Molnár Zsolt Szegeden: nem lesz vita a nyilvánosság előtt (FRISSÍTVE)

2017. július 31., hétfő • Cikk nyomtatása • Küldés e-mailben
Fotó: Kovács Ferenc

botka_molnar004kf

Molnár Zsolt, az MSZP elnökségi tagja hétfőn Szegedre utazott, hogy Botka Lászlóval, pártja miniszterelnök-jelöltjével egyeztessen nézeteltérésükről. Hosszasan egyeztetett a két politikus az MSZP helyi székházában. Molnár szerint a párt egysége a legfontosabb, ezért a nyilvánosság előtt nem fognak stratégiai vitákat folytatni.

Az MSZP szegedi irodájában folytatott megbeszélés után Botka László - ahogy már megszokhattuk tőle az utóbbi időben – csak az általa barátinak tartott sajtónak nyilatkozott, Molnár Zsolt vele ellentétben szóba állt minden újságíróval a zárt ajtók mögött folytatott tárgyalást követően.

A politikus sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy a Honvéd a Balmazújvárossal 2-2-t játszott, ami megbántotta, valamint kiemelte, hogy a vízilabda-válogatott ezüstérme sem dobta fel.

Molnár Zsolt azt nyilatkozta, hogy másfél órás megbeszélést folytatott Botka Lászlóval, illetve leszögezte, hogy együtt dolgoznak Orbán Viktor és a NER leváltásáért, mivel szavai szerint számukra csak az ország számít és a szocialista párt egysége.

Kiemelte, hogy támogatja a szocialista miniszterelnök-jelöltet és minden eszközzel segíteni fogja a munkáját, és amiben a pártkongresszuson maradtak, az a járható út és a nyilvánosság előtt semmilyen stratégiai vitát nem folytatnak. Emellett a következő időszakban közösen dolgoznak szakmai-politikai kérdésekben, biztonságpolitikai és nemzetbiztonsági stratégiát fog készíteni, amiről egyeztetni fog a kormányfő-jelölttel és együtt fogják megoldani a fontos kérdéseket.

“Nincs köztünk személyes konfliktus és a nyilvánosság előtt többet semmi olyan ügy, semmi olyan vélemény nem fog napvilágot látni, ami korábbi döntéseket megkérdőjelezi, csak a párt belső fórumait fogjuk használni arra, hogy az ilyen jellegű kérdéseket megvitassuk” – fogalmazott Molnár Zsolt. Hozzáfűzte: biztos benne, hogy Botka László fogja leváltani Orbán Viktort és jövő nyáron már a megalakult első Botka-kormány sajtótájékoztatóját fogja tartani.

Kérdésre válaszolva elmondta, hogy ha Molnár Gyula hatszemközti tárgyalásra tart igény köztük és Botka László közt, részt fog rajta venni, de azt gondolja, hogy a maguk részét megbeszélték Botkával, nyitott kérdés nem maradt.

Hangsúlyozta, hogy mivel tagja az MSZP országos elnökségnek, biztonságpolitikával foglalkozik, valamint bizottságot vezet, a stratégia elkészítésében részt fog venni, támogatja Botkát, a következő időszakban pedig az országos elnökségtől kapott feladatokon dolgozik majd, illetve szakmai politikára fog koncentrálni.

“Nem személyes volt ez a kérdés, azt kommentálják, amit nyilatkoztunk, ne azt, amit mögé gondolnak” – zárta gondolatait Molnár Zsolt.

Botka László: Molnár Zsolt “teljes mellszélességgel” támogatja az MSZP szövetségi politikáját

Botka László, az MSZP miniszterelnök-jelöltje és Molnár Zsolt, a párt országos elnökségének tagja között az a megállapodás született hétfőn, hogy Molnár Zsolt “teljes mellszélességgel” támogatja a szocialisták szövetségi politikáját.

Ezt Botka László közölte az MTI-vel, miután a két politikus Szegeden egyeztetett. Az MSZP miniszterelnök-jelöltje jelezte: az ügyet lezártnak tekinti. Közölte, a szövetségi politikát a párt májusi kongresszusa fogadta el egy határozatban.

Botka László tájékoztatása szerint Molnár Zsolt, aki az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának elnöke is, azt közölte vele, hogy ezután csak biztonságpolitikai szakkérdésekkel kíván foglalkozni. A miniszterelnök-jelölt megjegyezte, ő hívta Szegedre hétfőn Molnár Zsoltot.

A két politikus között azután élesedett ki a konfliktus, hogy Botka László a 168 óra című hetilapnak adott, a múlt héten megjelent interjúban azt mondta, nem tűri pártjában az árulást és a kollaborációt a Fidesszel. A szegedi polgármester az MSZP álláspontjával ellentétesnek minősítette Molnár Zsoltnak egy a szövetségi politikával kapcsolatos nyilatkozatát. Molnár Zsolt abszurdnak nevezte Botka László nyilatkozatát.

