Sport

Rövidpályás gyorskorcsolya: jubileumi Tisza Kupát rendez az SZKE + FOTÓK

Rövidpályás gyorskorcsolya: jubileumi Tisza Kupát rendez az SZKE + FOTÓK

2013. január 11., péntek
Rövidpályás gyorskorcsolya: jubileumi Tisza Kupát rendez az SZKE + FOTÓK

A Szegedi Korcsolyázó Egyesület szervezésében január 19-20-án kerül sor a szegedi műjégpályán az idén jubiláló, 10. Tisza Kupa Nemzetközi Gyorskorcsolya Versenyre.

2011-ben mintegy 80 versenyző vett részt

az ország egyik legrangosabb rövidpályás gyorskorcsolya-versenyén, melyet idén immár tizedik alkalommal rendez meg a Szegedi Korcsolyázó Egyesület. A jubiláns verseny ezúttal nemzetközivé bővült, a szervezők a hazaiak mellett számos külföldi nevezésre is számítanak mind felnőtt, mind utánpótlás szinten. A futamokat összesen öt korcsoportban, mindegyikben három-három távon, valamint váltóban rendezik. "Nagyon örömteli számunkra, hogy a két év után ismét meg tudtuk szervezni a Tisza Kupát, tavaly sajnos ez anyagi okokból nem jött össze. Idén jobbak a lehetőségeink, ráadásul jubileumi rendezvényről van szó, ezért mindenképp szerettük volna megvalósítani a versenyt" - közölte portálunkkal

Lajtos Tivadarné

az egyesület csütörtök délutáni edzésén. Az SZKE elnök asszonya hozzátette, utánpótlás szinten minden szegedi tehetség részt vesz a futamokon, míg a nagyok ekkor épp Malmőben lesznek az Európa-bajnokságon, ám a zsúfolt versenynaptár miatt csak ez az időpont felelt meg. Az egyesület vezetője elmondta még, szlovák egyesületek már jelezték részvételüket a versenyen, de további külföldi rövidpályás gyorskorcsolyázók jelentkezésére számítanak. A program január 19-én, szombaton reggel 8-tól délután 17 óráig, január 20-án, vasárnap reggel 8-tól délután 14 óráig tart, az eredményhirdetésre 13 óra után kerül sor. A belépés a rendezvényre ingyenes.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.