, így visszavágott a tavaly decemberi, hazai vereségért a MOL-Pick Szeged, és győzelemmel kezdte az idei Bajnokok Ligája szereplését. A megváltozott lebonyolítás miatt minden mérkőzés az eddigieknél is fontosabbá vált, az pedig, hogy ezt a nagyon erős, tavaly a kölni négyes döntőbe jutott Kielcét sikerült az első csoportmeccsen megvernie

Zubai Szabolcséknak

, mindenképpen elismerésre méltó, és megsüvegelendő teljesítmény, ami erőt adhat a szegedieknek a folytatásra. A jövő héten ismét két meccs vár a MOL-Pick Szegedre: kedden a Vác ellen hazai pályán magyar bajnokit játszik a csapat, majd jövő vasárnap 17.30-kor a macedón HC Vardar otthonában lép pályára Juan Carlos Pastor együttese.

A csoport többi mérkőzésén:

Kristianstad-Kolding 33-26 (16-10)

Montpellier-HC Vardar 25-30 (12-9)

Rhein-Neckar Löwen-Barcelona 22-21 (10-9)

Férfi kézilabda Bajnokok Ligája, B csoport, 1. forduló

MOL-Pick Szeged - Vive Tauron Kielce 31 - 30 (17-14)

Szeged, újszegedi sportcsarnok, 3000 néző. Vezette: Oscar Raluy Lopez, Angel Sabroso Ramirez (spanyolok).

MOL-Pick Szeged:

SIERRA – Curuvija, Balogh Zs. 1, BOMBAC 11/3, VRANJES 3, THIAGUS PETRUS 4, KÄLLMAN 5. Csere: Wyszomirski (kapus), Blazevic, Zubai Sz. 2, Mindegía 2, Ilyés 2, Ancsin G. 1, Fekete B.

Vezetőedző:

Juan Carlos Pastor.

Kielce:

Szmal – Reichmann, K. Lijewski 4, Tkaczyk, AGUINAGALDE 6/2, M. JURECKI 5, Strlek 4. Csere: Sego (kapus), Bielecki 2/1, Zorman 2, Jachlewski 1, Cupic 2, BUNTIC 4.

Vezetőedző:

Talant Dusjhebaev.

Hétméteres:

3/3 ill. 5/3.

Kiállítás:

16 perc ill. 4 perc. Juan Carlos Pastor:

"Először is gratulálok Talantnak, egy gentleman, akkor is, amikor vereséget szenved. Nem érdemeltünk volna vereséget, mi is jobban játszhattuk volna a speciális szituációkat, de jól kézilabdáztunk, és megérdemelten nyertünk. Eddig nem voltam elégedett a csapat teljesítményével, de ma a fiúk megmutatták, hogy amikor tétmeccs van, akkor tudnak teljesíteni. Meg kell tanulnunk, hogy mindenki nem ad bele 100%-ot, akkor bárki le tud minket győzni. Különösen megköszönöm a szurkolók segítségét, akik egész meccsen velünk voltak, minden szurkoló sokat segített nekünk."

Dean Bombac:

"Ezt a meccset a beteg nagypapámnak ajánlom."

Marko Krivokapic:

"Nagyon örülök, hogy a fiúk ma jól játszottak, rengeteg problémánk volt a héten. Tudtuk pótolni a hiányzóinkat, több, mint 100%-ot kiadott mindenki, a kispad is rengeteget hozzáadott, remélem, ez így lesz a jövőben is."

Talant Dujshebaev:

"Először is gratulálok a MOL-Pick Szegednek, nem lehetek elégedett a mai meccsel. Az első félidőben rengeteg hibát követtünk el, amiből sok gólt kaptunk kontrából. A második félidőt nem jól kezdtük, az egyik emberelőnyünk 0-3 volt, a másik pedig 1-2 a Szegednek, ott ment el a meccs. Azt, hogy csak egy góllal nyert a Szeged, nem az igazi arca a meccsnek, nagyon simán kikaptunk ma. Még egyszer gratulálok a MOL-Pick Szegednek, jobbak voltak ma."

