Sport

Kosárlabda: örül a bizalomnak Vágvölgyi Ákos

Kosárlabda: örül a bizalomnak Vágvölgyi Ákos

2014. október 28., kedd
Kosárlabda: örül a bizalomnak Vágvölgyi Ákos
vasas_szedeak08_gs

Mindkét hazai mérkőzését megnyerte a Naturtex-SZTE Szedeák csapata, a gárda fiatal játékosa, Vágvölgyi Ákos összesen 40 percet töltött a pályán a Kaposvár és a MAFC ellen. Az együttes fiatal játékosával beszélgettünk a szezon eddigi részéről.

„Kellemes pillanatok voltak, mert bár augusztus eleje óta dolgozunk együtt, nem gondoltam volna, hogy ebben a kezdetleges állapotban, amiben csapatunk van, kettőt nyerünk. A MAFC ellen inkább a küzdelem dominált, a Kaposvár elleni meccs szerintem viszont többet hozott, mint ami elvárható volt. Remélem, hogy a szezon további részében is működni fog a rendszerünk” - kezdte

Vágvölgyi Ákos

az elmúlt két hazai meccs értékelése kapcsán. Önmagával kapcsolatban a mezőnymunkájával volt elégedett a Szedeák játékosa, valamint úgy érezte, megtalálta a helyét az együttesben, vagyis ahogy fogalmazott: „nem volt lyuk” a játékban. Hét pontja mellett (amelyből ötöt büntetőből szerzett) négy lepattanót is begyűjtött a MAFC elleni meccsen, ezt azonban a játékos inkább akarati tényezőnek tudta be. A jövőre tekintve elmondta, nagyon sokat kell még tanulnia, maximalista típus lévén mindig törekszik a jobb teljesítményre, ebben pedig segítségére lehet a két tapasztalt játékos,

Andrija Ciric

és

Branko Jereminov

is. „Ciric és Branko is nagyon sokat segítenek. Én nem számítottam volna erre, abszolút nyitottak, nem csak felém, hanem minden fiatal felé is. Mindig bátorítanak, nagyon pozitív csalódás volt, hogy mindenben próbálnak segíteni és tanácsokat adni. Ez nagyon jól esik nekem, olyan típusú játékos vagyok, aki ha érzi a bizalmat, akkor megy igazán neki a játék. Ebben rengeteget segít az edzőnk is, Nikola Lazic, akitől megkapom a játékperceket” - mondta el Vágvölgyi Ákos. A Szedeák legközelebb az eddig 100 százalékos Falco vendége lesz, amely minden bizonnyal kemény kirándulást tartogat majd a szegediek számára. „A Falco egy nagyon jó csapat, és eddig veretlen a bajnokságban. Nem mi vagyunk az esélyesek, de ha ugyanúgy küzdünk, és ha ugyanúgy állunk hozzá, mint az előző két meccshez, akkor szerintem bármi lehet, pláne, ha kifogunk egy extra dobóformát” - véli Vágvölgyi Ákos. A Naturtex-SZTE Szedeák pénteken 18.30-tól lép pályára Szombathelyen, a Falco KC otthonában az NB I/A következő fordulójában.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.