Közélet

Civil Városi Unió: Nagy Sándor, a polihisztor füvesember újabb ötlete

Civil Városi Unió: Nagy Sándor, a polihisztor füvesember újabb ötlete

2013. június 17., hétfő
Civil Városi Unió: Nagy Sándor, a polihisztor füvesember újabb ötlete

Nem csökken a volt városfejlesztési alpolgármester, egykori SZDSZ-es, jelenleg a Szabad Város Egyesület színeiben mozgolódó, az Együtt 2014-gyel kokettáló Nagy Sándor aktivitása - írja közleményében a Civil Városi Unió.

A CVU megfogalmazása szerint "a szakember (?) már eddig is számtalan projekt megszületése körül bábáskodott. Emlékezzünk csak: - Ő koordinálta a Mars tér átépítését, nem kevés botrányt kavarva, és nem kevés kereskedőt tönkretéve. Tevékenységének mérlege egy egyharmadára zsugorodott piac és egy üresen álló óriási parkoló, hogy a rendezvényekre alkalmas U pavilon megszűnéséről ne is beszéljünk. - Nevéhez fűződnek a városban futó – leginkább egy aszfaltrajz-verseny otthagyott képeire emlékeztető festészeti alkotásai – ún. kerékpárutak, amelyek egy-két kivételtől eltekintve, csak biciklizésre alkalmatlanok. Ennek az úriembernek köszönhetjük az egykor kiváló adottságokkal rendelkező szegedi közlekedés teljes káoszba taszítását, gömbsüvegsorok, járdaszigetek, beton terelőelemek közé szorítását, a Torontál tér lámpaerdejét, az ürgekitelepítésekről elhíresült, használható leszállópálya nélküli repülőteret és nem utolsó sorban a 2-es villamos felesleges, megalomán beruházását. - Sikerei közé sorolható a városi parkolóhelyek számának mintegy 1200 db-os csökkenése. - Hozzáértése okán megszólalt persze az egyébként számos kérdőjelt felvető biomassza ügyben, ami önmagában még nem baj, de nyilatkozata alapján kiderült, hogy pontosan képben van a vízvisszasajtolás témakörét illetően is. - Sokoldalúságát jelzi, hogy mindezen tevékenységek mellett jut ideje közírói tevékenységére is, melyet a DM blogján követhet az aszketikus adottságokkal rendelkező olvasó, sőt emellett sok cikk kommentelőjeként is feltűnik. - Nem tudni, igaz-e, hogy az SZTE tanácsadóként alkalmazza, de, ha igen, akkor ottani bokros teendői mellett mindezekre hogyan jut ideje? - Nos, Nagy Sándor a Városüzemeltetési és Fejlesztési Bizottság 2013. 06. 13-án megtartott ülésén újabb javaslattal állt elő. Indítványozta, hogy a 4-es villamos pályafelújítási munkálatainak tervezésekor (a tervek leadási határideje e hó 28. napja) kérjék fel a tervezőt, hogy a Dugonics tér és a Vámház tér közötti szakaszon a sínpályát 'zöld, füves kivitelezéssel' tervezze meg. Nagy Sándor ezzel a javaslattal éppen akkor áll elő, amikor az SZKT vezetését folyamatos támadások érik, jogos bérfejlesztések maradhatnak el, és gazdálkodása pengeélen táncol. Indokként azzal érvelt, hogy a füves pálya kialakításához az EU-tól forrás szerezhető, 90 %-os támogatás mellett, a 10 % önerő pedig a teljes projekt tekintetében csak 1%-kal növeli a beruházási költséget, a zöld pálya kevésbé melegszik fel a nyári melegben, és nem vetemednek el a sínek sem olyan könnyen. (Hogy az említett szakasz fák által árnyékolt, így a melegedése lényegesen alacsonyabb, mint a belvárosi részeken, ez nem zavarta. Más: Solymos alpolgármester épp a napokban kérdőjelezte meg az SZKT beszámolójában a vízfelhasználás drasztikus emelkedését, csak elfelejtette hozzátenni, hogy a 2-es vonal füves szakaszát immáron locsolni kell.) Érdekességként néhány adat egy idei tanulmányból:

cvu_tablazat

Annak, hogy Szeged ilyen mértékben adósodott el, pontosan ez a gondolkodásmód az oka. Mindegy mire, de pályázzunk, nem érdekes, hogy gazdasági haszna nincs, munkahelyet nem teremt, a későbbi fenntartásra nincs pénz, és az önerőt hitelből fedezzük, de legalább át lehet adni valamit. Utánunk az özönvíz… Amikor az Anna kúti pergola kinézete erősen megosztotta a lakosságot Nagy Sándor szerényen annyit nyilatkozott: 'Nekem tetszik…' Végezetül szeretnénk sok sikert kívánni Nagy Sándornak további politikai pályafutásához. Erősen reméljük, hogy az Együtt 2014 számításba veszi, mint lehetséges kormányzati szakembert, hiszen ebben az esetben nem szükséges tovább pitiáner szegedi ügyekkel bajlódnia. Ő is jól jár és mi szegediek is" - írják a sajtóanyagban.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.