Julian Aguinagalde:

"Szeretnék gratulálni a Szegednek, ma simán nyertek. Az idei Bajnokok Ligája nagyon bonyolult és nehéz lesz. Minden meccs az idei BL-ben egy döntő, ki kell használni az összes lehetőséget és az összes hibát, hogy tudjon nyerni egy csapat. Következő héten még egy döntő vár ránk, csakis erre fogunk gondolni."

Online közvetítésünk

VÉGE60' A helyzet egyszerű: ha bedobják a lengyelek, döntetlen, ha nem, nyer a Pick: JÓ A BLOKK, JÓ A BLOKK! MEGVAN! Ezzel legyőzi Európa egyik legjobb csapatát a MOL-Pick Szeged, amely FANTASZTIKUS SIKERT ARAT A TAVALYI HARMADIK KIELCE ELLEN, ÉS 31-30-RA MEGNYERI A MÉRKŐZÉST! VASTAPS A VÉGÉN, BRAVÓ! 60'Kijönnek a félpályáig a lengyelek, érthető: Bombacot fellökik megint, de jöhetnek a lengyelek, Thiagus Petrus ugrik oda keményen: kiállítják! Még két másodperc, és egy lengyel szabaddobás jöhet. 60'Állva szurkol a szegedi publikum. Ancsin kezéből kitépik a labdát, majd Källmant fellökik, de mehet tovább, Lijewski ziccerét fogja Wyszomirski, de a kipattanót összeszedi Jurecki, és bevágja, 31-30. Még 24 másodperc... 59'Thiagus Petrus fölé lő a szaggatottról, de Strlek perdítése sem jó a szélről, viszont hetest kapnak a lengyelek: jön vissza a kapuba Sierra, most Aguinagalde lövi: ő nem hibázik, 31-29. De kemény utolsó perc lesz ez... Időt kér Juan Carlos Pastor. 59' Bombacot megint kicsit arrébb tessékelik, de nincs fault. Ez viszont egy remek védekezés! EZ KELL, GYERÜNK! Még szűk két perc, hárommal vezetünk! 58' Kiegészülünk, a kettős emberhátrányt megúsztuk egy kapott góllal. Ez most kicsit elkapkodott támadás volt, nekünk nem kell sietni. Buntic büntet is, feljönnek háromra, 31-28. 57' Az egyik kiállítás letelik, már csak szimpla az emberhátrány. Ancsin ezt most fölé lövi kintről. WYSZOMIRSKIIIII! Bielecki átlövését fogja óriási bravúrral, igen! 56' Ilyen van?! MEgint két perc, Vranjes kap két percet, majd' fél percig kettős emberhátrányban a Pick - nem túlzás, a bírók minden szeretetét élvezi ma a Kielce. A hetest Cupic belövi, 31-27. 55'ANCSIIIIN! A szélről cunderből, elképesztő, megint öt van közte, emberhátrányban ilyet meghúzni, bravó! 31-26! 55'Kereken hat perc van hátra, és öttel vezethet megint a MOL-Pick Szeged - azonban emberhátrányban vagyunk még másfél percig. Mindegía megy be megint, de ezért nincs két perc, a ziccerben való lökés ma nem ér kiállítást, sőt, még hetest sem. 54' Most meg kapnak egy hetest, miután Aguinagalde jóval fölé lőtte... Wyszomirski jön a kapuba, vele szemben Bielecki: WYSZOMIRSKIIIIIII! Megfogja a hetest! Óriási! 54'Ezt most Szmal védi lábbal, majd Zubai és Jurecki csap össze: végül kis gondolkodás után kiállítják Zubait... hát ha ez két perc, akkor Strlek ziccerben való lökése mi? 53' Blazevic küzd óriásit egy labdáért Jureckivel, meg is van! Vastapsot és skandálást kap mindezért a közönségtől, teljesen jogosan! Megint meglehet az öt, ez talán kritikus különbség lehet ennyivel a vége előtt. 