Sport

Labdarúgás: emberelőnyben kapott ki a Makó Kecskeméten (FRISSÍTVE)

Labdarúgás: emberelőnyben kapott ki a Makó Kecskeméten (FRISSÍTVE)

2012. szeptember 16., vasárnap
Labdarúgás: emberelőnyben kapott ki a Makó Kecskeméten (FRISSÍTVE)

A címvédő és most is aranyesélyes Dunaharaszti elleni hazai vereséget követően a Kecskeméti TE II. otthonában igyekezett javítani a Makó az NB III Alföld csoport vasárnapi mérkőzésén.

A hírös városba utaztak vasárnap a Maros-partiak, ahhoz a KTE II.-höz, mely hazai pályáján, saját közönsége előtt bizony bárkire veszélyes ellenfél. Masszív csapatról van szó, amit mi sem igazol jobban a Csongrád megyei labdarúgó-szurkolók számára, mint hogy néhány hete Mórahalmon 2-1-re tudtak diadalmaskodni. Kulacsik Tamásék mellett szólhatott viszont, hogy az első három találkozójukon veretlenek tudtak maradni, azt követően csupán a csoport talán legjobb együttese tudta őket legyűrni a hajrában szerzett találattal 1-0-ra. Ráadásul úgy tűnt: a Bács megyeiek nem örvendenek a legjobb formának, hiszen legutóbbi két fellépésük során egyaránt alulmaradtak.

Kemenes György,

a KTE II. mestere ezúttal is több olyan játékossal erősítette meg csapatát, aki az NB I-ben is lehetőséget szoktak kapni (

Póti, Bertus, Forró, Nagy P., Dosso

), amivel egyértelműen jelezte, hogy a pályaválasztó nagy jelentőséget tulajdonít az összecsapásnak. Az első félidő 26. percében a vendég tizenhatoson belül

Gellér Gábor

szabálytalanságát követően Dosso révén tizenegyesből vezetést is szereztek a kecskemétiek, ám a félidő hajrájában

Tóth Attila

került gólhelyzetbe a hazai büntetőterületen belül, őt is csak szabálytalanul lehetett megállítani, így

Magyar György

még a szünet előtt ugyancsak büntetőből egyenlíthetett (1-1) - az esetnél a vétkes

Póti Krisztiánt

ki is állították. A második felvonásban aztán hiába játszott emberelőnyben és mezőnyfölényben a látogató, tíz perc után egy hazai akciónál elbambult a makói védelem, s az üresen maradt Bertus Lajos kilőtte a hosszú sarkot (2-1). A hajrában egy újabb kecskeméti támadásnál képtelen volt felszabadítani a makóiak védősora, a lecsorgó labdára Dosso érkezett jó ütemben, s talált be

Czirbus

kapus ketrecébe védhetetlenül (3-1). Összességében kijelenthető: élvonalbeli tudású támadói vezették győzelemre a Kecskemétet, mellyel szemben hiába játszott fölényben és emberelőnyben több mint egy félidőn keresztül a makói gárda, képtelen volt gólra váltani lehetőségeit. A Makóra a következő játéknapon is roppant nehéz feladat vár:

Bány Tamás

legényei szeptember 22-én (szombaton) 16 órakor a Monori SE-nél vendégszerepelnek.

Az NB III Alföld csoport 5. fordulójában:

Kecskeméti TE II. - Makó FC 3-1 (1-1).

Kecskemét, 200 néző, vezette: Bereczki Miklós (Tamássy Attila, Sarlak Goudarzi Farhang).

Kecskemét:

Verebélyi - Bozsóki, Póti, Sztehlik, Sáfár, Dichiara, Füle, Bertus, Nagy P., Forró, Dosso (Maszlag 88'). Vezetőedző: Kemenes György.

Makó:

Czirbus - Horváth G., Czibere (Varga Cs. 73'), Gellér, Zámbori, Kulacsik, Puskás, Magyar, Horváth K. (Rakonczai 73'), Tóth A. (Mátó 78'), Bánóczki. Játékos-edző: Bány Tamás.

Gólszerző:

S. Dosso 2 (26' - tizenegyesből, 85'), Bertus L. (54'), illetve Magyar Gy. (43' - tizenegyesből )

Kiállítva:

Póti K. (42') Bány Tamás:

"Így, hogy 50 percen át játszottunk emberelőnyben, ez a teljesítmény nagyon kevés. Egy-két embernek el kellene gondolkodnia..."

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.