Bosszankodnak a szegediek – naponta több automatát is javítgatni kell

2017. augusztus 7., hétfő • Cikk nyomtatása • Küldés e-mailben
Fotó: Gémes Sándor

cof

Mivel a Szegeden kihelyezett 136 automatát külön-külön számítógépként kell felfogni, napi szinten várható, hogy néhány berendezéssel gondok akadnak – mondja Majó-Petri Zoltán, az SZKT ügyvezetője. Egy automatát már áthelyeztek lakossági kérésre, és még több ilyenre lehet példa.

A két hónapja működő parkolórendszer már egy nagy üzemzavaron túl van, s ahogy Majó-Petri Zoltán, a Szegedi Közlekedési Kft. ügyvezetője felidézte, akkor több mint 40 automatánál nem lehetett jegyet váltani egy biztonsági szoftverfrissítés után. A német gyártó berendezései akkor nemcsak Szegeden álltak le egyébként, hanem az Egyesült Arab Emírségekben is, ahova 3800 automatát szállított ugyanaz a társaság. „Ez egy komplex rendszer, több szolgáltatónak kell együttműködnie, így banknak és a mobilszolgáltatónak, ráadásul a szoftveres környezet is bonyolult. Az eddigi tapasztalatokat elemezve elmondható, a telepített 136 automatából napközben 132-134 berendezés folyamatosan működőképes, vagyis akadnak meghibásodások. Éppen ezért tartalék kijelző, érmevizsgáló és nyomtató is van Szegeden, hogy szükség esetén cserélni tudják azokat a kollégáink” – részletezte.

Naponta átlagosan 2400-2600 parkolójegyet váltanak Szegeden, bankkártyás tranzakcióból pedig 3-400 van napi szinten, amelynek a lassúságát is többen kritizálták az SZKT-nél. Ez utóbbival kapcsolatban az ügyvezető elmondta, mivel több rendszer kommunikál egymással, nem is várható, hogy ez gyorsabbá válik. „Már megtanulták a szegediek, hogy ez a folyamat 15-20 másodperc, de a papíralapú szelvény kilyukasztása és szélvédőre kihelyezése sem volt gyorsabb” – jegyezte meg. Szintén kifogásolták a lakosok azt az új gyakorlatot, hogy maximum 4 órát lehet parkolni, akár jegyet váltunk, akár a mobilparkolást választjuk. Majó-Petri megjegyezte, a közgyűlési többség döntött tavaly ősszel a napijegy megszüntetéséről, szerinte egyébként erre jogos igény a klinikák környékén lehet, ott ugyanis nem kalkulálható, hogy mennyit kell várni egy vizsgálatra. A statisztikákból kiderül, hogy naponta 70-80 autós parkol 4 órát, a többség annál kevesebben. Kérdésünkre Majó-Petri Zoltán elmondta, átlagosan 2000 parkolást indítanak el mobiltelefonról minden hétköznap, ezek 10%-ánál kitöltik a négy órát, azt azonban nem lehet tudni, hogy a start-stop rendszert még szoknia kell egyeseknek, vagy tényleg ennyi időt akarnak várakozni.

Megtudtuk, ha egy automata nem működik, akkor 20 percen belül kiszállnak a helyszínre a szakemberek, és elhárítják a hibát, vagyis fél órán belül újra működőképes a berendezés. Az is kiderült az elmúlt időszak tapasztalatai közé tartozik, hogy napi szinten többen is roncsolt érmékkel próbálnak parkolójegyet váltani, amivel egy dolgot lehet elérni, le lehet bénítani ideiglenesen az automatát.

A zsinagógánál már egy automatát áthelyeztek lakossági kérésre, ott arra panaszkodtak, hogy túl sokat kellett gyalogolni a berendezésig, de több hasonló ügyet vizsgál az SZKT, például az IH környékén.

Ugrás az oldal tetejére

Hozzászólások

Eddig 47 hozzászólás érkezett.

Kattintson ide! (automatikus fordítás)


Kattintson ide a kép beszúrásához.

A SZEGEDma.hu tekintettel van a személyiségi jogokra, elutasítja a gyűlöletkeltést és az uszítást. Kérjük, tegyen így Ön is, hiszen a hozzászólást saját felelősségére írja!
Ön a(z) 107.22.30.57 IP címről szól hozzá.

  • 47. NP hozzászólt ekkor: 2017. augusztus 9., szerda, 20:27
    Válaszolok

    leiter jakab
    Nem értem a 44. kommentedet.
    A csekély értelmű “nem NP” nekem tulajdonít olyan kommenteket amiket nem én írtam – de tőle ezt már megszoktuk. Ha valaha a büdös életben találkozott volna a stilisztikával, vagy mondana neki valamit az “Így irtok ti” akkor nem égetné magát, de ennyire képes…. (Egy közepesen egyedi nicknevet sem volt képes kitalálni…)

    Egyébként: nem ismertem a nickneved körüli “legendáriumot”, de mindegy is. Nálatok ott a kondában úgy sincs jelentősége….engem meg nem érdekel.

