Sport

Labdarúgás: Egy pontrúgás okozta a SZEOL vesztét Orosházán

Labdarúgás: Egy pontrúgás okozta a SZEOL vesztét Orosházán

2014. november 8., szombat
Labdarúgás: Egy pontrúgás okozta a SZEOL vesztét Orosházán
szeol_kozarmisleny_mj-010

A szegedi Végh Ariel szomorította a SZEOL-t: szabadrúgásgóljára nem volt válasza a SZEOL-nak, így kikapott Tóth Ákos együttese Orosházán.

A hazaiak kezdték aktívabban a meccset, nagy elánnal jöttek ki a pályára az orosháziak, a kezdeti rohamok után azonban kissé leült a mérkőzés. Bár a SZEOL-nál többet volt a labda, de nem tudtak igazi helyzetbe kerülni Faragóék, az Orosháza nagyon zárta, és fegyelmezetten védekezett. Gyakorlatilag az első félidő (és talán a meccs) egyetlen komoly eseménye

Végh Ariel

szabadrúgása volt. A szegedi játékos, aki most az OFC-t erősíti, nem az első veszélyes beívelését hajtotta végre a jobb szélről, a 24. percben, mintegy 18 méterről elvégzett szabadrúgása a rövid sarokban kötött ki,

Leindler

csak beleütni tudott. A gólt követően bár támadóbban lépett fel a SZEOL, de nem tudott kialakítani komoly lehetőséget a kapu előtt. A második félidő egyes periódusában nagy nyomás alá helyezték az orosháziakat

Tóth Ákos

tanítványai, de kevés alkalommal forgott veszélyben

Bordás

kapuja. Az idő múlásával egyre paprikásabbá váló találkozón nagyon kevés helyzetet láthattak a nézők, rendre a szabadrúgások, szögletek után alakult ki kisebb veszély a kapuk előtt. Ezek közül Szabó fejese jelenthette volna a második gólt a hazaiaknak, de csúsztatása centikkel szállt mellé. A SZEOL ma nehezen tudta feltörni az OFC védelmét, az orosháziak éppen egy szegedi, Végh Ariel szabadrúgásgóljával tudták otthon tartani a három pontot. A mérkőzésen megsérült a szegedi védő,

Vida Gergely

, a játékos térdsérülést szenvedett. A SZEOL legközelebb jövő szombaton 13 órától a Dunaharaszti ellen játssza idei utolsó hazai tétmérkőzését.

Orosháza, Mátrai stadion, 300 néző
2014. november 8., 13.30
Orosháza FC
SZEOL SC
Vége a mérkőzésnek.
Játékvezető: Szilágyi Sándor * Asszisztensek: Berecz Attila, Kövér Tamás.
1
-
0

NB II Közép csoport, 13. forduló

Orosháza FC - SZEOL SC 1 - 0 (1-0)

Orosháza, Mátrai stadion, 300 néző. Vezeti: Szilágyi Sándor (Berecz Attila, Kövér Tamás)

OFC:

Bordás - Medvegy, Juhász, Makra, Szabó, Ferenczi, Végh (Füredi 76'), Fülöp (Bozsóki 69'), Huszár, Styecz (Lovas 89'), Szűcs.

Vezetőedző:

Boér Gábor.

SZEOL:

Leindler - Kormányos, Dlusztus, Vida (Ngalle 60'), Bjedov, Grünvald, Beretka, Puskás (Mihállfy 83'), Faragó, Bata, Ondrejó (Busa 68').

Vezetőedző:

Tóth Ákos.

Gól:

Végh (24')

Sárga lap:

Végh (73') ill. Dlusztus (23'), Grünvald (35'), Ngalle (73') Boér Gábor:

"A legnagyobb érdem a csapaté, úgy gondolom, sikerült rendet rakni a fejekben a hét folyamán, egy nagyon küzdelmes, harcias mérkőzésen a mezőnyben mutatott küzdeni tudásunkkal sikerült az ellenfél fölé kerekedni. Nem adódtak helyzetek egyik csapat előtt, pontrúgásokból alakultak ki veszélyes szituációk, úgy gondolom, küzdeni tudásunknak köszönhetően sikerült behúznunk a mérkőzést"

