Közélet

Félszáz – Számot vetett eddigi munkásságáról Dobóczky Zsolt + FOTÓK

Félszáz – Számot vetett eddigi munkásságáról Dobóczky Zsolt + FOTÓK

2016. október 5., szerda
Félszáz – Számot vetett eddigi munkásságáról Dobóczky Zsolt + FOTÓK
doboczki_zsolt_kiallitas_tik22_gs

Jubileumi tárlattal mutatkozik be a TIK-ben a tiszteletbeli hídépítő, Dobóczky Zsolt. A mérnök-tanár eleinte diaporámáival lett ismert fotósberkekben, az utóbbi időkben pedig nagyberuházásokat fotografált végig, például az M43-as Tisza-híd vagy épp az ELI születését.

A tárlat címe, azaz a Félszáz arra is utalhat

Szabó András

festőművész szerint, hogy meg van előlegezve a száz. „

Dobóczky Zsolt

ebből a 100-ból 50-et már megélt, és amikor az ember egy jeles dátumot megél – kiváltképp, ha alkotó ember – érdemes visszatekinteni és számot vetnie azzal, hogy eddigi élete során mit is hozott létre, meg lehet-e elégedve” – fogalmazott a megnyitón a festőművész. Mint elmondta, két részre osztható a szegedi mérnök-tanár életműve, hiszen már a gimnázium elvégzése után elkezdett analóg diaporámák készítésével foglalkozni, az ezredforduló után pedig a digitális fényképészet terjedésével egyre többet kezdett fotografálni, igaz digirámákkal is bemutatkozott. Szabó András úgy értékelt, hogy Dobóczky Zsolt munkásságát végignézve egy szép, egyenes vonalú pálya bontakozik ki a szemünk előtt. A tárlat képeiről is szólt Szabó András, kiemelve az alkotónak mexikói, nyugat-európai vagy éppen a szomszédos Palicson tett kirándulásait, kerékpáros túráit, de a Szegedi Tudományegyetem Tanulmányi és Információs Központjában nyílt kiállításon helyet kaptak azok az alkotások is, amelyeket az

M43-as autópályahíd építésekor

fotózott, amiért

tiszteletbeli hídépítő is lett

továbbá az

ELI lézeres kutatóközpontot

, aminek az építését szintén végigfotografálta. Az alkotó a SZEGEDma.hu-nak elmondta, azért is adta tárlatának a Félszáz címet, mert úgy tekinti, hogy életművének a felénél tart, bőven vannak még tervei, álmai. A következő előtte álló nagy feladat az ELI építkezésének képanyagából egy album szerkesztése, és – ahogy Szabó András is utalt rá – szívesen végigfényképezné a harmadik szegedi Tisza-híd építését is, ám ez még egyelőre csak egy álom. Zsolt természetesen nemcsak építkezéseket fotóz, a mérnök-tanár még kutyasétáltatáskor is magával viszi a fényképezőgépét, folyamatosan fényképez, legyen szó egy tanyáról, vagy épp a villányi Ammonisztesz tanösvényről, amiről szintén láthatunk fotókat a TIK-ben. „Csak részben volt nehéz a kiállítási anyag összeállítása, hiszen vannak kedvenc képeim, vagyis amikor eszembe jutott, hogy tárlatot rendezzek, először azokat vettem számba, és azok köré építettem fel az anyagot. A nagyobb projektek mellett korábbi sikeres projektjeim is megjelennek a falakon, amelyek egyfajta mérföldkövet jelentettek” – magyarázta a fotóművész. Kérdésünkre elmondta, számára a digitális technika elterjedése hozott változást, eleinte azt gondolta, hogy mindössze maga a nyersanyag változik, de nem így történt, a fotografálás jellege változott meg, hiszen immár olyan helyzetekben is lehet fényképezni, amit korábban a fotósok meg sem próbáltak. „Bár sok fotós visszatért az analóg technikához a digitális tömegessé válásával, én egy fordított utat jártam be: diaporámával kezdtem, nagyon szép képeket készítettem diafilmekre, de ahogy bejött a digitalizáció, valahogy nekem már nem ment a diaporáma, és közben egyre több fényképet kezdtem el készíteni. A diaporámából megmaradt munkásságomnál a tematikus fényképezés, itt is látható három nagyobb projektból néhány alkotás” – részletezte az alkotó. Dobóczky Zsolt Félszáz című jubileumi tárlata október 15-áig tekinthető meg a Szegedi Tudományegyetem Tanulmányi és Információs Központjában.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.