Közélet

Ifjú szocialisták gyűjtenek adatokat a szegedi gimnáziumok bejárata mellett (FRISSÍTVE!)

Ifjú szocialisták gyűjtenek adatokat a szegedi gimnáziumok bejárata mellett (FRISSÍTVE!)

2016. március 10., csütörtök
Ifjú szocialisták gyűjtenek adatokat a szegedi gimnáziumok bejárata mellett (FRISSÍTVE!)
gyarmati_fanni10_gs

Olvasóink több iskola bejárata közelében látták a Societas aktivistáit. A Radnóti-gimnázium mellől igazgatóhelyettesi felszólításra távoztak. Ifjúsági párbeszéd kérdőívük online is elérhető, amely végén kötelező megadni a nevet, lakcímet, telefonszámot is. Az egyesület szegedi szervezetének tagja azt nyilatkozta, hogy náluk csak opció a személyes adatok megadása.

„Függetlenül a politikai véleményemtől ez felháborító, bármely párt is tette! Nem tudom elfogadni azt, hogy politikai célokra használjanak fel gyerekeket!” – egy felháborodott szülő telefonált lapunk szerkesztőségébe. Olvasónk a

Radnóti-szobortól

pár méterre látta az MSZP ifjúsági szervezetének, a Societasnak az aktivistáit. A helyszín nem lehetett véletlen, a trolibusszal, busszal, villamossal a Radnóti Miklós Kísérleti Gimnáziumba és a Kőrősy József Gazdasági Szakképző Iskolába érkező diákok is csak ezen a jelzőlámpás gyalogátkelőhelyen keresztül tudnak eljutni iskolájukba.

societas_marc7_rokus_fb

A szegedi Societas Facebook-oldala alapján március 8-án kezdték meg a megyeszékhelyen is az „Ifjúsági párbeszéd” nevű kérdőíves kampányukat a jövő MSZP-sei. Egy pedagógusolvasónk beszámolt arról, hogy a Deák Ferenc Gimnázium környékén látott aznap délután politikai aktivistákat

(a Jobbik Ifjúsági Tagozat tagjai osztottak kokárdát - tájékoztatott Tóth Péter, a Jobbik városi képviselője)

. Kiemelte, feltűnően ügyeltek arra, hogy az öt méteres távolságot megtartsák az oktatási intézménytől. Ismert, a gimnázium szomszédságában található a Gedói Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, valamint a Krúdy Gyula Szakképző Iskola. „Mikor beértem, akkor tájékoztattak arról, hogy szülők jelezték, egy párt különféle lapokat osztogat az iskola előtt. Ezt követően lementem hozzájuk, s megkértem őket, hogy távolabb folytassák a tevékenységüket, mert egyértelműen úgy látszik, mintha az iskola előtt működnének” – nyilatkozta lapunknak

Szőllősy László

, a Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium igazgatóhelyettese.

Societas - Baloldali Ifjúsági Mozgalom

A szervezet 2008-ban jött létre, miután az MSZP előző ifjúsági szervezetét, a Fiatal Baloldalt megszüntették, mert korábbi elnökhelyettesét, Zuschlag Jánost letartóztatták. Az országos szervezetet Torzsa Sándorvezeti.

Hozzátette, közel voltak az iskolához, de megtartották a kellő távolságot az MSZP ifjúsági szervezetének tagjai. A középiskolai tanár kérése után elhagyták a területet a baloldali adatgyűjtők, fél kilenc körül már nem találkozott velük újságírónk. Szőllősy László hangsúlyozta, más párttól sem tartja ezt elfogadhatónak, akkor sem, ha tudja, hogy így sok diákot érhetnek el a Societas aktivistái. „A két középiskolába összesen 1500 diák jár, de ez nem az iskola elé való. Hagyjuk békén a gyerekeket, nekik az a dolguk, hogy tanuljanak!” – vélekedett. A papíralapú kérdőívről ugyan nem készült fotó, de a szegedi Societas megosztotta az országos szervezet bejegyzését, amelyben megtalálható annak online változata. A három oldalból álló Google Forms űrlap első részében egytől ötig terjedő skálán lehet értékelni többek között az iskola állapotát, a KLIK-et, magát az oktatási rendszert, majd szabad válaszban lehet leírni, hogy miért rossz a magyar iskolarendszer, valamint mitől lenne jobb. A kérdőív utolsó részletében kötelező megadni a nevüket, a lakcímüket, a telefonszámukat, a születési idejüket és az e-mail címüket a kitöltőknek.