Tóth Ákos:

"Mai mérkőzés inkább hasonlított pankrációra, mint labdarúgásra, ehhez pedig a mai játékunk nem volt kellően erőszakos. Kevés helyzet adódott a mérkőzésen, egy pontrúgásból tudott nyerni az Orosháza"

Online közvetítésünk

VÉGE

90+4'
Vége, Szilágyi lefújta, egy szabadrúgásgól okozta a SZEOL vesztét, a hazaiak zárt védekezése ellen nem volt ellenszere Tóth Ákos csapatának.
90+1'
Négy percet tesz rá a játékvezető, ennyi ideje maradt a SZEOL-nak, hogy pontot mentsen.
89'
Kihasználja utolsó cserelehetőségét is az OFC: Styecz Milánt Lovas Tamás váltja a hazaiaknál.
88'
Percek vannak hátra a meccsből, az Orosháza behúzódik, a SZEOL mindent egy lapra feltéve támad, de egyelőre eredménytelenül.
83'
Mihállfy váltja Puskást a SZEOL-ban, ezzel nincs több változtatási lehetősége Tóth Ákosnak.
82'
Egy jobb oldali szabadrúgást csúsztatott kapura Szabó, a nézők közül már többen gólt kiáltottak, azonban éppen hogy mellé szállt a labda, a kapufa tövénél hagyta el a pályát a játékszer.
79'
Ferenczi és Puskás csapott össze egy labdáért, mind a ketten a földre kerültek, azonban Puskás járt rosszabbul, mert vérzik az orra. Orosházi szabadrúgással folytatódhatott a meccs, a beívelt labdát Dlusztus vágta ki.
76'
Megnyugodtak a kedélyek, a játék folytatódik, méghozzá egy cserével: a gólszerző Végh Ariel jön le, Füredi váltja őt.
73'
Végh is besárgul az esetet követően.
73'
Ngalle kap sárgát, miután csúnyán megrúgta Véghet. A játékosok összeszaladtak a szabálytalanság után, kisebb dulakodás után folytatódhat a játék orosházi szabadrúgással.
72'
Szűcs lő fölé jó 25 méterről.
70'
Nehezen tud felszabadítani az OFC, Beretka végül Puskásnak készíti le lövésre, aki tovább teszi Batának, ő pedig szembe a kapuval 16 méterről a jobb alsót veszi célba, de nem tudta erővel meglőni a labdát, így Bordás védett.
69'
Cserél az OFC is, Fülöpöt Bozsóki váltja.
68'
Ismét változtat a SZEOL: Ondrejó hagyja el a pályát, a helyére Busa érkezik.
66'
Nyom a SZEOL, többet van Puskáséknál a labda, és az orosházi térfélen zajlik a játék az utóbbi percekben, Ngalle cselezett ki két embert, majd belsős lövése kerüli el a kaput.
63'
Juhász zörgeti meg a felső lécet, miután balról, jobb külsővel küldi kapura a labdát, Leindler segítségével csattan a kapufán a labda.
62'
Vida nem tud ráállni a bal lábára, segítséggel tud csak eljutni az öltözőig.
60'
Vida nem tudja folytatni, kényszerű cserét kell végrehajtania Tóth Ákosnak, Vidát Ngalle váltja.
59'
Vida még mindig földön, jegelik a térdét, úgy tűnik, cserélnie kell Tóth Ákosnak.
56'
Elsőre talán komolyabbnak tűnt Végh sérülése, már vissza is tért a pályára. Most Vida marad lent térdét fájlalva.
55'
Végh Ariel marad lent a földön, próbálgatja a mozgást, de úgy tűnik, nem tudja folytatni. Egyelőre a pályán kívül ápolják, így átmenetileg emberhátrányban az OFC.
52'
Izzik a "parázs" a mérkőzésen, egyre komolyabb hévvel lépnek oda egymásnak a játékosok. Kormányos jobb oldali beadása Faragó és Ondrejó előtt suhan el középen, ha valamelyikük bele tud érni...
50'
Mezőnyjáték és sok ívelés jellemzi a második félidő első öt percét, helyzetet nem tudott kialakítani egyik sem. Grünvald ezt most megúszta, sárgával a birtokában rúgta fel Véghet.
46'
Folytatódik a találkozó, a szünetben egyik fél sem változtatott.

