Közélet

Latorcai Csaba: a civilek jövőre is közel 45 milliárd forintra pályázhatnak

Latorcai Csaba: a civilek jövőre is közel 45 milliárd forintra pályázhatnak

2012. december 10., hétfő
Latorcai Csaba: a civilek jövőre is közel 45 milliárd forintra pályázhatnak

Egyszerűbbé és gyorsabbá vált a civil szervezetek támogatását célzó pályázati eljárás – erről is szólt Latorcai Csaba Szegeden. A helyettes államtitkár elmondta, a nemzetiségi civil szervezetek január közepéig pályázhatnak, például kulturális kezdeményezések támogatására.

Idén 45 milliárd forintnyi forrás állt rendelkezésre az állami büdzsében támogatási lehetőségként a civilek számára. Nagyságrendileg ez az összeg lesz megpályázható jövőre is, tehát érdemes a civileknek figyelni a különböző pályázati lehetőségeket. A Nemzeti Együttműködési Alap (NEA) 2013-as működési pályázatait november elején hirdették meg, a beadási határidő hamarosan lejár. „Ez egy nagyon nagy lehetőség, több mint másfél milliárd forint áll a civil szervezetek rendelkezésére kifejezetten működési támogatásra, amiből például rezsiköltséget tudnak finanszírozni” – tájékoztatott

Latorcai Csaba

. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára a hétvégén Szegeden tartott KDNP-s rendezvényen elmondta, januárban írják ki az adományok normatív kiegészítésére vonatkozó NEA-pályázatot. Ez arra ad lehetőséget, hogy azok a civil szervezetek, akik az előző évben magánszemélyektől vagy gazdasági társaságoktól adományt gyűjtöttek, ezt bizonyos mértékig kiegészíthetik. „Ezzel is ösztönözni akarjuk a civil szervezeteket, hogy álljanak a saját lábukra, és próbáljanak a környezetükből olyan támogatókat gyűjteni, akik akár természetben, például önkéntes munkával, vagy anyagilag is segíti ezeket a szervezeteket” – mondta el portálunknak Latorcai. Jövő év elején írják ki a civil szervezetek számára az úgynevezett programfinanszírozási pályázatot, ami több százmillió forintos keretösszegű lesz. „Úgy gondolom, sikerült egy új pályázati rendszert kialakítani a Nemzeti Együttműködési Alap létrehozásával, ami egyrészt lényegesen kevesebb bürokratikus elemet tartalmaz, sokkal felhasználóbarátabb és lehetőség van arra, hogy a 2013. évi támogatásokról a döntések már márciusban megszülethessenek. Ez azt jelenti, hogy már áprilisban meg lehet kötni a pályázatokat, míg előfinanszírozás esetén pedig a támogatás átutalása történhet meg” – részletezte.

Nemzetiségek is pályázhatnak

Latorcai Csaba portálunknak kifejtette, a kormány a nemzetiségi civil szervezeteket is célzottan, külön pályázati konstrukció révén kívánják segíteni, több mint százmillió forintos keretösszeggel. „Kifejezetten a nemzetiségi kultúra megismertetésére, kulturális rendezvényekre, nemzetiségi közösségek erősítésére egy 85 millió forintos keretösszegű programfinanszírozási pályázatot is meghirdettünk az elmúlt napokban. Ezeknek a pályázatoknak a beadási határideje január közepe, és az Emberi Erősforrások Támogatáskezelő honlapjáról lehet tájékozódni a részletes pályázati feltételekről” – közölte. A nemzetségi civil szervezetek működési támogatásukhoz 100 ezer forinttól több millió forintig nyerhetnek támogatást, míg a kulturális programokra több tízmilliót is megítélhetnek számukra. „Magyarország a nemzetiségekre olyan velünk együtt élő kulturális sajátossággal rendelkező csoportokra tekint, akik az összmagyar kultúrát gazdagítják. Kifejezett állami feladat és kötelezettség ennek a kulturális sokszínűségnek a megerősítése és megőrzése. A nemzetiségeink védelmét úgy tudjuk ellátni, hogyha az asszimilációt lassítjuk. Az asszimilációt pedig csak úgy tudjuk lassítani, hogyha erősítjük a közösségeiket” – fogalmazott a helyettes államtitkár. A nemzetiségi pályázatok eredménye február végére várható, ami azt jelenti, hogy április végére a támogatásokat is átutalják.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.