Kultúra

Operafesztivál és Az aranyszőrű bárány a Szegedi Nemzeti Színházban

Operafesztivál és Az aranyszőrű bárány a Szegedi Nemzeti Színházban

2009. október 27., kedd
Operafesztivál és Az aranyszőrű bárány a Szegedi Nemzeti Színházban
A Szegedi Nemzeti Színház ad otthont november 3. és 17. között a második Operaverseny és Fesztivál a Mezzo Televízióval döntőjének; emellett új premier is várja a következő hónapban a nézőket: Az aranyszőrű bárány című zenés mesejátékot november 19-én mutatják be. Október 30-án debütál a Nagyszínházban Puccini Bohémélet című operája. A darab kapcsán Gyüdi Sándor főigazgató elmondta: a tavalyi évadban a Fausttal, mint a világban máshol alig játszott darabbal azt akarták bebizonyítani, hogy óriási értékek hevernek még a műfajban parlagon. A „slágerdarab” Bohémélet kiválasztásánál pedig az volt a szempont, hogy megmutassák, hogy a műfaj központi darabjaiban is lehet újat mondani. „Amíg lesz olyan, hogy beavatás és felnőtté érés, addig ez a darab mindig aktuális lesz. A Bohémélet azon a határon játszódik, amikor tehetséges intellektuális fiatalemberek szembekerülnek azzal, hogy az intellektus, a tehetség és a szabadságvágy nem elég ahhoz, hogy az ember teljes életet éljen” - mondta el a darabról portálunknak Pál Tamás, a színház első karmestere, a Bohémélet rendezője. A Mezzo operaverseny döntőjén olyan darabokkal találkozhat a közönség, melyeket máshol nem nagyon láthat - mondta el a színház novemberi műsoráról tartott keddi sajtótájékoztatón Gyüdi Sándor. Bár idén a Szegedi Nemzeti Színház saját produkcióval nem vesz részt a fesztiválon, minden műszaki és szervezésbeli segítséget megad a rendezvény sikeréhez. A fesztivál jegyárai is jelentősen csökkentek az idén: az előadásokra a legdrágább belépő 6.600 a gálára pedig 6.900 forint, míg a legolcsóbb jegy ára 600 forint - közölte a főigazgató. Jékely Zoltán Az aranyszőrű bárány című zenés mesejátékában megjelenik a szavatartás és az egymás iránt érzett becsület fontossága, így mindenféle aktualizálás nélkül is a mai embereknek szól – mondta a darabról Sándor János Jászai Mari-díjas rendező. Molnár Zsuzsa Mátyás király korát megidéző díszletei és jelmezei között a színészek felhőtlen mókával és a mű kínálta számtalan ötletet kihasználva szórakoztatják majd a gyerekeket és a felnőtteket – tette hozzá a művész. A Háromszék Táncegyüttes november 28-án Hol jársz, hová mész? címmel Kádár Kata balladája nyomán született táncjátékával vendégszerepel Szegeden. A darab igazi különlegesség a táncszínházi előadások világában, hiszen egységes történet keretén belül ellenpontozva alkalmazza a klasszikus népzenét a dzsesszes hangzású elemekkel, a hagyományos néptáncot a balett és kontakt-tánc elemekkel. November 30-án Szabó Miklós operaénekes születésének századik évfordulójára rendeznek centenáriumi emlékhangversenyt. A műsor első részében Szegeden játszott operaszerepeiből hangzanak el tenoráriák, a második rész pedig olyan operettrészletekből és olasz dalokból áll, melyek szövegét is a művész fordította. Az esten – a Magyar Rádió jóvoltából – hallható lesz az operaénekes néhány eredeti felvétele is, a színház aulájában pedig Szabó Miklós egykori jelmezeiből és a fellépéseit megörökítő fotográfiákból nyílik kamara-kiállítás. Egyébként a színház igen sikeres évadkezdéssel büszkélkedhet: nagy közönségek előtt játsszák a darabokat.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.