Sport

Kajak-kenu: indul a válogató, keddre Eb-csapat

Kajak-kenu: indul a válogató, keddre Eb-csapat

2011. június 8., szerda
Kajak-kenu: indul a válogató, keddre Eb-csapat

A hétvégén rendezik a Maty-éri pályán a jövő heti, belgrádi Európa- és az augusztusi, szegedi olimpiai kvalifikációs világbajnokság hazai válogatójának második fordulóját a kajakosoknál és kenusoknál.

A program már csütörtökön elkezdődik az 1000 méteres férfi kajak négyesek versenyével. Az előzetes nevezések alapján négy egység száll harcba a kvalifikációért, többek között az ebben a számban kétszeres ötkarikás bajnok

Kammerer Zoltán

és

Vereckei Ákos

is megpróbálkozik a csapathajós részvétel kiharcolásával. Egykori társuk, a 2000-ben és 2004-ben velük együtt olimpiát nyert

Storcz Botond

szövetségi kapitány a

Kammerer, Vereckei, Kucsera Gábor, Boros Gergely

összetételű egységet jelölte ki "kapitányi hajónak", amelynek három kihívóval kell szembenéznie. "Az augusztusi vb-n kiélezett csatára lehet számítani, hiszen az első nyolc, illetve ha három kontinensről jön össze a döntő mezőnye, az első tíz hely ad kvótát. Érzésem szerint ez az egység elég erős lehet ahhoz, hogy versenyben legyen a világ legjobbjaival. - idézte a szövetség honlapja a szakvezetőt. - A nevezések alapján ugyanakkor azt mondhatom: sok jó egység száll majd harcba ezen a versenyen, így kíváncsian várom, hogy milyen eredmény születik. Amelyik egység győz, az képviselheti a magyar színeket a belgrádi Eb-n, ám amennyiben a kontinensviadalon elért eredménnyel nem leszek elégedett, lehetőségem lesz arra, hogy a magyar bajnokság idejére kiírjak egy világbajnoki válogatót is." Storcz terve szerint a jövő péntektől vasárnapig rendezendő belgrádi Eb-re az olimpiai számokat tekintve már az a csapat utazik, amely majd az augusztus 17-21-én sorra kerülő szegedi, kvótaszerző vb-n is képviseli a magyar színeket, míg az ötkarikás játékok műsorán nem szereplő számokban július közepén, az ob után alakul ki a vb-résztvevők névsora. A hétvégi viadalon csütörtökön 17 órától rendezik a férfi kajaknégyesek küzdelmét, pénteken 15.30-tól, szombaton 9.40-től, vasárnap pedig 9.30 órától kezdődnek a döntők. Amennyiben valamelyik számban "szétlövésre", pótválogatóra lesz szükség, azt hétfőn bonyolítják le, keddre pedig kialakul a végleges Eb-csapat.

A válogató első fordulójának győztesei:

Férfiak:

K-1 1000 m (olimpiai szám): Dombi Rudolf K-1 200 m (olimpiai szám): Dudás Miklós K-2 1000 m (olimpiai szám): Dombi, Kökény Roland K-2 200 m (olimpiai szám): Horváth Bence, Szomolányi Máté C-1 1000 m (olimpiai szám): Vajda Attila C-2 1000 m (olimpiai szám): Széles Gábor, Nagy Péter C-1 200 m (olimpiai szám): Bozsik Attila

Nők:

K-1 500 m (olimpiai szám): Kozák Danuta K-1 1000 m: Kovács Katalin K-2 1000 m: Szabó Gabriella, Csipes Tamara K-2 500 m (olimpiai szám): Szabó, Kozák K-1 200 m (olimpiai szám): Paksy Tímea K-2 200 m: Kovács, Kozák K-1 5000 m: Csipes

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.