Hírzóna

Advent első vasárnapján Orbán Viktor és unokája együtt gyújtottak gyertyát

Advent első vasárnapján Orbán Viktor és unokája együtt gyújtottak gyertyát

Tóth Norbert
Szerző: Tóth Norbert
2023. december 4., hétfő
Advent első vasárnapján Orbán Viktor és unokája együtt gyújtottak gyertyát

Advent első vasárnapján Magyarország kormánypárti politikusai sorra közölték közösségimédia-oldalaikon az adventi gyertyagyújtásról szóló képeiket.

Fotó: Orbán Viktor Facebook oldala

 

Különleges ez az év, hiszen rendhagyó módon advent negyedik vasárnapja december 24-re esik. Az adventi koszorú négy gyertyája Jézus eljövetelének közeledtét szimbolizálja, és mindegyiknek megvan a maga jelentése. 

Orbán Viktor miniszterelnök Facebook oldalán osztotta meg az első adventi gyertya meggyújtásának pillanatát, méghozzá unokája jelenlétében.

Bercivel meggyújtottuk az első gyertyát.

 

Hasonlóképpen jelentkezett be saját oldalán Novák Katalin köztársasági elnök is, aki az adventi koszorúról osztott meg képet.

 

Az ünnep ott van, ahol várnak rá. Nemcsak a naptárban, hanem az adventi csendben. A koszorú első gyertyája Makón is lángra lobbant. Békességet és áldott adventi készülődést kívánok mindenkinek!

- írta Lázár János építési és közlekedési miniszter a Facebook felületén.

 

Szentkirályi Alexandra, kommunikációért felelős kormánybiztos, kormányszóvivő azt írta, hogy "Adventkor, a várakozás idején elcsendesedik a világ, megnyugvást és békét remélve."

Az első, a hit gyertyája üzeni: egyszer minden vihar véget ér és a felhők mögül utat tör a fény.

 

"Várakozás a szemekben" - jelent meg a szöveg Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetőjének bejegyzése mellett, amelyben advent első vasárnapját ünnepelték.

 

A megemlékező kormánypolitikusok sorából Gulyás Gergely, miniszterelnökséget vezető minszer sem maradhatott ki.

 

Elkezdődött. Várjuk nagyon.

-írta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Facebook oldalán, ahol egy koszorús képpel jelentkezett advent első vasárnapján.

 

Van véleménye Önnek is témában? Várjuk levelét: velemenyszegedma@mediaworks.hu

Borítókép: Orbán Viktor Facebook oldala

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.