Szórakozás

Csütörtöki programajánló: koncertdömping és politikai táncszínház + FOTÓK, VIDEÓK

2013. május 8., szerda
Csütörtöki programajánló: koncertdömping és politikai táncszínház + FOTÓK, VIDEÓK
voks_meszaros_csaba_1

A Tünet Együttes Voks című interaktív politikai táncszínházát a Régi Zsinagógában láthatják az érdeklődők. Ezen kívül számos koncert lesz, fellép a Time Travel, a Boggie, a Ballabox és a Meszecsinka Duó is.

Őssejtjeink titkai – mi is az az őssejt, az őssejtkutatás újdonságai és lehetőségei címmel tartanak előadást 9 órától az

Ánanda Jógaközpontban

. A Születés Hete keretében tartott beszélgetés alatt kiderül, hogy mik azok az őssejtek és miért olyan jelentősek. Kiderül tovább, hogy honnan nyerhetünk őssejteket, és az is, hogy mennyi őssejt kell a gyógyításhoz. Választ kapunk arra is, hogy milyen betegségek kezelhetők őssejtek felhasználásával. A témáról Dudásné Sebesi Csilla (Krió Intézet) beszélget az érdeklődőkkel. A hordozókendő csodái és a mosható pelenka előnyével 10 órától ismerkedhetnek meg az érdeklődők. A Csimpajkó Babahordozó Klub tagjai gyermekeiket igényeiknek megfelelően és örömmel hordozzák. Szeretnék ennek a lelki (pl. egészséges kötődés kialakulása, nyűgös kicsik megnyugtatása, szoptatás sikeressége) a praktikus (tömegközlekedés egyszerűsége, házi teendők elvégzése, testvérek gondozása), és az egészségügyi (optimális csípőfejlődés, hasfájás enyhítése, értelmi és mozgásfejlődés serkentése, a felnőtt számára sem megterhelő hordozási mód) pozitív hatásait megismertetni, másokkal is megosztani. Szó lesz még továbbá a mosható pelenzásról, valamint a környezet- és egészségtudatos nevelésről is. 11 órától pedig a szoptatás előnyeiről lesz szó. A beszélgetést Gaborjákné Kovács Judit IBCLC szoptatási szaktanácsadó (Egyensúly Közhasznú Egyesület) vezeti. Az alapjogvédelem nemzeti, nemzetközi és jogösszehasonlító aspektusai címmel tartanak előadást 10 órakor az

SZTE ÁJTK

kari társalgójában. A Magyar Tudományos Akadémia Szegedi Akadémiai Bizottsága Jogi Szakbizottságának Gazdasági Jogi Munkacsoportja és a Europe Direct Szeged európai uniós tájékoztató iroda szeretettel vár minden érdeklődőt közös rendezvényükre. Az SZTE BTK Közéleti Akadémia keretében „A médiahatalom és a politikai hatalom viszonya” címmel tartanak előadást 14 órakor az

SZTE BTK Auditórium Maximumában

. A Közéleti Akadémia a bölcsészkaron csütörtökönként megrendezésre kerülő előadássorozat, amelynek elsődleges célja aktivizálni a hallgatókat a közvéleményt foglalkoztató fontosabb témákat illetően. Ennek legfontosabb eszköze a szakszerű szempontok alapján történő tájékozódás a politikai kultúra, a gazdasági és jogi környezet, illetve a társadalmi problémák kérdéseiben. A kurzus óráit országosan ismert kutatók, egyetemi oktatók tartják. A rendezvény szervezői minden érdeklődőt szeretettel várnak. Az SZTE BTK Vizuális Kultúra és Irodalomelmélet Tanszék szervezésében.

szuletesheteszorolap

A Születés Hete rendezvénysorozat keretében 14 órától az egészségbiztosítási ellátásokról tartanak előadást a babavárás alatt és a szülés után az

Ánanda Jógaközpontban

. Biztosítási jogviszonyhoz kötött ellátások: alanyi jogon járó ellátások, táppénzre való jogosultság a veszélyeztetett terhesség alatt Jár-e táppénz a szülés után? A szülési szabadság és a terhességi-gyermekágyi segély, kinek és meddig jár a gyermekgondozási díj? A pénzbeli ellátásokat terhelő levonások, a pénzbeli ellátások kapcsán igénybe vehető adókedvezmények. Kinek jár a jövedelempótlék? Az előadást Hajnal Gabriella (Csongrád Megyei Kormányhivatal Egészségbiztosítási Pénztári Szakigazgatási Szervének igazgatója) tartja. EMG hangszedő bemutató turné 17 órától a

Jazz Kocsmában.