  • 46. mert csak hozzászólt ekkor: 2017. augusztus 9., szerda, 20:11
    Válaszolok

    45.!
    …Ez tényleg szellemi szerénységre vall…

    …Miután nem ismersz fel 3 különböző stílust (“- Megint három néven szóltál be ugyanannak.”), ráadásul 2 kommentelőt bízvást (a produktumok alapján) mondhatok különbnek Nálad, anélkül, hogy magamat is oda soroltam volna!, ez tényleg szerény!
    Aztán meg a stílus (viselkedés)-azt mondják-maga az Ember, így “akaratlanul” -a szánalmas- mégis másképpen értelmezendő!
    …”Te csak vicces vagy”… és Önmagadat melyik kategóriába sorolod?, már csak a mihez tartás végett is!

  • 45. nem NP hozzászólt ekkor: 2017. augusztus 9., szerda, 19:23
    Válaszolok

    43. “Szánalmas a hatökörséged.” Ez nem a személyről, hanem a viselkedéséről szól!
    beszólós NP-t, azaz magadat tartod másoknál különbnek? Ez tényleg szellemi szerénységre vall.:)
    Te csak vicces vagy, mégis magadra vetted a szánalmas hatökörséget. :)

  • 44. leiter jakab hozzászólt ekkor: 2017. augusztus 9., szerda, 19:11
    Válaszolok

    np továbbra is,olyas valakivel lehet vitatkozni akinek érvei is vannak és azt nem doronggal védené meg!Nem voltál véletlen munkásőr? Ennyire csak azok lehetnek elfogultak akik az utód un. szocik [előtte] komcsik emlőin vagy más fontos szervén csüngtek.A bányászbékához vedd igénybe a gyors felvonót,hogy a szintjére feljuss.Többek között ezért nem is kell az alföldi széles rónaságon kilátó. Abból legalább marad valami,ellentétben szeretteid által kreált un. automatákból,csak a példád okán amit szállítottál.
    beszóloknak: tán olvastad ifj.Tóth Béla könyvét a magyar anekdota kincsről?Briliroztál…

  • 43. mert csak hozzászólt ekkor: 2017. augusztus 9., szerda, 18:55
    Válaszolok

    …Hogy Ki a szánalmas?, többnyire (és eseted nem kivétel) az, aki ilyen “nem NP”-s kommenteket ír, amivel bizonyítja, a magánál különbeket nevezi szánalmasnak! Tényleg szánalmas az ökörség(ed).

  • 42. mert csak hozzászólt ekkor: 2017. augusztus 9., szerda, 18:32
    Válaszolok

    Tudod 39. “Csíkoska”, régebben, amikor még az ilyen “rigmusok” járták:
    …. “ha nem figyelsz oda, még a szemedet is kilopja”
    vagy
    ….”magyar ember nem lop, csak szerez”,
    nagyjából értette mindenki, hogy miről van szó, de most, amikor azt mondja Valaki:
    ….”törvényt alkottam róla, amit kapok vagy elveszek, az nekem jár”,
    ezt ugyan tudják az emberek, hogy mit jelent, csak nem akarják érteni!
    Egyébként egy “polgi” mindig jobban (árgus) szem előtt van, így aztán nem csak a “zsákja” hanem a “mozgástere” is kisebb!

  • 41. nem NP hozzászólt ekkor: 2017. augusztus 9., szerda, 17:04
    Válaszolok

    “34. NP … azt hiszed, hogy az itt föltett kérdéseidre az érintettek közül bárki is válaszol.
    38. mert csak … Valaki minden kérdésére (elfogadható) választ szeretne kapni,
    40. beszólok: .. Az intelligenseknél az leiter jakab!”
    - Megint három néven szóltál be ugyanannak.
    Szánalmas a hatökörséged. :)

  • 40. beszólok hozzászólt ekkor: 2017. augusztus 9., szerda, 15:54
    Válaszolok

    Az intelligenseknél az leiter jakab! :)
    Ez egy tudatlannak a félrefordítása után terjedt el!
    A „Jakobs Leiter” (Jákób lajtorjája) kifejezést hitte személynévnek az ostobája! :)

  • 39. CsikospoloSs hozzászólt ekkor: 2017. augusztus 9., szerda, 15:46
    Válaszolok

    Mertcsak,jól látod,
    A háttérhatalom-e
    Ugye hogy jól látom?

