Labdarúgás: Dobesch "lefejelte" a HFC-t


A márciusi havazás miatti 15. fordulót pótolták a csapatok május első napján. Vásárhelyen a bajnoki címért küzdő Dunaharaszti MTK gárdája vendégszerepelt és alaposan megküzdve a lelkes hazaiakkal, végül begyűjtötte a három pontot.
Már az első percben megszerezhette volna a vezetést a hazai gárda,
Varga Máté
ugratta ki
Hanyecz Bencét
, aki már csak
Vasvári
kapussal állt szemben, de gyengére sikerült lövésébe a vendégek rutinos kapusa bele tudott ütni, majd a védők felszabadítottak. A hatodik percben megszerezte a vezetést a DMTK. Az üresen maradt
Mészáros
kapott labdát a jobb oldalon, aki remekül ívelt a hosszú oldalra és az érkező
Dobesch
fejelt a hazai kapuba, 0-1. Négy perc múlva újabb hazai lehetőség maradt ki,
Marton
bal oldali beadását
Szabó Márk
öt méterre a kaputól fejjel nem igazán találta el. A 12. percben
Vígh
kapus borzolta a hazai szurkolók idegeit, aki egy hazaadást rosszul rúgott ki, a labda Dabasi elé került, de a vendégek középpályása nagy helyzetben a kapusba lőtt. A negyedóra végén Dobesch csinált egy remek cselt a tizenhatos vonalánál, de lövését Vígh kapus szögletre ütötte. A beívelést Dobesch alig fejelte mellé. A lüktető iramú, izgalmas első negyedóra
Nagy András
20 méteres lövésével zárult, de Vasvári a jobb alsóba tartó labdát szögletre ütötte. A folytatásban mezőnyjátékkal teltek a percek, a vendégek többet birtokolták a labdát, de komolyabb helyzet egyik kapu előtt sem alakult ki. A 32. percben egy vendég támadás során a 16-osról visszagurított labdát
Grimm
alig lőtt mellé. Egy perc múlva egyenlített a hazai együttes. Szabó Márk kapott labdát a vendégek büntetőterületén belül, jobbal elemelte a labdát védője elől, majd ballal a hosszú sarokba lőtt, 1-1. Felélénkült a játék, amelyet
Rebecsák
ígéretes helyzetből leadott lövése is jelzett, de Szakál blokkolni tudott. A félidő utolsó eseményét Mészáros beadása jelentette, de Dabasi mellé fejelt. Szünet után helyzet nélkül telt el az első öt perc, de az első félidőhöz hasonlóan a hatodik (51. perc) ismét balszerencsét hozott a hazaiaknak, hiszen Rebecsák bal oldali szögletét Dobesch a hosszú oldalról fejelte a hazai kapuba, 1-2. A hazaiak vezetőedzője,
Dezső Ferenc
jogosan volt nagyon mérges, hiszen már a találkozó előtt nyomatékosan felhívta játékosai figyelmét arra, hogy a vendégek elsősorban pontrúgásokból veszélyesek. Ezt az 57. percben Rebecsák szabadrúgása is bizonyította, beívelését ismét a vendégeknek sikerült kapura fejelni, Vígh kapus a felső kapufára ütötte a labdát, majd Varga Máté felszabadított. A 62. percben egy eladott labda után
Dabasi
került nagy helyzetbe, de a kifutó vásárhelyi kapusba lőtt. A félidő középső negyedórájában visszavettek a csapatok, hiszen a műfüves pályán lévő nagy hőség alaposan próbára tette a játékosok erejét. A hazaiak cserékkel próbáltak frissíteni, míg a vendégek őrizték előnyüket. Az utolsó tíz percben a vásárhelyiek utolsó erőtartalékaikat is mozgósítva küzdöttek az egyenlítésért, de a rutinos vendég védők meghiúsították a próbálkozásaikat. Ebben az időszakban szinte teljesen áttevődött a játék a vendégek térfelére, de az eredmény már nem változott. Öt fordulóval a bajnokság vége előtt egyre inkább kirajzolódik, hogy az első helyet visszaszerző DMTK (40 pont), a második helyre visszacsúszott Soroksár (39 pont) és a harmadik helyen álló Monor (38 pont) küzdhet a bajnoki címért. A 35-35 pontos Gyula és a Tököl pályázik legnagyobb eséllyel a még osztályozós helyet érő negyedik és ötödik helyezésért. A Dabas (31 pont), a Mórahalom (30 pont) és a Nagykőrös (29 pont) abban bízhat, hogy az előttük állók esetleges botlásait kihasználva még oda érhet az osztályozós helyek egyikére. A többi csapat valószínűleg jövőre a megyei I. osztályban folytatja majd szereplését...
Labdarúgó NB III Alföld csoport, 15. forduló (pótlás):
Hódmezővásárhelyi FC - Dunaharaszti MTK 1-2 (1-1)
Hódmezővásárhely, 150 néző. Vezette: Barta T.
HFC:
Vígh - Szakál (Juhász S. 73'), Antal, Tóth J., Marton - Kökény, Nagy A. - Hanyecz B. (Keller Z. 62'), Varga M., Klimaj (Varga L. 77') - Szabó M.
Edző:
Dezső Ferenc.
DMTK:
Vasvári - Grimm, Ughy, Dallos, Rétsági - Mészáros (Kiss G. 90'), Németh G., Wágner, Rebecsák (Kovacsi 79'), Dabasi - Dobesch (Salami 86').
Csapatvezető:
Csapó László.
Góllövők:
Szabó Márk (33'), ill. Dobesch Bálint (6', 51'). Dezső Ferenc:
"Egyenrangú ellenfelei voltunk az egyik bajnokjelöltnek, játékosaim mindent megtettek a jó eredmény érdekében, de ellenfelünk fejjátékban jobb volt nálunk."