SZÜNET

45'
Szilágyi nem hosszabbít, így vége az első játékrésznek. Egy jól eltalált szabadrúgással vezet az Orosháza, a SZEOL előtt eddig kevesebb lehetőség adódott, a hazaiak zárt védekezése ellen nem ígérkezik könnyűnek a második félidő sem.
44'
Bata ugrott volna ki ziccerben a jobb összekötő helyén, a partjelző kissé késve jelezte a lest, így bár Bata már kapura tört,de megállították akcióját.
41'
Az első félidő hajrájában járunk, a SZEOL nehezen tudja feltörni az orosházi védelmet.
37'
Puskás indította magasan Batát, a játékkal azonban jól élt együtt Bordás, így az utolsó pillanatban tisztázni tudott a védőitől elszakadó Bata elöl. Majd Szabó is egy hatalmas tisztázást mutat be, becsúszva rúgja el a labdát a lövésre lendülő Bata lába elöl a tizenhatoson belül.
35'
Grünvald is besárgul, miután lerántotta Véghet.
33'
Grünvald szögletét fejelték ki az orosháziak, majd a középre tisztázott labdát Puskás küldi kapura kapásból,de métereket téveszt.
28'
Beretka indítja laposan Batát, aki Szabó szorításában lövi el a labdát 16 méterről, de Szabó blokkolni tud, szögletet rúghat a SZEOL. A sarokrúgást Bordás előbb kiüti, majd a visszapattanó labdát begyűjti. Vida marad lent a földön arcát fájlalva, de végül felkel, és folytatja.
26'
Grünvald küldi a kapu elé a labdát jobbról, Bordás azonban jól jön ki, és kiboxolja a labdát. Majd Kormányos küldi nagy erővel kapura, nem sokat téveszt.
24'
GÓL! Végh szabadrúgása a rövidre érkezik, Leindler nem ér oda, így a kapufa segítségével, de bejut a labda, vezetnek a hazaiak.
23'
A meccs első sárgája Dlusztusé, miután buktatta a tizenhatosra betörni igyekvőt Véghet. Jó helyről rúghat szabadrúgást az OFC.
20'
Az utóbbi percekben a SZEOL aktívabb a kapu előtt, most Grünvald beadását fejelte fölé Faragó, de inkább a küzdelem dominál a találkozón.
15'
Többször is lőhettek volna a hazaiak 16-17 méterről, Huszár, Styecz és Végh is ellőhette volna jó helyről a labdát, de mindannyian a passzt választották, végül szabadrúgást kapott a SZEOL, így felszabadult a kapu.
12'
Ismét Végh pontrúgása jelent veszélyt, az egykoron Szegeden is futballozó játékos majd a félpályáról ívelte kapura a labdát, Huszár elöl húzta le Leindler.
10'
Az első SZEOL-helyzet Beretka nevéhez fűződik: balról, a léc alá beívelt szabadrúgását Bordás tolta szögletre. A korner után Beretka lövi el a kipattanót, de lövése messze elkerüli a kaput.
7'
Az első komolyabb lehetőség az Orosházáé: Végh jobb oldali szabadrúgását a középen érkező Juhász csúsztatja meg, kevéssel ment el a rövid alsó mellett.
5'
Mezőnyjátékkal telt az első öt perc, többnyire a hazaiak birtokolják a labdát.
1'
A találkozó egy perces néma gyászszünettel kezdődött, az orosháziak gondnokának, Szénási Józsefnek emlékére. A SZEOL kezdi a játékot.

13:27

- A hazaiak sárga felsőben, fekete alsóban, míg a SZEOL hagyományos kék-fekete összeállításban lép ma pályára.

13:20

- Köszöntjük olvasóinkat Orosházáról, borongós idő fogadta a csapatokat, akik éppen most végeztek a bemelegítéssel.

A mérkőzés Szilágyi Sándor sípszavára 13:30-kor kezdődik!

A találkozó elé

Beharangozó írásunk ide kattintva olvasható.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.