52'Lijewski passza most hosszú, jöhetünk a négy gólért! Megvan, Mindegía megy be remekül középen, és lő Sego lába mellett a kapuba, 30-26! 51'Sierra tolja ki Jachlewski átlövését, majd Bombacot valósággal letaglózzák... egy szabaddobást ér mindez. Bombac most pihen, Mindegía irányít. ZUBAI! Kőkeményen felvarrja Thiagus Petrus passzát a léc alá a hatosról, 29-26! 50'Pokoli tíz perc vár a MOL-Pick Szegedre, ez a Kielce nyilvánvalóan nem szeretné vereséggel kezdeni a csoportkört. Nem jó ez a passz sem középre, megindulnak a lengyelek, de végül lelassítanak. Jön Aguinagalde beállóba, de Strlek passza sem jó! Viszont az indítás Källman felé rövid, Jurecki húzza le. 49'Jól járatta most a labdát a Pick, majd Zubai terül el a hatoson, de nincs ítélet... Zorman most üresen maradt középen, visszahozza kettőre a Kielcét, 28-26. Időt kér Juan Carlos Pastor. 48' A labdát kell törölni, ezt Dujshebaev gyorsan ki is használja néhány taktikai utasításra. Mindegía kezéből kicsúszik, jöhet a Kielce, Cupic pedig átejti Sierrát, 28-25. 48'Nincs passzív, de Buntic átlövését olvassa Sierra, bravó! Gyerünk, megint meg lehet lépni öttel! 47'Zorman megint lépett vagy ötöt, de maradhat a labda a lengyeleknél. Nagyon keményen védekezik most a Pick, ez kell a folytatásban, de nehéz lesz! 46' Ezért nincs két perc?! Bombacot ziccerben derékkal lökte arrébb Strlek... Mindegy, hetes van: Bombac első szándékból be is dobja, 28-24! 45' Bombac talpról eleresztett átlövését most lábbal fogja Szmal, de maradhat nálunk a labda. Thiagus Petrus pattintja le, majd ki is használja a ziccert, 27-23, de megint gyors lengyel gól Jureckitől, 27-24. 44' Eladott labda után indulhat Srtlek, a villámléptű szélső nem rontja el a ziccert, 26-23. 43' Ancsin lövését blokkolja Buntic, a sarokból jöhet a Pick. BOMBAC! Micsoda mozdulattal, ezúttal a szélről perdíti el a kapus mellett, 26-21! Azonban szinte menetrendszerűen jön a gyors lengyel gól, ezúttal Jureckitől, 26-22. 42' Källman! Micsoda meglátás, hogy Szmal mellett még van hely ott a rövidnél, 25-20! Megint egy gyors lengyel válasz, ezúttal Buntictól, 25-21. 41'Zubai! Hát honnan húzta le ezt a labdát, már szinte a lengyelé volt, de megszerezte a cséká, és Szmal mellett lő az alsóba, 24-19. Zorman gyorsan reagál középről, 24-20. 40'Bombac bejátszása most hosszú, de a lengyelek nem tudnak belőle indulni, ez fontos. Szép akció végén, kínaiból lövi be a felsőbe Jurecki, 23-19. 39'Jurecki előtt volt bőven terület, és be is pattintja Sierra mellett, 23-18. 39'Megint jó a védekezés a falban, majd sajnos Ancsin addig fogja Aguinagaldét, amíg két percet ítélnek a spanyolok, ez az ötödik kiállításunk. 38' Letelik Vranjes kiállítása, kiegészülünk. Egészen kijönnek most a lengyelek védekezni, de Bombacot ez nem zavarja, aki a kilencedik (!!!) gólját szerzi betörése után, hattal vezetünk, 23-17! 37'Bielecki lövését megint blokkoljuk, Sierra pedig megfogja a lecsorgót, zseniális perceket produkál most a Pick Szeged! 36'Bieleckivel szemben kiváló a védekezés, Källman már indul is, és bevágja, emberhátrányban! 