Német olvasóestre várják az érdeklődőket 17 órára a

Nemzetiségek Házába

. A kötetlen beszélgetős estet a Német Egyesület szervezi. Veres Zsolt – Magyarország földtudományi értékei (Utolsó felvonás) címmel tart előadást 18 órakor a

Szent-Györgyi Albert Agórában.

Az egyetemi speciálkollégium és egyben az ismeretterjesztő előadás-sorozat az utolsó előadásához érkezett. Sok szeretettel várnak mindenkit! Manók, nimfák, tündérek – a természet láthatatlan lényeit ismerhetik meg közelebbről az érdeklődőkt 18.30-tól a

Concordia Kultúrműhelyben

. Kiderül, hogy az öt földrész meséiben vajon lehet-e valóság? Klebercz Orsolya arról is mesél mitől illatosak a virágok, és ki dugja el a kulcsainkat, továbbá az illúzió természetéről is szó esik. A MASZK Tavaszi Kollekciójának darabjaként 19.30-tól a Tünet Együttes Voks című interaktív politikai táncszínházát látják vendégül a

Régi Zsinagógában

. A Szabó Réka vezette társulat új előadása „aktuális, sőt esszenciális, mindennapi megfontolásra érdemes kérdéseket feszeget.”, „a kollektív döntés és a személyes felelősségvállalás témáját járja (táncolja) körül. A nézők nem táncolnak, de rájuk is feladat hárul: a szavazógomb megnyomásával mindenki hatással lehet az előadás menetére.” A Voks által feltett kérdések egyszerre nagyon aktuálisak, és történelmi korokon átívelőek: mit tehetünk, mit kell tennünk, ha addigi társadalmi életünk evidenciái, keretfeltételei egyszer csak megdőlnek? Hogyan dolgozzuk fel traumatikus történelmi tapasztalatainkat egy olyan korban, amelyben a történelmet minden politikai erő pusztán az önlegitimáció eszközének tekinti, és ennek megfelelően írja át? http://www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=8v409nn8v1s A Meszecsinka Duó koncertje 20 órakor kezdődik a

Millenniumi Kávéházban

. Oláh Annamari és Biljarszki Emil 2008-ban léptek fel először Fókaszalon név alatt, Fókatelep és más dalokat játszottak akusztikus kísérettel. A közönség vevő volt az intimebb hangvételű dalokra, így sűrűsödtek a koncertek, a repertoár bővült saját dalokkal, a zenekar pedig új tagokkal. 2009 végén a zenekar felvette „saját” nevét, a Meszecsinkát, ami bolgárul holdacskát jelent. 2011 májusában a zenekar közel száz jelentkező közül megnyerte a Folkbeats tehetségkutató első díját, egy amerikai turnét. 2012 májusában megjelent a Meszecsinka első nagylemeze. http://www.youtube.com/watch?v=-vNEFXf3Pcg A Time Travel koncertje 20 órakor kezdődik szintén a

Millenniumi Kávéházban.

A szegedi zenekar 2009-ben alakult. A tagok régi zenészek, más formációik mellett ebben az új felállásban nagyrészt az ex-Deep Purple gitáros, Ritchie Blackmore neve által fémjelzett Blackmore's Night zenekar dalait dolgozzák fel, de a repertoárban szerepel néhány saját szerzemény is. A hangzásvilág talán reneszánsz rockként lenne leírható. A könnyűzenei hangszerek mellett megszólalnak korhű hangszerek is (tambura, töröksíp, fuvola, furulya, csörgődob), így lehetővé téve a stíluselemek ötvözését. BOGGIE – lemezbemutató lesz 20.30-tól a

