Közélet

Kövér László aláírta az országgyűlési törvényt

Kövér László aláírta az országgyűlési törvényt

2012. április 17., kedd
Kövér László aláírta az országgyűlési törvényt

Aláírta a köztársasági elnök feladatait ellátó házelnök az országgyűlési törvényt kedden - közölte Altorjai Anita, az Országgyűlés sajtófőnöke az MTI-vel.

A parlament hétfőn fogadta el az új országgyűlési törvényt, amely alapján év végéig meg kell választani a háznagyot, aki a házelnök politikai helyettese lesz, és ki kell nevezni a főigazgatót, aki pedig az Országgyűlés Hivatalát vezeti majd. A képviselők 255 igen és 70 nem szavazattal fogadták el a Fidesz és a KDNP kezdeményezte előterjesztés minősített többséget igénylő rendelkezéseit; a törvény újraszabályozza egyebek mellett az Országgyűlés működését, a képviselők jogállását és javadalmazását. Rendelkezik a jogszabály a parlamenti bizottságok működési rendjéről is. Újdonság, hogy létrejön a nemzetiségeket képviselő bizottság, amelynek tagjai a nemzetiségi listáról mandátumot szerző képviselők, valamint a nemzetiségi szószólók lesznek. A parlament döntése értelmében 2013. január 1-jén létrejön az Országgyűlési Őrség is, amely házelnök irányítása alatt álló fegyveres szerv. Az új országgyűlési törvény úgy rendelkezik, hogy az önálló költségvetési szervként működő őrségnek feladata lesz egyebek mellett a házelnök személyi védelme, az Országház és az Országgyűlési Irodaház biztosítása, tűzbiztonsági és protokolláris feladatok ellátása. A jövőben a korábbiaknál erősebb fegyelmezési jogköre lesz a plenáris ülést levezető elnöknek: ha a képviselő a felszólalása során kirívóan sértő kifejezést használ, vagy e kifejezés súlyos rendzavaráshoz vezet, a levezető elnök javasolhatja az Országgyűlésnek az érintett politikus kizárását az ülésnap hátralévő részéből, amiről a plénum vita nélkül határoz. Ha a képviselő a parlament ülésén fizikai erőszakot alkalmazott, illetve közvetlen fizikai erőszakkal fenyegetett, vagy arra hívott fel, az ülést vezető elnök javasolhatja - első alkalommal legfeljebb három napra - a képviselő jogai gyakorlásának felfüggesztését, az ülésnapról való kizárást és vele szemben - maximum egyhavi tiszteletdíjával egyenlő - pénzbírság kiszabását. Az új rendelkezések alapján jövő év január 1-je helyett csak a következő ciklusban lépnek életbe a parlamenti képviselők javadalmazásának új szabályai. Ettől fogva a képviselők kevés kivétellel csak országgyűlési munkájukért kaphatnak majd pénzt. A következő - már csak 199 tagú - Országgyűlésben a 232 ezer forintos tiszteletdíjat a helyettes államtitkárokéval megegyező, jelenleg bruttó 750 ezer forintos juttatás váltja fel, a bizottsági munkáért viszont nem jár majd pénz, sőt a tiszteletdíj arányosan csökken, ha a képviselő ülésszakonként a bizottsági ülések több mint felén, de legalább három ülésen nem vesz részt. Választókerületi pótlék helyett üzemanyagkártyát kapnak a képviselők, a 116 ezer forintos lakhatási támogatás helyett pedig a parlament hivatala biztosít majd legalább 35, legfeljebb 50 négyzetméteres lakást, vagy havonta maximum 187 ezer forintért hotelszobát azoknak a képviselőknek, akik nem rendelkeznek fővárosi lakóingatlannal és közeli hozzátartozójuknak sincs ilyen. A parlament tovább növelte az új szabályokkal egyébként is jól járó - a következő ciklustól az ideinél legalább 10-25 százalékkal több pénzből gazdálkodó - frakciók támogatását. A következő ciklustól minden képviselőcsoport megkapja havonta a képviselői alapdíj tízszeresét: 7,5 millió forintot, ezen felül a kormánypártok képviselőnként az alapdíj 20 százaléka helyett 25 százalékra tarthatnak igényt, az ellenzéki frakciók pedig 30 százalék helyett 35 százalékra. A képviselőcsoportok emellett képviselőnként a tiszteletdíj 15 százalékának megfelelő ellátási keretet kapnak az Országgyűlés hivatali szervezetének költségvetéséből. Szintén a végszavazás előtt törölték a jogszabályból, hogy a frakciók működését segítő alkalmazottak száma nem lehet több a képviselőcsoport létszámánál. Egy hétfőn elfogadott házszabály-módosítás értelmében ebben a ciklusban nem alakíthat képviselőcsoportot a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció (DK).

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.