21-17, megint néggyel vezet a Pick. BOMBAAAC! Megint egy kontragól emberhátrányban, 22-17, öttel vezet a Pick, elképesztő! 36' Vranjes kap mezrántásért két percet, gyorsan hátrányba is kerülünk az emberelőny után, Curuvija már veszi is fel a megkülönböztető mezt. 35' Lijewski nagyon jól játszik, ez az átlövése is ül, 19-17. Kiegészülnek a lengyelek, Källman pedig hatalmas gólt vág a lengyel kapuba a kilencesről, 20-17! 34' Vranjes küzd óriásit a falban, de végül kapura tud fordulni, és belövi Szmal mellett, 19-16! 33'Hiába bombáz Ancsin Szmal kapujába, már belefújnak, érvénytelen a gól. Szmal későn kapcsol, így elég késve jöhet a pályára a lyukas mezes Cupic. Lijewski lövését lábbal csak lelassítani tudja Sierra, de kár ezért, centiken múlt, hogy meglegyen ez a labda is a spanyolnak, 18-16. 33'KÉT PERC! Thiagus Petrust csak lerántani tudta a levegőből Tkaczyk, emberelőnyben folytatjuk! 32'BOMBAC! Kiválóan játszik ma az irányító, meglátja azokat a pici pillanatnyi réseket, ahol be lehet menni, ezúttal is így tett, Dujshebaev nagyon ideges, 18-15. Vranjes szerez labdát, majd törlés miatt akad meg a szegedi támadás lendülete. 31'Vranjes védekezik kőkeményen Lijewskivel szemben, marad a labda a lengyeleknél. Lijewskitől ez most szép labda Aguinagaldénak, aki be is dobja a ziccert, 17-15. 31' A második félidőt a Kielce kezdte. SZÜNET30' SIERRA! Mennyire fontos védés volt ez, hogy ne jöjjenek fel egyre a lengyelek, és még van idő egy gólra: ott is van, Thiagus Petrus ismét kilövi az alsó sarkot futtából, három góllal, 17-14-re vezet ezzel a szünetben a remekül játszó MOL-Pick Szeged a Kielce ellen! 29' Källman labdát szerez, majd Thiagus Petrussal "kényszerítőzik", de kihagyja a ziccert a svéd, de kár ezért... 29'Buntic talpról lő a felső kapufa alá, 15-14. Még van egy kis idő, a félidő végére ki fogunk egészülni, de nagyon nem mindegy, hogy milyen eredménnyel vonulnak majd pihenőre a csapatok. Thiagus Petrus! Meglátja a rést, és ki is használja, 16-14! 28'Aguinagaldénak neve van: ezt most Blazevic két perce bizonyítja, ilyenért nagyon kevésszer adnak két percet, pláne nem hazai pályán, a spanyolok kezdik rossz irányba elvinni a meccset. 27' Vranjes megint üresen marad középen, most a beállós védekezése nem igazán működik a Kielcének, ezt próbálja meg kihasználni a Pick, 15-13. 27' Zsinórban három lengyel gól most, ezt meg kellene törni az első félidő utolsó perceiben. Vranjes vágja a labdát Szmal jobb lába mellé, 14-12, emberhátrányban lövünk gólt!Itt a válasz azonban Cupictól a szélről, 14-13. 26' Ilyés átlövése most nem jó, visszahúzta a jobb sarok felé, de ez most mellé megy. Még egy perc az emberhátrányból, Jurecki gyorsan lő egy óriási gólt kintről, 13-12 - Juan Carlos Pastor pedig időt kér, még 56 másodperc az emberhátrányból. 