Sing-Sing Music Hallban

. Csemer Bogi, aki már visszajáró vendég a Jazzben, Sebestyén Áronnal karöltve 2012-ben kezdett el dolgozni saját szerzeményeit összegyűjtő első lemezén. A dalszerzés folyamatában született meg a döntés a zenekar átalakításáról és egy új távlatokat megnyitó művésznév felvételéről. Az album és a saját dalok stílusbeli irányvonala is e döntés mellett szólt, így BOGGIE néven folytatja tovább művészi munkáját. Új lemezükön csak saját szerzemények kaptak helyet, elsősorban francia és angol nyelven. http://www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=XkOdLrGm23E Ballabox koncertre is várják a zenerajongókat 22.30-ra a

Rongy Kocsmába

. A Ballabox zenekar 2010 őszén alakult Szentesen - egy borospincében. A név korábban Balla István egyszemélyes formációját jelölte, aztán a négytagú csapat megörökölte. 2011 meghozta az első szerzői kiadású EP-t, Jövöget címmel. Zenei stílusuk (saját önbeskatulyázásuk nyomán) PINCEPOP. Néhol underground, néhol mainstream; néhol progresszív, néhol primitív; néhol slágeres, néhol meg nem. Mindenesetre a zenekar elhelyezte magát az ironikus - szentimentális és a progresszív - populáris koordinátatengelyek origopontján. http://www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=PFILwUAsHjA

Folyamatos kiállítások, programok:

Erdélyi művészet és szellemiség címmel nyílt kiállítás 18 órakor a

Román Kulturális Intézetben

, a Dugonics tér 2. szám alatt. A magyarországi közönség 50 jelentős kortárs romániai és moldovai képzőművész alkotásával ismerkedhet meg, akik olyan romániai mesterek tanítványai, mint Alexandru Ciucurencu, Corneliu Baba, Eugen Lungu, Constantin Baraschi, George Apostu. A kiállító művészek mindannyian képzőművészeti egyetemeken végezték tanulmányaikat, a Romániai Képzőművészek Szövetségének bukaresti, brassói, temesvári, nagyszebeni, Brăila-i, Neamţ-i, hargitai, jászvásári, kolozsvári, nagybányai fiókintézeteinek tagjai, a legfontosabb hazai és nemzetközi egyéni és csoportos kiállítások résztvevői, akiknek munkásságát egyénenként már több belföldi és külföldi művészeti szalonokon és fesztiválokon díjazták. A kiállítás megtekinthető május 29-ig. Az identitás megőrzése az egyik célja az Újszegedi Képzőművészek XIII. Tavaszi Tárlatának, amelyen húsz alkotó mutatkozik be. A „Színek és fények a kertvárosból” címmel nyílt kiállításon három szobrász és tizenhét festő munkáit csodálhatják meg az érdeklődők a

Bálint Sándor Művelődési Házban

május 4-éig.

Fantasy Kiállítás

A

Zero Art Cafeban

május 11-ig „Fantasy” témakörű tárlat várja az érdeklődőket, zömmel szegedi, fiatal alkotók munkái tekinthetőek meg. "Mi az, aminek a képzelet sem szab határt? Aminek soha nincs vége és kezdete?Ami csak az elménkben él, mégis világokat foglal magába? Itt bármi lehetsz és bármit tehetsz a képzelet erejével. Betekintést nyerhetsz mások fantáziavilágába, angyalok és démonok között a végtelen világűrt meghódítva" - írják a kiállításról. Alkotók: Dorogi Péter, Higyisán Eszter, Kerpics Judit, Lőrinczy Judit, Mohai Zsófia, Nógrádi Claudia, Rácz Tamás, Rajnai Eszter, Tajthy Renátó és Treplán Gábor. Ale Ildikó festőművész Versekben kerengő – Képek Simai Mihály költészetéhez című kiállítása május 4-éig tekinthető meg a

Somogyi-könyvtárban

. Ale Ildikó a természetelvűség és a nonfigurativitás határterületeit feszegető kompozíciói legtöbbször zenei és irodalmi élményvilágból merítkeznek. Motívumai, vizuális látomásai meditatív, misztikus világfelfogást tükröznek. Versekben kerengő című kiállításán a szöveg-kép kapcsolat átjárhatóságát vizsgálja. Megmutatni a teret: Szeged szecessziós épületei – Illés Tibor fotókiállítása május 8-ig látható a