Korábban írtuk:

Molnár Zsolt az MTI-nek korábban elmondta, hogy mielőbb rendezni kell az MSZP-n belüli vitákat. A politikus közölte: semmilyen személyes ellentéte nincs Botka Lászlóval, de azt szeretné, ha a stratégiai kérdéseket személyesen, illetve a MSZP testületei előtt beszélnék meg, nem pedig a nyilvánosság előtt.

“Célunk közös, a NER (Nemzeti Együttműködés Rendszere) és Orbán Viktor kormányfő leváltása” – szögezte le a politikus. A Molnár Zsolt és Botka László közötti konfliktus a múlt héten került napvilágra a sajtóban. A párt miniszterelnök-jelöltje a 168 órának adott interjújában beszélt a közte és Molnár Zsolt közötti nézeteltérésekről, és leszögezte: nem tűri az árulást.

A Népszava honlapján a hétvégén jelent meg, hogy Molnár Gyula MSZP-elnök keddre magához rendelte Botka Lászlót és Molnár Zsoltot.

Ugrás az oldal tetejére

Hozzászólások

Eddig 31 hozzászólás érkezett.

Kattintson ide! (automatikus fordítás)


Kattintson ide a kép beszúrásához.

A SZEGEDma.hu tekintettel van a személyiségi jogokra, elutasítja a gyűlöletkeltést és az uszítást. Kérjük, tegyen így Ön is, hiszen a hozzászólást saját felelősségére írja!
Ön a(z) 107.22.30.57 IP címről szól hozzá.

  • 31. okosabbnálam hozzászólt ekkor: 2017. augusztus 2., szerda, 08:51
    Válaszolok

    30.bosszúállóbotka

    Ezt a folyékony hazudozást valamilyen OKJ-s tanfolyamon tanítják, vagy a fideSS pártszemináriumon? Százalékot kapsz Rogántól a letelepedési kötvényekből? Mennyit? :-)

  • 30. bosszúállóbotka hozzászólt ekkor: 2017. augusztus 1., kedd, 17:06
    Válaszolok

    27. NP! Rogán-né nem uszít a gazdagok ellen és nem skandál Rákosi szövegeket.
    Sarka Katát és Vajna Tímeát sem akarja kicsinálni irígységből.
    Botka évente átlag négyszer jár luxusüdülésékre és Botkáné 25 milliós luxusdzsippel járja a várost az ingyen parkolóbérlettel.

  • 29. Csikosabbb hozzászólt ekkor: 2017. augusztus 1., kedd, 16:49
    Válaszolok

    Balszélső focista,újabban nem ehsegmenetelsz?

  • 28. SP hozzászólt ekkor: 2017. augusztus 1., kedd, 16:10
    Válaszolok

    A jövő: “nem lesz vita a nyilvánosság előtt” De felveszik, mint az őszödi beszédét.

    Meglehet,
    hogy Molnár Zsolt, a nemzetbiztonsági bizottság szocialista elnöke majd sajnálatosnak fogja nevezi a kiszivárogtatást.
    (ami nemzetbiztonsági feladata is lenne)

    Majd megismerhetjük később a tanácselnöki beszéd stílus azonos tartalmát, ami várhatóan hasonló lesz, mint Fletóé: pl.

    “..Őrületbe kergetjük egymást bizonyos pontokon, hogy összeszedjük a szükséges mennyiségű pénzt a kollégákkal, hanem amikor mennek a politikai egyeztetések, húzzatok már a picsába ezzel! Gyerünk előre! Nincsen sok választás.

    Azért nincsen, mert elkúrtuk. Nem kicsit, nagyon. Európában ilyen böszmeséget még ország nem csinált, amit mi csináltunk.

    Meg lehet magyarázni, nyilvánvalóan végig hazudtuk az utolsó másfél-két évet…”

    http://www.irodalmilap.net/?q=cikk/gyurcsany-szokimondo-oszoedi-beszedenek-teljes-szoevege-4

  • 27. balszélső hozzászólt ekkor: 2017. augusztus 1., kedd, 15:29
    Válaszolok

    Rolexes! Rogán-né Rollex órája és az 500 eurós cipője a közel 2 és félmilla per éjszaka, egy római luxusszállóban nem szúrja a szemed? csak Botka Pobjeda órája? Mi vagy te ló?, hogy szemellenződ van? az a bajod , hogy mindent narancsszínben látsz a kollégáiddal együtt .. a korrektséget hírből sem ismered … ismeritek

  • 26. Rövid tűzszünet hozzászólt ekkor: 2017. augusztus 1., kedd, 14:17
    Válaszolok

    24. Látszik hogy továbbra sem tudják elviselni egymást. Pártutasításra “békültek” ki.

  • 25. Rövid tűzszünet hozzászólt ekkor: 2017. augusztus 1., kedd, 14:14
    Válaszolok

    Annyira kibékültek, hogy még közös tájékoztatót sem voltak hajlandóak tartani? A fotók alapján külön sunnyogtak ki a találkozóról, ahonnan a kiabálás nem hallatszott ki.