24' Buntic kicsaravodva most belövi, 13-10. Ez az akció most nem jön össze, Balogh előtt nem volt hely. Megint egy szabályosnak tűnő labdaszerzés, ezeket azonban rendre lefújják a spanyolok, idegesek is e miatt Ancsinék a falban. Jurecki pattintja le, majd betör, és a felső léc alá lő, 13-11, Zubait pedig kiállítják két percre. 24' Ez a labda is majdnem megvolt, de végül lefújták a bírók, de jó volt a védekezés, ez lesz az. Zubai megelőzi Aguinagaldét, de lefújják, hát ez sima labdaszerzés volt... 22' Källman derekát jegelik a kispadon. Ez megvan, jó, Jurecki passza pontatlan, összeszedi a szegedi védelem. ILYÉS! Ellenállhatatlanul lő a kilencesről a bal alsóba, néggyel vezet a Pick, 13-9! Elképesztően játszik a Szeged! 22'Zorman gyakorlatilag négy lépés után megállt a levegőben, ezt mondjuk a kézilabda szabályai nem nagyon engedik meg. De mit sem számít ez, Sierra megint véd lábbal Bielecki lövése után! ILYÉS! 12-9 az átlövő gólja után, először van háromgólos különbség a meccsen! 21' Hetes a túloldalon is, Zubai harcolja ki erőszakosan: Bombac lesz a végrehajtó: Szmal lába mellett bepattintja, 11-9! 20' Megint hetes a Kielcének, ezt a betörést is szabálytalanul sikerült csak megállítani: Bielecki nem hibázik, a léc alá bombázza a hetest, 10-9. 18' Kiegészülünk, nem jöttünk ki jól ebből a két percből, de átvehetjük megint a vezetést. Meg is van, Mindegía szerez gólt talpról, majd Sierra ismét véd, 9-8! Sőt, megint kettővel vezetünk, Balogh lő egy nagyon okos gólt, 10-8! Sőt, Jurecki kiáll, emberelőnybe kerülünk! 17' Thiagus Petrus lő nagy erővel a kapu mellé, kár ezért. Jachlewski már egyenlít, szépen kijátszották ezt most a bal szélen, majd felhúzta a rövid felsőbe, 8-8. 16' KIMARAD! A bal kapufáról vágódik vissza a labda! Viszont emberhátrányban támadunk, ebből nincs mist gól, de ment az idő: Jurecki most bődületes nagy gólt lő a felső léc alá a szaggatottról, 8-7. 16' Hát ez érthetetlen: Jurecki simán a vonalra lépett, de hetest kapnak a lengyelek, és még Bombacot ki is állítják két percre. 15'Bent is van, igen! Thiagus Petrus egy remek labdával játssza meg a szélen Källmant, aki pattintva lő Szmal kapujába, 8-6, zsinórban négy szegedi gól most lengyel válasz nélkül. 14'SIERRA! Bielecki gyenge átlövését védi lábbal a spanyol, esély a kétgólos vezetésre! 14' Lijewski bejátszása most nem jó, mehetünk a kontrával: Källman higgadtan vágja a jobb felsőbe, 7-6, először vezetünk! Időt kér a Kielce! 13'Reichmann sokat lép, ezt le is fújják, egy remek indításnál Bombac pedig megszerzi a labdát, hiába jön ki Szmal, nem tudja lelopni az irányító kezéről, aki az üres kapuba lőve kiegyenlít, eddig zseniálisan játszik Bombac, 6-6! 12'Vranjes egyelőre lejön, Zubai váltja őt. Bombac megszerzi Bielecki passzát, majd Szmal feje felett lő a kapuba a kontra végén, 5-6! 12' Thiagus Petrus és Vranjes ellen is elég keményen szabálytalankodnak, de továbbra sincs hetes - ellenben a túloldalon Vranjes jóval szerényebb szerelési kísérletét azonnal lefújják, a spanyolok eddig érdekes stílusban fújnak. Vranjest kell most ápolni, a Kielce támadhat majd ezt követően. 