Politika

Brutális lebőgés: a szegediek 8,4%-a állt csak Botka László pártja mögé

Brutális lebőgés: a szegediek 8,4%-a állt csak Botka László pártja mögé

2019. június 7., péntek
Brutális lebőgés: a szegediek 8,4%-a állt csak Botka László pártja mögé

A DK esetében pedig még rosszabb a szám: 6,5%. A szegediek 14,9%-a nevezhető tehát baloldalinak.

Bár vannak sajátos kísérletek az önkormányzat propagandalapjában arra, hogy megmagyarázzák, mekkorát nyert a baloldal Szegeden az EP-választáson (illetve, hogy mekkorát bukott a Fidesz), a

Ságvári Endre-díjas

bértollnok(ok) matematikai képességei szerények, a mentőakciói(k) pedig együgyűek. A

bárki által ellenőrizhetőtényadatés a valóság az

, hogy

a Fideszre bőven kétszer annyian szavaztak, mint az MSZP-DK-ra összesen.

Míg a jobboldalt a városban a szavazók 40,76%-a támogatta, addig a teljes baloldalt csak 33%.

Teljes lakosságnál is, egész Szegeden megbukott Botka és Gyurcsány pártja

Nézzük azonban máshonnan is a szavazás eredményét. Szegeden 131450 szavazópolgár él!

A tény az, hogy a szegediek mindössze 8,4% állt ki Botka László pártja mellett (MSZP); és csak 6,5% adta a voksát Gyurcsány Ferenc pártjának.

Ez összesen 14,9%-ot jelent. Mi ez, ha nem brutális lebőgés?

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.