Közélet

48 órás ultimátumot kapott Botka László - Lemondását várják civilek

48 órás ultimátumot kapott Botka László - Lemondását várják civilek

2017. október 11., szerda
48 órás ultimátumot kapott Botka László - Lemondását várják civilek

Nem politikai összeesküvések áldozatává vált Botka László, hanem saját korrupciós ügyeibe bukott bele – szögezte le Szabó Bálint jogász sajtótájékoztatóján. Kijelentette, 48 órás ultimátumot ad a polgármesternek arra, hogy felálljon székéből, ha ezt nem teszi meg, akkor méltatlansági eljárást kezdeményeznek ellene.

Az alábbi nyilatkozat aláírására kéri szegedi civilek nevében

Szabó Bálint

, a Likvid Kontroll Kft. ügyvezetője

Botka László

szocialista városvezetőt: „Szeretném bejelenteni, hogy a mai napon lemondtam a polgármesteri tisztségről, és erről tájékoztattam a Helyi Választási Bizottságot. 15 évvel ezelőtt összefogásba, szövetségbe hívtam valamennyi szegedit, hogy közösen kormányozzuk Szegedet, de 10 hónappal ezelőtt hátat fordítva a városnak, az országos pártpolitikát választottam. 10 nappal ezelőtt

megbuktam miniszterelnök-jelöltként

, és egy újabb konkrét ajánlattal fordultam a szegediekhez: ezután már tényleg csak Szegeddel kívánok foglalkozni. Ezt az elmúlt napokban városunk lakói elutasították, a hatóságok pedig az engem és környezetemet behálózó politikai maffia ügyeit beazonosították. Hibáztam, mert az elmúlt hónapokban nem mértem azt fel, hogy a szegediek nem egy saját politikai karrierjét építő, korrupt polgármestert akarnak, hanem egy tisztességes, a városért dolgozót. Hibáztam, mert nem gondoltam volna, hogy korrupciós ügyeimet feltárják, és közvetlen munkatársaimat bíróság elé állítják, vagy a börtönbe ültetik. Köszönöm eddigi támogatásukat, továbbra is hiszek Szeged városában, hiszek a szegediekben, ügyvédként kívánok a jövőben dolgozni.”

A Széchenyi téren tartott sajtótájékoztatóján Szabó Bálint előrebocsátotta, hogy nem jogászként szól, hanem civilek véleményét tolmácsolja, amikor az előbbi nyilatkozat aláírására kéri a szocialista polgármestert, amire egyébként 48 órát adnak a szocialista politikusnak. Úgy fogalmazott, Botka László előtt az egyetlen lehetséges út, ha haladéktalanul lemond polgármesteri tisztségéről. Szabó szerint hiába hangoztatja Botka, hogy politikai összeesküvés áldozata lett, ennél sokkal egyszerűbb a helyzet: belefulladt saját korrupciós ügyeibe. Amennyiben Botka László nem írja alá 48 órán belül a nyilatkozatot, akkor méltatlansági eljárást kezdeményeznek ellene. Ha a városvezetőhöz lojális balliberális többség nem fosztja meg posztjától, akkor pedig aláírásgyűjtést követően az országgyűléshez fognak fordulni. „Azt gondoljuk, hogy Botka Lászlónak esett áldozatul Szeged városa, neki Szegeden már csak egy dolga van: elszámolni az általa elkövetett korrupciós botrányokkal” – szögezte le Szabó.

Bejelentette azt is, hogy korrupcióellenes kampányba kezdenek a napfény városában, hogy „minden egyes lakos értesüljön róla, hogy milyen bűncselekményeket követett el a szegedi városvezetés közpénzek felhasználásával”. Az MSZP-től pedig azt várja Szabó Bálint, hogy a képviselőcsoport terjesszen be határozati javaslatot a Szeviép-ügy károsultjainak azonnali kártalanításával kapcsolatban. A jogász elmondta, a Szeviép-botrány mellett további öt olyan esetről lehet Szegeden beszámolni, amelyekben szerinte van felelőssége Botka Lászlónak. Ez pedig a Czeglédy-ügy, a Mars téri kereskedők tönkretétele, a Cserepes sori piacosok ellehetetlenítése, a Napfényfürdő áron aluli átjátszása egy nagyvállalkozónak, valamint a VIP-parkolóbotrány.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.