11' Vranjes ziccert ront beállóból, ugyanebből a szituációból azonban Aguinagalde nem hibázik, és bepattintja Sierra mellett, 4-6. 11' Azonban máris vezet újra a Kielce, Strlek a rövidet választotta a bal szélről: talán épp egy labdányi hely volt a kapufa és Sierra között, 4-5. 10' Egyenlít a Pick Curuvija gólját követően, ez szép és gyors akció volt, 4-4, ez az! Nehezen lendült játékba a Pick, de sikerült kiegyenlíteni, ez most fontos lehet. 9'Thiagus Petrus megy fel középről, de ezt is a kapufára tolja Szmal. Strleknél belemenést fújnak, azonban Bombac passza Thiagus Petrus mögé megy, viszont Strlek ziccerét megfogja Sierra, bravó! 8' Legalább négyet lépett most Lijewski, de marad a labda a lengyeleknél, majd Sierra fogja Bielecki átlövését. Thiagus Petrus előtt kőkeményen összezárnak - de csak szabaddobás. 7' Källman már indulna, de Blazevicnél lábat fújnak a sporik. Lijewski elképesztő szögből dobja a rövidbe ballal, 2-4. De nem sokáig, Bombac újra, 3-4! 6' Thiagus Petrus átlövését fogja a kapufa segítségével Szmal, de a kipattanó most Baloghé. Egy szabaddobás után Bombac tud szépíteni, 2-3. 5' A két spanyol bírót most nem zárjuk a szívünkbe: igen hosszú lengyel támadás végén egy teljesen egyértelmű eladott labdánál szabálytalanságot látnak, és Bombac kap lapot. Egy óriási átlövés jön vissza a felső kapufáról, majd Strlek eszmél elsőként, és kétgólosra növeli a lengyel előnyt, 1-3. 4' Aguinagalde most le tud válni középen, és be is dobja, 1-2. Ezt most picit elkapkodtuk, elveszítjük a labdát, de sikerül visszarendeződni, nincs kontragól. Lijewski megint bemegy, és megkapja a szabaddobást, hiába reklamálnak a szegediek. 3' Bombac tör be remekül a beállós mellett, és felavatja Szmalt, 1-1. Vranjes kap sárgát, miután Aguinagaldét fogta meg elég határozottan a vonalon. 2'Vezet a Kielce, Lijewski előtt nyílt meg egy kicsit a fal, amit rögtön ki is használt, és a bal alsóba bombázott, 0-1. 1'Thiagus Petrus játszaná be Vranjesnek, akit meglöknek, szabaddobás, majd elég kellemetlen, de fejbe találják a lengyel kapust. Az első támadásból nincs szegedi gól. 1'A szegediek kezdték a mérkőzést. A Pickben Sierra kezd a kapuban, előtte Curuvija, Balogh, Bombac, Vranjes, Thiagus Petrus és Källman. Gyerünk, hajrá, Pick! 16:25 - Jön a Pick: először az új csapatkapitány, Zubai Szabolcs, robban a csarnok! 16:24 - Kezdődik a bemutatás, a Kielcét sportszerűen végig taps kíséri - hiába, a lengyel-magyar barátság már csak ilyen. 16:22 - A nézőtéren a Naturtex-SZTE-Szedeák kosarasai is helyet foglalnak: Moravcsik Áron, Branko Jereminov és Jozo Brkic is élőben tekinti meg a mai meccset. A kapuk mögött kiváló hangulatot teremt a két tábor, a lengyelek az imént tartották az első igazi hangpróbát, amire nem volt halk persze a válasz sem. 16:19 - Három komoly hiányzóval kell tehát ma felvennie a harcot Európa egyik élcsapatával a MOL-Pick Szegednek: a mai meccsen a BL-ben először csapatkapitány Zubai Szabolcs vezetésével a szegediek már a pálya szélén állva várják a kezdést. 