Közélet

„Elmagányosodtak” a SZEPARK-os ellenőrök - technikai fejlesztés áll a háttérben

„Elmagányosodtak” a SZEPARK-os ellenőrök - technikai fejlesztés áll a háttérben

2016. szeptember 8., csütörtök
„Elmagányosodtak” a SZEPARK-os ellenőrök - technikai fejlesztés áll a háttérben
szepark01_gs

Míg korábban kettesével járták Szeged utcáit a SZEPARK munkatársai, addig mostanában egyedül ellenőrzik, vajon van-e érvényes jegy a gépjárművek szélvédője mögé biggyesztve, illetve váltott-e mobil parkolójegyet. Utánajártunk, s kiderült, technikai fejlesztés áll a háttérben, immár nem kamerával rögzítik a látottakat az ellenőrök, és már a büntetést sem kézzel írják meg.

Megszokott látvány hosszú évek óta Szeged fizetési parkoló zónáiban, hogy az ellenőröket kettesével láttuk sétálni és ellenőrizni, sőt kamerával is felvették, ha érvényes jegy nélkül várakozó gépjárművet találtak, majd mikuláscsomag került az autó szélvédőjére. Mostanában azonban egyedül dolgoznak a SZEPARK munkatársai és videókamerát sem látunk náluk. A Szegedi Közlekedési Kft. ügyvezetője,

Majó-Petri Zoltántól

megtudtuk, technikai fejlesztést hajtottak végre, így vált lehetővé, hogy már nem kell az ellenőröknek kettesével járniuk a fizető parkoló zónák utcáit. Korábban VHS kamerákkal rögzítették a SZEPARK dolgozói, ha olyan járművet találtak, amelyiknek a sofőrje nem váltott jegyet vagy lejárt az az időtartam, amíg a fizető zónában tartózkodhatott szabályosan, gyakorta láthattuk, hogy amíg az egyik ellenőr lekamerázta a helyszínt és az adott járművet, addig társa körmölte a büntetést. Az SZKT ügyvezetője elmondta, volt egy bírósági iránymutatás arra nézve, hogy miként lehet egy parkolási pótdíjazást bírósági szakaszban igazolni, ha VHS technológiával, szalagra rögzítik a tényállást. Mivel a felvétel vágható, azt a bíróság kiegészítő bizonyítékként fogadta el, alapvetően a tanúk – jelen esetben az ellenőrök – vallomásait használták az eljárás során. „Változott a technika, a digitális fényképezőgépek felvételeiben vannak olyan úgynevezett metaadatok, amelyeket nem lehet módosítani, tárolja például a dátumot is, és ezeket fotókat már elfogadja bizonyítékként a bírósági gyakorlat. Nyáron áttértünk a digitális technológiára, ezért járnak külön az ellenőrök” – magyarázta Majó-Petri Zoltán. Így egyszerre több ellenőr is lehet az utcákon, hiszen nem hajtottak létre létszámleépítést, bár az ügyvezető megjegyezte, a természetes fogyást nem pótolták.

szepark02_gs

Megtudtuk, egy számítógépes rendszer határozza meg azt is, hogy kinek merre kell elindulnia a parkoló gépjárműveket ellenőrizni, és a rendszer még azt is figyelembe veszi, hogy a város egyes részei mennyire fertőzöttek úgymond a pótdíjazásban, magyarán hol állnak meg többen úgy, hogy nem vesznek parkolójegyet. Az egyik ilyen terület egyébként a klinikák környéke – mondta el Majó-Petri kérdésünkre. Az ellenőrök munkája az ügyvezető szerint bizonyos szempontból egyszerűsödött a technikai fejlesztéssel, hiszen a fényképet egy pillanat alatt elkészítik, ami egyébként azonnal felkerül egy adatbázisba, és nem kell még a környéket is lekamerázniuk. A büntetéseket sem kézzel írják már meg, hanem egy náluk lévő nyomtatót használnak. Jelenleg egyébként naponta 16 ellenőr dolgozik Szegeden két műszakban, ennyien ellenőrzik, vajon szabályosan parkoltunk-e le a fizető zónában.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.