Somogyi-könyvtár

Internet-terében. Szeged szecessziós épületeiről készült fotókban gyönyörködhetnek a Somogyi-könyvtár Internet-terébe betérők. A teljes alakos épületfotók mellett oromdíszek, különleges ablakformák és részletek, mozaikképek, lépcsőházak és épületbelsők részletein időzhet tekintetünk. Ezek a részletek olykor az újdonság varázsával hatnak ránk, pedig hétköznapjainkban talán többször is elszaladunk némely épület előtt. Illés Tibor fotói ismert és olykor ismeretlen látószögből mutatják meg a teret, ahol élünk…

osemberkiallitas0_gs

Őskőkori invázió indult a szegedi Móra Ferenc Múzeumban: 100 négyzetméteres barlangfolyosóval, Frédi és Béni autójával, ősember-arcrekonstrukciókkal és több millió éves állatcsontokkal. A tárlat az őskőkori állatvilágot is bemutatja: az eredeti gyapjas orrszarvú, barlangi hiéna, mamut, valamint ősbölény csontokon túl az állatok a falakon is megjelennek. Az élethű, méretarányosan felfestett kép mellett állva bárki lemérheti, hogy egy barlangi medvéhez vagy éppen egy mamuthoz képest mekkora a magassága. További információk

itt olvashatók

az augusztus 25-ig látogatható kiállításról. Szegeden harminc éve indult újra az éremverés, ezt ünneplik egy különleges tárlattal a

Móra-múzeum

kupolacsarnokában. A kollekció egyik különlegessége, hogy nem tematikus, hanem időrendben szemezget az alkotásokból, így soronként végignézve a kiállított darabokat látható, hogyan fejlődött a műhely. Külön tárolóban kapott helyet egy érdekes sorozat, a székesfehérvári Király-sor, amit 1987-ben kezdtek el készíteni az ottani éremgyűjtők megrendelésére. Az összesen harminchét éremből álló kollekciót együtt hazánkban még sehol nem láthatta a nagyközönség. A Magyar Éremgyűjtők Egyesülete Csongrád Megyei Szervezete és Szabó Géza ötvösmester – ÉremVerde közös, „30 éve indult újra az éremverés Szegeden” című tárlata május 26-áig tekinthető meg a kultúrpalota kupolacsarnokában. Fodor Anna babagyűjteménye augusztus 31-ig tekinthető meg a

Szent-Györgyi Albert Agórában.

Látogatható: hétfőtől-péntekig 8 és 20 óra között, míg szombaton 8-tól 17 óráig.

A „Szegednek népe, nemzetem büszkesége” című időszaki tárlattal tiszteleg az 1848-49-es események előtt a

Móra Ferenc Múzeum

, amelyen az érdeklődők honvédruhát ölthetnek, mentébe, csákóba öltözhetnek, valamint egy tábori sátorba is bemászhatnak a harcokban kimerült honvédek. A Móra-múzeum 1848-hoz kötődő eredeti relikviáit tekinthetik meg az érdeklődők, de kiállítottak egy sebesültszállító szekeret is, ami a veszteségekre emlékezteti a látogatókat. Egy 1848-as honvéd párbajpisztolya is a kiállított tárgyak sorát színesíti, amit unokái 1919-ben adományoztak a kultúrpalotának. Egy Szőregnél zsákmányolt osztrák dobot is megtekinthetnek az érdeklődők a június 9-éig látogatható tárlaton. A

Reök-palotába

Joan Miró kiállításra invitálják az érdeklődőket. A színek poétájaként aposztrofált Joan Miró hírhedt felkiáltása – „meg akarom gyilkolni a festészetet” – festővásznak égetésében csúcsosodott ki. Törekvését jelentős grafikai munkássága is híven és kézzelfoghatóan tükrözi, melyből 100 alkotást most Szegeden, a Reök-ben láthatnak a katalán mester művészetének elismerői. Gyermekien játékos, látványosan formabontó művein Miró a szürrealizmus oltárán áldozott. A kiállítás német magángyűjteményből származik. A bambergi Böttingerhaus kollekciója tudatosan tereli a szemlélő figyelmét az irodalmi-lírai Miró munkásságára, amely különleges árnyalatot ad a kiállításnak. A programajánló összeállításában együttműködő partnerünk az

iszeged.hu

.

Vágólapra másolva!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.