16:10 - A szegedi B-középben fog szurkolni néhány lengyel drukker is, így a két csapat szurkolói közösen űzik majd csapatukat a kapu mögött. A Picknél ugyanakkor ma nagy kérdés lesz, hogy Parrondo és Prodanovic hiányában hogy tud majd a szélről teljesíteni a csapat - a lengyeleknél ugyanezen poszton kiváló játékosok, mint Strlek vagy Cupic szerepelnek ma. 16:05 - Kevesebb mint fél óra a kezdésig: a szegedi B-közép is megkezdte már a ráhangolódást a meccsre, szépen telik a csarnok is. Juan Carlos Pastor még most is egy kisebb eligazítást tart a bemelegítés alatt, most Blazevicnek mondott el néhány intelmet a spanyol mester. 15:53 - A két edző, Dujshebaev és Pastor beszélget kedélyesen az oldalvonalnál: a magyar válogatott szövetségi kapitányi tisztségét is betöltő Dujshebaev tehát ma élesben nézheti meg tanítványait, csak éppen saját klubcsapata ellenében. 15:45 - De csak eddig: megérkeztek a pályára a szegediek is. 15:43 - A Kielce már kijött melegíteni - a szegediek egyelőre még az öltözőben. Uros Zormannak külön zászlaja is van a lengyel tábor fölött - nagyon szeretik a szlovént a lengyel drukkerek. 15:32 - A Kielce egyébként a mezőnyből egyedül hibátlan mérleggel zárta a csoportmérkőzéseket: mind a 10 csoportmeccsét megnyerte a lengyel együttes. Idén ez még nagyobb bravúr lenne a Kielcétől, hiszen néggyel több meccs vár a csapatokra a főtáblán ebben a szezonban a megváltozott lebonyolítás miatt. A MOL-Pick Szeged pedig tavaly a nemzetközi mérkőzések alatt csupán egyetlen vereséget szenvedett hazai pályán: éppen a már említett 27-26-os, lengyel győzelem volt az a mérkőzés, ahol nem játszott legalább döntetlent az újszegedi sportcsarnokban Juan Carlos Pastor együttese. 15:20 - A Pickben ma debütál Bajnokok Ligája mérkőzésen a két nyári igazolás, Thiagus Petrus és Marko Curuvija, ugyanakkor három hiányzója is van a szegedieknek: Roberto Parrondo, Antonio García Robledo és Rajko Prodanovic sincs ott a mai keretben - a túloldalon pedig klasszisok sora, Jureckit, Bieleckit, vagy éppen Aguinagaldét nem kell bemutatni a kézilabdát szeretőknek, akárcsak azt az Ivan Cupicot, aki az előző idényben eldöntötte a mérkőzést az újszegedi sportcsarnokban: tavaly december hatodikán a horvát szélső utolsó másodpercekben lőtt góljával nyert 27-26-ra a Kielce. 15:13 - Köszöntjük olvasóinkat az újszegedi sportcsarnokból, kezdődik az új BL-idény, a MOL-Pick Szeged az előző kiírás bronzérmesével, a lengyel Kielcével kezdi a csoportkört. A szegediek közül néhányan kis focival melegítenek, a lengyelektől egyelőre Szmal kapus mellett csupán ketten vannak kint. A mérkőzés 16.30-kor kezdődik!

A találkozó elé

Beharangozó írásunk ide kattintva olvasható.

A tavalyi Bajnokok Ligája bronzérmesét, a Vive Tauron Kielcét fogadja első idei nemzetközi mérkőzésén a MOL-Pick Szeged együttese.KLIKK: http://szegedma.hu/?p=571497

Posted by Szegedma Hírportál on 2015. szeptember 20.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.