Frissítés: A Societas már nem kötelezően kéri az adatokat!

Valószínűleg cikkünk hatására változtatott gyakorlatán a Societas, már az online kérdőívnél sem kötelező megadni az összes választ és adatot. Alant a kérdőív eredeti változata tekinthető meg:

societas_kerdoiv

Szegedi Societas: leszűrtük a tapasztalatokat a Radnótinál történtekből

„Mi nem adatokat gyűjtünk, mert minden diáknak elmondjuk, hogy nem kötelező megadni adatait. Ez nem valós és nem reális” – nyilatkozta lapunknak

Kocsis Eszter

, a szegedi Societas tagja. Elismerte, a kérdőívvel ugyan adatgyűjtést folytatnak, hiszen az eredményeit kiértékelik, de a személyes adatokat csupán opcionális megadni a szegedi helyszíneken, más szempontból a két űrlap megegyezik. „Aki megadja az elérhetőségeit, azoknak az adatait az adatvédelmi törvény betartásával kezeljük” – szögezte le.

(Lapunk nem állította, hogy személyes adatokat gyűjtenek a szervezet szegedi tagjai, csupán az online kérdőív esetében, a témában külön bekezdésben foglalkozva, jegyeztük meg, hogy ennél a kitöltési módnál kötelező megadni a nevet, a címet, a telefonszámot, az e-mailes elérhetőséget és a születési időt. Az adatgyűjtés alatt az adatok, azaz a fiatalok véleményének összegyűjtését és ezek kiértékelésének szándékát értettük. – szerk.)

Kocsis Eszter elmondta, a hónapban induló országos Ifjúsági párbeszéd az oktatásról kampányhoz március 8-án csatlakoztak a Societas szegedi tagjai, többek között a Radnóti-gimnázium és a Deák-gimnázium közelében is töltettek ki kérdőíveket a középiskolásokkal. A kitelepüléseket a tanítási nap kezdetéhez és befejezéséhez kötik. Kérdésünkre, hogy miért iskolabejáratokhoz közeli pontokat választottak, s miért nem inkább semlegesebb helyszínek, például közterek, forgalmas utcák mentén települnek ki, azt válaszolta, hogy a felvetés jogos, de így tudnak a legkönnyebben diákokkal találkozni. „Attól, hogy egy kis részen kérdőíveket töltetünk ki, az még nem számít közterület-foglalásnak, s az iskola területére sem léptünk be. Ha egy tanár jófejségből megkér minket, hogy menjünk arrébb, akkor mi szintén jófejségből megtesszük ezt” – vélekedett a Radnóti-szobor melletti reggeli eseményről. Hangsúlyozta, nem a szülőket szerették volna hergelni, csupán meg akarták szólítani a fiatalokat. „Úgy gondolom, sem pártpolitikát, sem aktuálpolitikát nem viszünk bele, csak azt kérjük, hogy egytől ötig terjedő skálán értékeljék az oktatási rendszert, vagy a KLIK-et” – Kocsis Eszter tudomása szerint eddig 100-150 kérdőívet töltöttek ki a városban. Ezekkel kapcsolatban azt a tapasztalatot szűrték le, hogy „a diákok érzékelik, hogy óriási problémák vannak, nem nevesítik az okozót, s elvonatkoztatnak a politikai mizériától. Nagyjából annyit tudnak megállapítani, hogy nekik jóérzés-e bemenni az iskolába, elégedettek-e a tankönyvekkel, az iskola ellátásával, a krétával” – fogalmazott. Hozzátette, a diákok tájékozottsága eltérő, volt olyan, aki megkérdezte, hogy mi az a KLIK. Kocsis Eszter kérdésünkre azt mondta, a Radnóti-gimnázium melletti kitelepülésből igyekeztek levonni a tapasztalatokat, azóta 10-20 méterrel nagyobb távolságot tartanak, s gondolkodnak nem iskolaközeli helyszínekben is. A kampányt nem szakítják meg, terveik szerint március végéig folytatják a kérdőívek kitöltetését.

Olvasóink több iskola bejárata közelében látták a Societas aktivistáit. A Radnóti-gimnázium mellől igazgatóhelyettesi felszólításra távoztak.KLIKK: http://szegedma.hu/?p=616570 Közzétette: Szegedma Hírportál2016. március 9.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.