  • 38. mert csak hozzászólt ekkor: 2017. augusztus 9., szerda, 15:12
    Válaszolok

    Már az is egy irreálisnak tűnő elképzelés, hogy Valaki minden kérdésére (elfogadható) választ szeretne kapni, főleg úgy, hogy ezen a Fórumon teszi fel, az meg “mókás”, hogy ha beérkezik egy-egy “válaszocska”, akkor meg az okoz gondot!
    Arról nem is beszélve, hogy nagyon sokan tudják, a zsebeikből “kikotort” pénzecskéjük nagyobbik része nem a város “zsákjában” landol!
    Hiába a “strucc-politika”, nem változik a lényeg: nem a városé a nagyobb zsák(mány)!

  • 37. CsikospoloSs hozzászólt ekkor: 2017. augusztus 9., szerda, 14:51
    Válaszolok

    Mp, tőled konkrétan mennyit lopott a fidesz?$orold fel tételesen.

  • 36. CsikospoloS hozzászólt ekkor: 2017. augusztus 9., szerda, 14:49
    Válaszolok

    Mp,vel meg nem kell foglalkozni,már a DM.en is kavart,miatta nem lehet oda írni jó ideje már.

  • 35. CsikospoloS hozzászólt ekkor: 2017. augusztus 9., szerda, 14:47
    Válaszolok

    Nem 3;2 mrdot, hanem 32 milliárd ot..

  • 34. NP hozzászólt ekkor: 2017. augusztus 9., szerda, 14:31
    Válaszolok

    leitner jakab

    Az idiotizmusnak mindenképpen minősített esete, ha azt hiszed, hogy az itt föltett kérdéseidre az érintettek közül bárki is válaszol.
    Közölném veled, hogy a te pénzedet lopják Kopáncsnál is…..

  • 33. leitner jakab hozzászólt ekkor: 2017. augusztus 9., szerda, 14:12
    Válaszolok

    32.NagyPofájú- nak(amint korábban leírták)
    Nem ,nem teszem fel a kérdést,mert nincs összefüggés a két dolog között.Továbbá választ szeretnék kapni minden kérdésemre, amíg az ÉN pénzem lopják!Itt a városban!
    Kopáncson a Niagara vízesést is csinálhatják vagy csillagvizsgálót azután lehet fikázni.

  • 32. NP hozzászólt ekkor: 2017. augusztus 9., szerda, 11:18
    Válaszolok

    leitner jakab

    Ezek az általad föltett kérdések egy részére (kire szabták..) természetesen nem vársz választ mert sejtetsz, más részének csak utána kellene nézned (kik bírálták…) és tudnád.
    De a célod nem ez, hanem egy jó kis mószerolás.
    ” Ja a csúnya állam kurtítja Por támogatását, arról pedig szó sem essen ,hogy 3,2 milliárdot kifizetett a prudens városi gazdálkodás okán!!!” – ez mit is jelent pontosan?

    A kopáncsi körfelüljáróba álmodott kilátó kapcsán is fölteszed ugyanezeket a kérdéseket?

  • 31. leitner jakab hozzászólt ekkor: 2017. augusztus 9., szerda, 10:51
    Válaszolok

    Néhény kérdés felmerült a”beruházás”kapcsán!
    Mikor és kire szabták a beszállítói szerződést.Kik ill. ki bírálta el, ez
    vélhetően nevesíthető!
    €-ban számolták-e el? Már azért is praktikus,mert a kenőpénzt nem kellett konvertálni,mehetett a megadott szlára egyből. A gyártó garanciális,szavatossági kötelezettségéről szó nem esett!Majd a 20 perces javítás ugye ez a frankó válasz.A beszedett forintocska hol landol? Végül mi a jogi alapja a sarcnak? Ja a csúnya állam kurtítja Por támogatását, arról pedig szó sem essen ,hogy 3,2 milliárdot kifizetett a prudens városi gazdálkodás okán!!! Jó újságírói téma, utánajárni kellene.

  • 30. Figyelő hozzászólt ekkor: 2017. augusztus 8., kedd, 17:55
    Válaszolok

    A Petri Majó meg ingyen parkol?
    A magyarázkodása meg üres duma!

  • 29. barna jános hozzászólt ekkor: 2017. augusztus 8., kedd, 14:48
    Válaszolok

    Polgárok,ha a demokratikus diktátornak megfelel, akkor Nektek is meg kell feleljen!! Éljen a Demokratikus Centralizmus.Más kérdés,hogy a szerkentyűk jók avagy nem jók.A nagyembernek és Petri-Ma(jó)nak jó!Mit szaporítsuk a szót? Eddig sem a zömért dolgozott az első ember ,hisz Ő a király, vivát! Éljen Kossuth Lajos!!

  • 28. József hozzászólt ekkor: 2017. augusztus 8., kedd, 09:52
    Válaszolok

    23. 480 forint hozzászólt ekkor: 2017. augusztus 8., kedd, 08:42
    ” A balmagyart is pótolni kell a nyugdíjasok további hülyítésért.”

    Azokat már elintézte a fidesz, már akit lehetett, mert akinek van esze azt biztosan nem.

Ugrás az oldal tetejére