  • 24. Szilágyi Árpád hozzászólt ekkor: 2017. augusztus 1., kedd, 09:38
    Válaszolok

    Ilyen médiafigyelemben csinálhatot volna egy kis reklámot a városnak. Elmehettek volna a szabadtéri kulisszái mögött, vagy a Virágh teraszra elnyammogni egy frissen kisült, aranybarna Botka túróst.

  • 23. okoskodó hozzászólt ekkor: 2017. augusztus 1., kedd, 09:15
    Válaszolok

    22. Ő normális. A vörös Gőgös Gúnár nőtt túl nagyra.

  • 22. anker alfonz hozzászólt ekkor: 2017. augusztus 1., kedd, 08:57
    Válaszolok

    Maya Lilla de összementél,itt látva a dali Yeti mellett!Dali,mert a köcsögházáról is autóval a segge alatt kellett érkeznie, az ellenfél igazoltan Bp-ről jött[persze,hogy nem vonattal].Egy böcsületes káder nem utazik ingyen!!!Két megváltó,mint két dudás kissé soknak tűnik sic!

  • 21. balfékek hozzászólt ekkor: 2017. augusztus 1., kedd, 08:54
    Válaszolok

    20. Újhülye szerint még sok áruló van a pártban és környékén. Ha a szociknak a fele az, akkor még a 7%-ot is felezni kell!
    Majd a párton belül egyeznek meg a Fidesz beépített embereivel a színfalak mögött?
    A DK jövőre nem nyer ugyan választást, de az Mszpt biztos megelőzi parlamenti képviselők számában.

  • 20. Öregúr hozzászólt ekkor: 2017. augusztus 1., kedd, 08:25
    Válaszolok

    Vagy nem is volt áruló, Botka mégis lefideszbérencezte?
    Ilyet lehet az MSZP-n belül? De kérem!

  • 19. 7 % hozzászólt ekkor: 2017. augusztus 1., kedd, 07:32
    Válaszolok

    Az önjelölt tegnap is csak a bemagolt szöveget darálta le. Önálló gondolatokra képtelen.

  • 18. 7 % hozzászólt ekkor: 2017. augusztus 1., kedd, 07:29
    Válaszolok

    Ezek tartják magukat kormányzásra alkalmasnak, amikor ezer felé húznak és és egymással is acsarkodnak? Botka korrekt, partneri együttműködésre alkalmatlan.

  • 17. Kilépettbalos hozzászólt ekkor: 2017. augusztus 1., kedd, 00:20
    Válaszolok

    Ekkora szinjátékot.Hazudtak reggel, délben, este. Botka szétveri az mszp-t. Pitiáner presztizscsaták miatt.

  • 16. Öregúr hozzászólt ekkor: 2017. július 31., hétfő, 23:24
    Válaszolok

    Most akkor hogy, Botka lepaktált az árulóval?

  • 15. Botkista hozzászólt ekkor: 2017. július 31., hétfő, 22:34
    Válaszolok

    Hajrá Botka Laci! Csak így tovább.

  • 14. Zotmund hozzászólt ekkor: 2017. július 31., hétfő, 20:05
    Válaszolok

    Megfojtanak egymást egy kanál vízbe. Milyen álszent dolog ez a politika. csak még nem tudja ez a kolléga úr hogy hiába nagy búvár őt fogják lenyomni a víz alá. Aztán ott is pisloghat a búvár szemüvegen keresztül. Szánalmas.

  • 13. Ingyen ebéd hozzászólt ekkor: 2017. július 31., hétfő, 18:42
    Válaszolok

    Árulózás helyett a 7%-os demagóg önjelölt már újra felelőtlenül ígérget. Ez a populista szöveg cigánypártnak és a Párbeszédnek sem jött be. Az ingyengyógyszerrel együtt ez a rendszer csődbe és az IMF karjaiba sodorná az országot. És végleg lerombolná a munkamorált.
    http://www.facebook.com/drbotkalaszlo/photos/a.184797744874706.40094.122148514472963/1542405235780610/?type=3&theater

  • 12. Rolexes László hozzászólt ekkor: 2017. július 31., hétfő, 17:13
    Válaszolok

    Lehet, hogy a Rolexet Lázártól vette, az gyűjti őket, ha igaz?!

Ugrás az oldal tetejére