Közélet

Tiltakozik a Magyar Színházi Társaság Bátyai Edina leváltása ellen

Tiltakozik a Magyar Színházi Társaság Bátyai Edina leváltása ellen

2012. november 30., péntek
Tiltakozik a Magyar Színházi Társaság Bátyai Edina leváltása ellen

Tiltakozik a Magyar Színházi Társaság az ellen, hogy szombaton elmozdíthatják posztjáról Bátyai Edinát, a Szegedi Szabadtéri Játékok és a Regionális Összművészeti Központ (REÖK) igazgatóját.

A szakmai szervezet az MTI-nek pénteken eljuttatott közleménye szerint számukra ez a lépés "elfogadhatatlan", tiltakoznak a véleményük szerint "szakmaiatlan és értéket romboló politikai erődemonstráció ellen". Mint írják, a Magyar Színházi Társaság elnöksége megdöbbenve értesült arról a szándékról, hogy a szegedi közgyűlés Fidesz frakciója kezdeményezi a Szegedi Szabadtéri Játékok igazgatójának leváltását. A szakmai szervezet felhívja a figyelmet arra, hogy olyan időszakban kezdeményezik ezt az intézkedést, amikor a 2013-as Szegedi Szabadtéri Játékok előkészületei (műsorterv, alkotók felkérése, szerződtetése, a produkciók tervei és az azokra vonatkozó közbeszerzési eljárások) már csaknem befejeződtek, a jegyeket október óta értékesítik. "Így arra kell gondolnunk, hogy sem az intézkedést kezdeményezők, sem a jelöltek nem értenek a dolgukhoz, nem látják át ennek a fontos kulturális intézménynek a működési rendjét és a felelősség mértékét, közvetve kárt okoznak ezzel Szeged városának is" - olvasható a közleményben. Mint írják, az előterjesztők nem számolnak a felmentésnek az egész fesztiválra ható anyagi és erkölcsi következményeivel, és azzal sem, hogy a Szegedi Szabadtéri Játékok olyan nézőszámokat mutat az előző években, ami ritkaság a magyar kulturális életben. "Az alaptörvény Szabadság és felelősség fejezetének X. cikkében az áll, hogy Magyarország biztosítja a művészeti alkotás szabadságát. Eszerint az alkotónak joga van a szabad alkotáshoz, joga van művének kiállításához és a befogadónak a szabad véleményformáláshoz" - hangsúlyozza a közlemény. Kiemeli: egy műalkotás esztétikai és világnézeti megítélése nem lehet oka egy ilyen felelőtlen intézkedésnek. A Szegedi Szabadtéri Játékok tulajdonosi jogait gyakorló szegedi önkormányzat kulturális bizottsága szerdán 6:2 arányban

Bátyai Edina

leváltását javasolta, a város közgyűlése szombaton dönt arról, napirendre veszi-e a kérdést. A jelenlegi igazgató helyére

Kelemen Csaba

színművész, az egri Agria Játékok Közhasznú Nonprofit Kft. igazgatója kinevezését javasolja az önkormányzati testület.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.